Megúsztam az éjszakát eső nélkül. Pedig amikor lefeküdtem, nem sok csillagot láttam az égen – de most szerencsém volt. A hajnali teherautó inváziót leszámítva egész nyugodt volt az éjszakám. Csak a szűk padon való forgolódás nem ment könnyen a hálózsákban. De mindig visszaaludtam. 6-kor kicsomagoltam magam, lábat ápoltam, vízhólyagot varrtam és tesztelgettem a lábam, hogy milyen állapotban lehet. Talpbetétet cseréltem a bakancsomban – hátha ezzel jobb lesz. Indulás után ittam egy bűn rossz kávét, de kitartott a következő faluig, ami kb. 5 km-re volt. 10 után bevásároltam az első olyan faluban, ahol bolt is volt, nem csak kocsma. Megvettem holnapra is a betevőt, mert holnap vasárnap. Meg is reggeliztem, és folytattam az unalmas utat. A táj az valami tökéletesen egyhangú. Semmi izgalom nincs benne. Nem olyan mint a Meseta – az legalább attól jó, hogy egyedien egyenes, sík, hullámzó mezőktől végelláthatatlan. Ez meg olyan semmilyen. Kis kukorica, esetleg egy kis foltban kalászos, majd egy szakadt falu, a teljesen jellegtelen, új korában is elkeserítően semmilyen lepusztult házakkal. Ápolatlanság, elhanyagoltság. Miért nem láttam ilyen a németeknél, az osztrákoknál vagy a svájciaknál? Ott is vannak régi házakkal tele pici falvak. De ez lehangoló! „Nemteszikvidék” ez nekem! Rá is nyomta a hangulatomat a mai napra ez a látvány. Amúgy sem voltam túl happy, részben a lában és a bakancs viaskodása miatt, részben más miatt. Lábam és a bakancs harca ott folytatódott reggel, ahol tegnap abbamaradt. Talán nem 20 percenként tört rám az őrült fájdalom, hanem 30. Délutánra kifejlesztettem egy mozgássort a lábujjaimnak, lábfejemnek, amit ha nagyon rám tört a fájdalom, megállva ugyan, de nem lepakolva és nekivetkőzve meg tudtam csinálni. Egész belejöttem. Estére, már csak 1-1,5 óránként kellett megállnom és zok
... Tovább »
Érzékeny búcsút vettem a Keen cipellőmtől, nem is gondoltam még akkor, hogy a bumszli de kényelmes orrát ma még sokszor vissza fogom sírni. Megreggeliztem, kávéztam majd virítós, új bakancsomban elindultam a mai napnak. Nézegettem, ízlelgettem, hogy milyen? A boltban jónak tűnt, ezért is döntöttem mellette. Eltelt az első óra, addig semmi extra. De akkor belenyilalt a fájdalom a jobb lábam 3. és 4. ujjába. De nem kicsit. Nem tudtam menni. Stop, cipő le – nézzük mi a helyzet. Szemre, tapintásra semmi kiváltó okot nem találtam. Kicsit megmasszíroztam, bekentem a lában és vissza az útra. Eltelt 20 perc minden gond nélkül. És kezdte megint. 5-10 percig még fog összeszorítva bicegtem, hátha elmúlik, de nem akart. Lepakolás – cipő le – masszírozás – vissza. Majd 20 perc elteltével kezdődött minden elölről. Hát már nagyon untam. Természetesen kísérletezgettem a cipőfűző különböző fűzésével, feszességével, de semmi változás. Gondoltam pihenek egy hosszabbat – és közben megebédelek – hátha ez idő alatt csoda történik. Az ebéd jó volt – a pincér az elején értetlen – nem akarta megérteni, hogy enni akarok. pedig mutogattam is az elég egyértelmű jelekkel. 1,5 óra ebédszünet alatt a lábam bakancson kívül pihent – és mint kiderült dagadt is egy kicsit. Amikor felvettem, akkor szembesültem vele. A következő 200 méteren mással is. Éreztem, hogy irritálja a sarkam rendesen a bakancs. Gyorsan megálltam, de láttam, hogy elkezdődött a vízhólyagképződés. Ennyire rövid idő alatt. Kivettem a talpbetétet, leragasztottam az irritált részt, de már késő volt. Estére kellemes hólyag képződött a pár száz méteres irritáció miatt. A sok megállóval tarkított nap után, még a slusszpoén az volt, hogy sehol nem találtam szállást Les Abretsben. De még egy fedett zugot sem. Az állomásra kibotor
... Tovább »
