Ez a nap már csak a pihenés, elmélkedés, fényképezés jegyében telt. Semmi bakancs, hátizsák, sok-sok kilométer.
Reggel időben keltem, el akartam kapni a hegy mögül előbúvó napot, amikor felkel. Még sötétben lementem a kikötőbe, ami a félhomályban is igen izgalmas. Nem nagy hajókra kell itt gondolni, hanem kis bárkákra, halászhajókra, csónakokra. Az átlátszó vízben halak tömegei úszkálnak. A sirályok vijjogása és szárnyaik surrogása betölti az egész kikötőt. Persze ezek a nagyméretű madarak itt nem halásznak, hanem a kukák környékét lepik el és várják az emberek által kidobott szemetet, hogy abból csemegézzenek. Ez kicsit illúzióromboló látvány, de hát értem én a sirályokat is, hogy az élelemszerzés könnyebb módja ez, mint a halászat a nyílt tengeren.
Mikor már szinte mindent lefényképeztem a kikötőben és a nap még bujdokolt a hegy és a szélturbinák mögött, beültem egy kikötőre néző kávézóba és kényelmesen megreggeliztem. Itt jó néhány San Jean óta időnként fel-feltűnő arcot pillantottam meg. Mosolygás és néhány mondatos búcsúzkodás után tudatosult bennem, hogy nagy valószínűséggel soha nem látom őket többé. Ez egy kicsit elszomorított, de hát tudom, hogy ez az élet rendje. Nagy lustán megjelent az első napsugár is a hegygerinc mögül. Ez a pillanat már ismét a parton talált. Sikerült néhány jó fotót csinálnom. Imádom a napfelkeltéket.
Visszasétáltam az alberguebe. Elbúcsúztam Attilától, aki délelőtt indul vissza Santiagoba, majd repül vissza Magyarországra, hogy pár nap múlva újabb nagy kalandba kezdjen - de most Angliában. Ezt követően felpakoltam a kis hátizsákomat és elindultam a félsziget csúcsa felé. Ez mintegy 3 km a várostól, de több, mint 1 óráig tartott. A táj fantasztikus, magasan a tengerszint fölött, végig a part mentén vezet az út. Élvezhettem az egyre magasabbra törő nap mele
... Tovább »
Ezt a blogbejegyzést már Magyarországról írom. És már eltelt néhány nap. Ennek az az oka, hogy amikor a 122. napon megérkeztem Fisterraba, minden mással foglalkoztam, csak az írással nem. Egy szót bírtam beírni a blogba: MEGCSINÁLTAM! Gondoltam, hogy majd másnap megírom, de nem így történt. Elvoltam magammal, az óceánnal, a naplementével, a gondolataimmal. Majd következett az utazás, a megérkezés után pedig az egészségügyi intézményeket látogattam, hogy az arc csont törést valahogy kikalapálják rajtam. Most a kórházi ágyon ülve pótolom az elmaradt bejegyzést. Tudom, hogy sokan már le is mondtak arról, hogy lesz utolsó napi rendes írás – de lesz!
Lássuk akkor, mi történt a megérkezés napján.
Reggel sikerült időben ébrednem és ennek következében már fél 6-kor úton voltam. Az élelmes bár tulajdonos már 6-tól nyitva volt a szomszéd faluban – így megvolt a reggeli kávé és mindjárt meg is reggeliztem a tarisznyából. Azt sem kellett tovább cipelnem. Megint tiszta volt az égbolt – már-már giccsesen csillagos. Élveztem. Fejlámpa kikapcsol – zarándok némán, tekintetét az égre emelve bandukol – és hallgatja a semmivel nem összetéveszthető szélturbinák folyamatosan ismétlődő morajlását. A hegygerincen jártam. Igen erős volt a szél – így elkelt a 2 pólós viselet. Túl sok zarándokkal nem találkoztam a napfelkelte előtt. Nem annyira bántam. Sokat gondolkodtam az elmúlt 4 hónapon, a miérteken, a történéseken, a megélt élményeken. Úgy terveztem, hogy a mai egész napot egyedül gyalogolom le – nem akartam társaságot. Persze ez nem jött össze teljesen, mert A
... Tovább »
Hajnal 4-kor volt kelés. Nem a mai napra tervezett 33-34 km mennyisége miatt keltem ilyen hamar, hanem mert az alberguevel való ellátottság igen szegényes az emlékeim és a könyvek szerint is. A napközben tapasztaltak ellentmondtak ennek. Az utóbbi 2 évben jelentős fejlődés történt ezen a téren. Az elgondolásom az volt, hogy a hátralévő 65-66 km-t felezem ha Olveiroaban állok meg. Itt biztos, hogy van egy albergue, bár nem túl nagy befogadóképességgel bír, így nem szabad a véletlenre és a lustaságra bíznom a dolgot.
