Az elmúlt 2 napban több mint 70 km-t gyalogoltam, a bal sarkam az éjszaka rakoncátlankodott, többször megébredtem, hogy fáj. Napközben is szokott, de akkor nem foglalkozom vele, már 5 hónapja ezt csinálja, hol kisebb fájdalommal, hol nagyobbal. De ma éjszaka aggasztott egy kicsit. Lehet, hogy vissza kell tennem a sarokemelőt, de akkor a terhelés előbbre kerül, az sem jó. Tesztelgetem még egy kicsit, mikorra az óceán partjára érek, csak kitalálom, hogy mi a jó. Ha addig nem, akkor meg már minek!
Kicsit álmosan ébredtem reggel, de a jó nagy adag kávé, amit a reggelimhez kaptam kicsit helyrerázott. Ahogy kiléptem az ajtón elkezdett esni az eső, nem nagyon, csak olyan áztatóan. Permetszerű, nagyon finom cseppekkel. De ennek ellenére be kellett öltöznöm. Na, ott folytatódik a nap ahol tegnap befejeződött. Még jó, hogy nagy hőségre számítottam ezen a szakaszon. még a hajamat is levágattam. Szerencsére csak 1 óráig esett, de egész nap kérdéses volt a folytatás. Néztem most délután a jósolt időjárást – állítólag holnaptól jobb lesz az idő. 
Mára csak 31 kilométert terveztem, nem is nehéz terepen. Bár az utolsó 2 kilométer elég vacak volt. Nagyon meredeken ereszkedtem le a városba. Ez még jobban betett a sarkamnak, hiába szerpentineztem és lassítottam. 
Cahors egy nagyon régi városka, a Lot folyó érdekes, U alakú kanyarulatában. Felülről elragadó látvány, onnan ahonnan ereszkednem kellett. Kellemes meglepetéssel fogadott a város. Ahogy beléptem a városba, át a hídon, azonnal egy zarándokokat fogadó kis irodába érkeztem, ahol nagyon kedvesen kínáltak frissítővel, inni-, és ennivalóval. Telefonon szállást foglaltak nekem az egyik albergueben, térképpel láttak el. Tátva maradt a szám!
Az albergue és a városka sem nagy élmény nekem. Mindkettő le van pukkanva. De a szállás arra jó, amire való, az ... Tovább »

A kempingből 8 után indultam el, egy kiadós, franciás reggeli után. Vasárnap lévén biztos volt a napkezdés. Egész nap szutymós volt az idő, sok kedvem nem volt a gyalogláshoz. Megáztam, megszáradtam, megáztam, megszáradtam. Semmi örömömet nem leltem ebben a napban. Az egyetlen örömforrás ma a zenehallgatás volt. Egész nap Zorán legújabb lemezét hallgattam. Ajánlom mindenkinek. A táj, a falvak sem voltak nagyon megkapóak. Fényképezni sem tudtam, a gép egész nap el volt csomagolva. Délután 4-re értem a Vareire nevű kisfaluba, ami a mai gyaloglásom végét jelentette. Elég volt. A szállás egy normális albergue volt. Egy 10 fős szobában ketten voltunk egy este érkező kedves, kommunikatív francia nővel, Natalie-vel. 
Befizettem a vacsorára, ami okos ötletnek tűnt. A kajáról nem mindig tudtam megállapítani, hogy mi, de ehető volt, sőt ízletes. A sárgaborsó leves beazonosításával még nem is volt gondom, de a többi kicsit nehezen ment. Valami lecsós krumpli, néhány maszatnyi hússal, külön fejes salátával, majd valami robbantott csirke, vagy valami szárnyas, de hogy sülve vagy főve volt-e, azt nem tudtam eldönteni. Mindegy. Jó volt. A végén sárgadinnye, mint desszert. Érdekes megállapításra jutottam. Már máskor is megfigyeltem, hogy ezen a tájon egy tányért adnak és az emberek egy-egy fogás után kenyérrel kitakarítják. Beálltam én is a sorba. Engem nem zavart, csak furcsa volt. Az este sok kedvem nem volt blogot írni, így halasztottam a dolgot, netem úgy sem volt, így ezt most, másnap írom. Így az írás helyett olvastam. Újra nekiveselkedtem Umberto Eco: A rózsa neve című monumentális művének. Már többször elkezdtem, de annyira nehezen olvasható, hogy mindig feladtam. Most, Conques hatására elolvasom. Sokat nem haladtam az este, mert hamar megszállt az álom. De majd ma!