A 11. században már ismert a 13 pihenőhellyel rendelkező zarándokút Composteláig. A 12. századra elterjedt a keresztény világban, jelentős zarándokúttá vált. 1130–1140 közt készült az Aymeric Picaud francia pap által írt első modern útikönyv, mely négyféle utat különböztet meg, és részletesen beszél az egyes településekről, szállásokról, az út praktikus tudnivalóiról. Ez a könyv később Codex Calixtinus néven vált ismertté, amelynek az V. könyvét alkotja.
Az említett zarándokkalauz négy fő utat ír le, melyek Hispániában egyesülnek. Az úthálózat valójában ennél bonyolultabb, hiszen az eredeti utakhoz más híres kegyhelyeken átvezető utak is kapcsolódnak. A hagyományos négy út a következő:
(forrás: Wikipedia)
A Santiago de Compostelai zarándokút és néhány magyar vonatkozása
Három igen jelentős zarándokút volt a középkorban, melyek napjainkban is a legnagyobbak közé tartoznak. Ezen zarándoklatok: a Szentföld, Róma, illetve Santiago de Compostela. Ez utóbbi zarándokút végpontja idősebb Szent Jakab apostol ereklyéinek, sírjának helye, a középkori galíciai királyság fővárosa, Santiago mellett. Ez az út más néven Szent Jakab útja. A legenda szerint ezen a helyen egy csillag jelezte az apostol holttestét (Campus stellae), amelyet a IX. század elején találtak meg. Bár az apostol galíciai térítő útja valószínű legenda, a későbbiekben idekerült ereklyék nyomán a szent kultusza virágozni kezdett.
829-ben a sír fölé templomot és kolostort építettek. Ennek helyén később katedrális épült 1078-1122 között, amit a XVI-XVII. század folyamán a barokk stílusban alakítottak át. Ezt ma is megcsodálhatjuk, ha eljutunk e zarándokút végpontjához.
Szent Jakab apostol az első ezredfordulón már a spanyolok nemzeti védőszentje volt. A legenda szerint a szent fehér lovon jelent meg a clavijói csatában a mórok ellen harcolva. Ezzel személye szimbólummá vált mind a zarándoklatoknak, mind pedig a mórok elleni harcoknak. Szent Bonaventura szerint Jakab sírja a legdicsőségesebb minden nemzetek szentjeinek sírja között. Dante pedig azt írja, hogy csak az az igazi zarándok, aki megjárta Compostelát.
Európában a középkor folyamán mindenfelől özönlöttek a zarándokok Compostelába. E zarándokút jelentősége folytán később Szent Jakab a zarándokok védőszentjévé vált. A Szent ábrázolásához hozzátartozik a kagyló, széles karimájú kalapja, tarisznyája, kulacsa és zarándokköpenye. A XII. századtól jellegzetes jelképe lett a compostelai zarándokútnak (és a zarándokoknak is) a kagyló, mely jelkép ma is ott lóg a zarándokok nyakában, vagy hátizsákján, de megtalálhatjuk a zarándok-szálláshelyeken és a közbeeső templomokon díszítésként. A kagyló jele mutatja a zarándokok útját Compostela felé vivő útjukon. A XI. századtól kezdődően a pap ünnepélyesen megáldotta a zarándokok táskáját (tarisznyáját), és botját. Visszatérésük után e kellékeket a zarándokok felajánlották a templomnak. A kagylót, melyet a zarándokút folyamán kaptak, a végcélnál a kegytárgyhoz érintették. Ezt később is megtartották. A későbbi középkorban aztán a kagyló nem csak a Jakabi út, hanem általában a zarándokok jelvénye lett, ezzel is jelezve a kegyhely európai súlyát.
A compostelai zarándokutat az ún. vezeklő zarándoklatok is híressé tették. Sok olyan esetről számolnak be korabeli írások, melyek arról tanúskodnak, hogy egyes súlyos vétségekért (főleg gyilkosságért) a bűnöst compostelai zarándokútra utasították. Így történt ez akkoriban is, amikor Nagy Lajos király itáliai hadjáratai idejében Krizsafánfy Györgyöt nevezte ki több vár parancsnokává, aki ebbéli minőségében legalább háromszázötven ember halálát idézte elő jogellenesen. 1353-ban ezért lelkiismerettől vezérelve... útnak indult a római kúriához... ahol a gyilkosságokért üdvös elégtételt szabtak ki rá olyan mértékben és szabály szerint, amilyet a római kúriában az ilyesfajta vétkek esetében alkalmaznak. György azonban...” isteni sugallatra elhatározta, hogy vezeklésének kiegészítéséül Santiago de Compostelába megy.”
A XII. századra kialakultak az idevezető legfőbb zarándok-útvonalak. A Magyarországról vezetett zarándokutak közül a legfőbbek Aachenből Párizs–Chartres–Tours–Poitiers–Bordoeaux–Ostabat franciaországi úton haladtak. A Franciaországon keresztül vezető zarándokút már a XI. században kialakult. Ez Párizson, vagy a burgundiai Vezelay-n, Szt Magdolna kegyhelyén keresztül vezetett. Az út mentén menedékhelyek segítették a zarándokokat.
Itálián keresztül is vezetett út. A spanyolországi út általában Pamplona, Burgos, Leon városának érintésével vezetett Santiago de Compostelába. Itt útközben – ahogyan ma is – számos, Szent Jakab tiszteletére szentelt templom, kápolna, zarándokkereszt, hospícium áll a zarándokok testi-lelki megsegítésére, fogadására.
A Szent Jakab sírjától emlékbe hozott kagylókra emlékeztet egy magyarországi újkorban kialakult szokás, mégpedig a mátraverebélyi búcsúsok szokása, miszerint a kegyhelyen kagylókat gyűjtenek.
A reformáció terjedésével az 1900-as évek elejére a compostelai zarándokút, mint megannyi más zarándokút is jelentőségét vesztette. Az elmúlt két évtizedben azonban újból erőre kapott a tanúságtétel eme lehetősége, s napjainkra ismét ezrek használják az elfelejtettnek hitt zarándokutakat.
Compostelába tartó magyar zarándokok a középkorban
A peregrinusok többsége azonban szárazföldi úton ment, elsősorban Farnciaországból, Itáliából, Németországból. Amikor például 1434-ben a kasztíliai uralkodó, II. János zarándoklatra invitálta Európa népeit, a felsorolásban az angolok külön nem is szerepeltek, miközben a távoli Magyarországot az oklevél a fenti államok mögött, negyedikként említette a sorban. Közel fél évszázaddal később, 1479-ben egy hasonló felhívásban Anglia már a negyedik helyen szerepelt, megelőzve Magyarországot, Svédországot és Norvégiát... Amíg ugyanis a hazai forrásanyagban alig találunk olyan adatokat, amelyek Szent Jakab sírjához zarándokló magyarokról adnak hírt, addig a két idézett oklevélben Magyarország lakóit előkelő helyen, 1434-ben negyedikként, 1479-ben ötödikként szólították fel az utazásra, vagyis a compostelai magyar jelenlét is nagyobb lehetett annál, mint amit okleveles anyagunk tükröz.
A magyarokról tudósító kis számú külföldi forrás tehát egybehangzóan arról akar meggyőzni bennünket, hogy a magyar zarándokok száma a legjelentősebb külföldi kegyhelyeken olyan nagy volt, hogy e téren Magyarország alig maradt el az európai élmezőnyt alkotó franciáktól, németektől, olaszoktól."
(Forrás: Csukovits Enikő: Középkori magyar zarándokok, MTA Történettudományi Intézete, Bp. 2003, 144-147.o.)