Nem nagyon tetszett a felkelés, de tudtam, hogy ez az utolsó, úgymond időre teljesítendő szakasz. Nem szintidőt mértek, hanem szabad ágyért indultam reggel. Tudván, hogy lassabb vagyok a többieknél, kellett egy orrhossznyi előnyt szereznem és ezt csak reggel tudtam összeszedni. Sikerült megtartanom is. Az ezüstéremmel a nyakamban foglaltam el az ágyam. Páran megelőztek, de ők vagy a másik albergueben szálltak meg, ami új volt nekem, vagy tovább mentek a 4 km-re lévő szintén az újdonság számba menő alberguebe. ¼ 3-ra érkeztem meg, 7,5 óra volt a tiszta menetidőm. Elfáradtam rendesen a térd és sarok fájdalmaim miatt. Jólesett beállni a zuhany alá és tudni, hogy van szállásom és már csak 1 nap az óceán partjáig.
A hajnal nagyon hangulatos volt, nagyon sötét és még jobban párás, ködös. De jó volt gyalogolni, egyedül a gondolataimmal. Nem zavart senki, nem csiviteltek körülöttem a turisták, eltűntek. Pedig pár csoport jelezte, hogy folytatják az utat az óceánig. Szerencsére nem találkoztam velük. Gyönyörű csillagos volt az ég, sokkal több csillag volt látható, mint általában – lekapcsolt fejlámpával közlekedtem a műúton, ami speciális hangulatot kölcsönzött a néhol ködben, néhol párában való gyalogláshoz. A Holdat nem láttam sehol. Amikor kezdett pirkadni az is nagyon szép volt. P
... Tovább »
Még hajnal 1-kor is jött valaki, szállást keresvén és találván. Természetes, hogy az elhelyezkedés nem ment hangtalanul, így nem volt teljesen nyugodt az éjszaka. 5-kor keltem, és teljes néptelenségben gyalogoltam át Santiagon. Mennyivel más így, mint tele emberekkel. Az idő kellemesen hűvös hajnali volt, mint amilyenre számítottam. Átérvén a városon kezdődött a jelek keresése. Ki van ugyan jelölve az út, de néhol csak halvány nyilakkal, amelyek nappali fényben észrevehetőek, de az éjszakai sötétségben, a lámpa fényénél a párás, mohás köveken már nem annyira egyértelmű. Ettől függetlenül szeretem az ilyen sötét erdőkben való kora hajnali gyaloglásokat. Sajnálhatja az, aki ezt még nem élte át. Próbálja ki mindenki – megéri!
A mai táv csak 22-23 km volt. Nem túl nagy távolság, de azért nekem elég volt. A térdszorító sokat segített. Volt néhány csepp eső is, de inkább csak ijesztésnek. Csak a zsákot öltöztettem fel és elraktam a fényképezőmet, ami nem is nagyon került elő a mai nap során. Én már reggel 2 pólóra öltöztem. A ruhák továbbra sem száradtak egy picit sem, így a maradék száraz ruhámat húztam magamra. Ma mindenképpen olyan helyet kellett találnom szállásként, ahol van szárítógép is, mert holnap már nem lett volna száraz ruhám. Negreiaban a 2 évvel ezelőtti szálláson semmi ilyen luxus nem volt, így most egy másik, magán szállást kerestem. A San Jose-t találtam. Bátran ajánlom mindenkinek. Itt van minden. Konyhától kezdve, a rendes interneten keresztül a mosó-, és szárítógépig bezárólag. SŐT! Rendes ágyneműt is kaptunk. Huzattal.
Újra összefutottam Magdalenaval, aki levált a sátorozgató csoporttól, ők hárman busszal folytatják az óceánig, de Magdalena hősiesen gyalogol, bár ahogy elnézem komoly fájdalmai vannak, de csinálja becsületesen. Még tegnap a santiagoi szálláson találkoztam a 20. magyar
... Tovább »
Sokak számára jött el a nagy nap ma reggel. Sokan 20-30-35 nap kitartó gyaloglás, sok kín, szenvedés után beérnek az áhított városba, a szent helyre – oda, ahova már hónapok esetleg évek, évtizedek óta szeretnének eljutni. Szeretnének egy régi fogadalmat teljesíteni, lelki tehertől megszabadulni, valakiért imádkozni, vagy reménybeli álom megvalósításához Szent Jakab apostol segítségét kérni…, stb. Mindenki másért vállalja ezt a nem mindig könnyű és egyszerű 3-4-6-800 km-t. Megértem a meghatódásokat, szemekben csillogó könnycseppeket, vagy kifakadó zokogást, egymás nyakába borulva sírást. Emberek millió tették ugyanezt az évszázadok hosszú sora alatt. Hol többen, hol kevesebben – de mindig zarándokoltak Santiagoba. Ma ahogy ott ültem délután a templomban és figyeltem az embereket, hogy vajon ki, miért jöhetett, mi járhat most a fejében, milyen lesz holnaptól az élete, meg fog változni, meg tud változni, azon kaptam a gondolataim szárnyalását, hogy megint valahol 1500 körül járnak és ha (létezik) – létezne lélekvándorlás akkor ezek az emberek hogyan viselkednének itt, a katedrálisban, akkor milyen ruhákban jelennének meg, mi foglalkoztatná őket,milyen lenne a szaguk, mit csinálnának másként holnaptól kezdve? Túlélnék a visszavezető utat amely szintén 2-3-4 hónapig tartana? Mit mesélnek majd ha hazaérnek, hogy milyen volt megérinteni az apostol szobrát, milyen volt a katedrális, hitükben vastagon megerősödve térnek haza, vagy esetleg megcsömörlötten az elüzletiesedő zarándoklat miatt? Hányan ölelték, érintették meg ezt a szobrot az oltár mögött a hosszú idő alatt?
És azon is gondolkodtam, hogy egy szobor megérintése nekem miért nem jelent semmit? Számomra nem ez mozdulat a nagydolog, hanem az ide vezető elhatározás és a megtett út a fontos dolog. Így ma én meg sem érintettem a szobrot
... Tovább »
Tegnap este már igen rosszra fordult az idő, de a reggeli fél 6-os induláskor még nem esett, sőt nagyon hideg sem volt. Kb. ½ 7 körül kellett felöltözni esősre. Innentől kezdve egész nap esett. Az intenzitás változó volt, a kellemetlenség foka a szél erősségétől függött és, hogy mennyire voltunk fedett terepszakaszon (karhatalmi ismeretek). A spanyol szakaszon ez volt az első esős napom. Teljesen elfogadható volt végig az idő. Egy-egy ilyen nap belefér. Ennek is meg van a hangulata. A tegnap kimosott ruháknak esélye sem volt megszáradni, olyan párás volt az idő – főleg az esti eső után, így a zsákra akasztottam őket, de hát szárazabb nem lett. De legalább nem büdösödött be a zsákban. Egész elszoktam már az ilyen tortúrától. Bezzeg az osztrák szakaszon 3 hónappal ezelőtt!
Természetesen reggel még minden zárva volt Arzuában – így Robival ½ 8-ig csak vágyakoztunk a reggeli első kávéra. Az első helyen ettünk, ittunk. Közben sok gyorslábú, könnyű menetfelszerelésben viharzott el a bár mellett – rohantak Santiagoba. Mára még kevesebb km-t terveztem, mint tegnap. 21-et. Holnapra is kb. ennyi marad, hogy beérjek Santiagoba. Volt egy olyan gondolatom – még a kaszkadőrködés előtt – hogy esetleg menetből átvonulok rajta, kerülvén a milliónyi turistát, akik ilyenkor ellepik a várost, zokogva, ríva, hogy 4-5 nap alatt mekkora teljesítménnyel teljesítették a Szent Jakab zarándoklat 100 km-ét. De a térdemmel nem kockáztatom a közel 45 km-t. Majd valahogy túlélem a holnapi nap kellemetlen részét. Ellens
... Tovább »
Reggel a lengyel csoport szeretett volna korán felkelni – 5-kor, de amíg nekem sikerült az amúgy sem túl mély álmomból teljesen felébredni az 5-6 percig szóló ébresztő csörgés hatására, nekik nem. Így én indultam korán – ők nem. A korai indulás amúgy is tervezett volt, gondolom most a gyorsjárású tömeg előtt szerzek egy kisebb előnyt, persze ha a lábam bírja. Bírta. ½ 8-ig lámpázgattam, botladoztam. Ekkor az első bárban beértem Robit, aki szintén 6 előtt indult. Innentől kezdve együtt róttuk a kilométereket, beszélgetve. Néha megálltunk kávézni, kajálni, pihenni.
Melide városán elég hamar átsuhantunk, észre sem vettük, de már magunk mögött tudtunk 15 km-t, az egész napi táv felét. Az út második szakaszán néhány kisebb rohanó csoport elviharzott mellettünk, de úgy vélem a zömöt sikerült elkerülni. Az időjárás kicsit szomorkás, néhol szemerkélős volt, de elkerültük a dzseki és zsáktakaró felvételét.
¾ 2-re értünk be Arzuába, ahol rögtön az 1. alberguebe benéztünk. Az utolsó 2 helyet fogtuk ki. Sehova tovább. A szállás még szinte üres volt, de le voltak foglalva a helyek. Hasonló állapotok uralkodtak a többi helyen is. Volt pedig jó néhány alvóhely. Amikor mentem bevásárolni láttam néhány elkeseredett arcot, akik már az 5. helyről fordultak ki mert nem volt hely. Nekünk most mázlink volt. Illetve elég korán indultunk.
Ma saláta napot tartottam. Azt ugyanis könnyen meg tudtam enni. Vettem egy nagy adagot a közértben, hozza tonhal konzervet, olívabogyót, paradicsomot, sajtot és némi gyümölcsöt, narancslevet holnap reggelre. A városban sok etető-, és itatóhely van, de én most a bolti vásárlást választottam.
Innen már csak kb. 40 km Santiago de Compostela, sokak uticélja. Nekem nem ez a végállomás. Én Finisterrebe /Fisterrebe akarok elgyalogolni. Ezt tűztem úticélként
... Tovább »
Túléltem az éjszakát. Aggodalmam ellenére egész jól és mélyen aludtam, még ha nem is sokat. Gondolom segített a sok fájdalomcsillapító is. Attól tartottam, hogy a fájdalom jelentősen erősödik majd – de nem. A szemem az rendesen beszíneződött, de a horpadás mélysége az arccsontomon kisebb lett. Ennek roppant módon örültem. A lila-kék szemkörnyék nem zavar. A hatalmas táska sem a szemem alatt. A mérete azért nem érte el a turisták bőröndjeinek méretét, amelyeket felhalmoztak az előtérben – mint nagy zarándokok. Némelyikükre ráakasztottam volna a nagy gurulós bőröndöt, hogy ráncigáld egész nap a zarándokösvényen, ha olyan nagy zarándok vagy! Ezzel szaladgálj vidáman, röhörészve! Biztos leolvadt volna a mosoly az arcukról. Hajnalban 5-kor kelt az a csapat, amely éjszaka fél 12-kor még kiabált, zörgött, vihorászott. Reggel 5-kor ott folytatták, ahol abbahagyták az este. Nem nagyon érdekelte őket, hogy a 160 fős hálóteremben mások még esetleg pihennének – akiknek a csomagját nem pakolják fel egy buszra és viszik odébb 25 km-rel és esetleg van olyan, aki nem a 2. napot tölti ezen az úton.
Én úgy döntöttem, hogy csak nagyon későn indulok, amikor a zöm már úton lesz. Legalább nem látom őket és nyugodtabb lesz a napom. 7-kor még nem tudtam elindulni, mert még mindig itt voltak és akkor kezdtek neki a reggeli imának a kemény zarándoklat sikeressége érdekében. Vártam hát ¾ 8-ig. Ezen a nyugati vidéken augusztus végén ½ 8-kor világosodik. Ekkor láttam, hogy az egész táj ködben vagy inkább felhőben úszik. Igazán hangulatos volt. Portomarinban van egy mesterségesen duzzasztott tó – amely hosszan nyúlik el a város előtt. Tegnap nem csináltam fotókat – nem voltam olyan állapotban – de a 2 évvel ezelőtti utamon igen, ha valakit érdekel, akkor az megnézheti a 2012-es út fényképeinél. Mo
... Tovább »
A Piszkos Freddel kapcsolatos filmet forgatnak Portomarinban és ehhez kerestek természetes módon eltorzult arcú, kocsmatölteléknek kinéző, bevert szemű alkalmi színészeket, statisztákat. Gondoltam benevezek. Kora délután érek Portomarinba, addig minden feltételnek meg fogok felelni. Eltorzul az arcom, bekékül a szemem alja, befeketedik a szemhéjam, húzom a bal lábam, mert be fog dagadni a térdem. Mindehhez csak annyit kell tennem, hogy az alberguben az emeletről le kell bucskáznom a földszintre. Természetesen a hátizsákkal együtt nagy settenkedés közepette, hogy a landoláskor még zavarba ejtőbb, tökéletes riadalmat okozó legyen a hangzavar az összes zarándoknak és turistának, akik aludtak.
Tisztelettel jelentem sikerült. Fél 6-os kelést követően megcsináltam az előbb vázolt produkciót. Sikerült úgy megbotlanom a lépcső tetején, hogy előbb a bal térdemet üssem be a lépcső élébe, majd az utolsó előtti lépcsőfok élén tompítsak a bal arccsontommal. Egy pillanatra még a villanyt is lekapcsolták – ott belül. Kezem-lábam nem tört, vérem csak kicsit folyt, lélegeztem és éreztem fájdalmat. Gyorsan hideg víz alá dugtam az arcom mert éreztem, hogy nem volt kicsi az ütés. Majd bevillant a mélyhűtő – jég viszonya és hogy biztos nem árt egy kis jegelés. Ekkorra előkerült jó pár ember – mert nem tudták, hogy milyen támadás érte a házat. Pár perces jegelés után úgy éreztem, hogy komolyabb baj nincs. Van egy 5-6 centis 6-8 mm-es horpadás az arccsonton, de nem szédülök, tisztán látok, nincs hányingerem és tudok menni, összefüggően beszélek. De továbbra is csak magyarul. Összepakoltam hát és bár pár perces késéssel, de elindultam. Illetve elindultunk Magdalenaval a lengyel kislánnyal. Tegnap ő is ott szállt meg ahol én. Végig segített, orvossal fenyegetőzött és vagy 5 km-en át figyelte minden lépésemet. Az első komoly
... Tovább »
A tegnap esti ágyam két nősténymedve ágya között volt. Amikor 10 után bementem a hálóterembe az egyik már javában horkolt. Néhány perces türelmes cicegős próbálkozás után kénytelen voltam kicsit megébreszteni mert senki nem tudott aludni tőle. Voltunk kb 40-en a körletben. Olyan változatosan horkolt és olyan hangosan, hogy ilyet még Kudelka Jancsi sem tudott, anno! A rövid ébresztő után következett egy kis csend. Pár percig, mert megszólalt a másik oldalamon a másik nagy ágyú. Ő is nő volt. De legalább őt kilehetett zökkenteni a cicegős módszerrel. Ezt még eljátszottam párszor az éjszaka, de ¾ 5 után felkeltem és jó időben nekivágtam a mai vacak 9 km-es göröngyös lejtőnek. Gondoltam, hogy végigbaktatok a kietlen műúton, de olyan kunkorokat kellett volna csinálnom, ami nem érte volna meg. Így maradt a kellemetlen bukdácsolás. Jól jött volna egy ködlámpa is, merta fejlámpával kb 40 centire láttam néha. Izgis volt.
Fél 7 körül egy bezárt bár előtt megreggeliztem a vésztartalékot. Olajos hal, őszibarack, kiwi és egy kis 3 napos kenyér. Pár tehénszaros apró falun haladtam át a sötétben. Sok esély nem volt elkerülni a lepényeket és az istállókból az utcára kifolyó trágyalevet. Egy idő után a zarándok feladja a kényeskedő kerülgetéseket. Ismét lefényképeztem az állítólag 800 éves fát Triecastella előtt. Terebélyes, az biztos. Triecastelaba beérkezvén ittam gyorsan 2 olaszos kávét. Az át nem aludt éjszaka után igen nagy szükségem volt rá. Kicsit megpihentem, mert ez a sötétben botladozós közel 700 méter szintcsökkenős 9 km jelentősen leterhelt lábilag. A következő, komolyabb település nélküli szakasz 13 km volt. Ezen a szakaszon többnyire együtt gyalogoltam egy varsói fiatal sráccal. Illetve sántikáltunk. Ő a jobb lábára én a balra. Szép látvány lehetett. Az is, amikor egy személyautó elhaladt mellettünk és
... Tovább »
Reggel minden úgy történt, ahogy annak történnie kellett, amiért visszajöttem ide. Mindenkinek kellemes hangulatban indult a napja – egy komolyzenei, avemarias, pavarottis összeállítással. A tegnap esti vacsora sem sikerült rosszabbul, mint szokott. Szerintem nem is tudják elrontani, évek óta ugyanaz a menü, de ezt kevesen veszik észre, mert hát aki először jár itt, annak újdonság, nekünk, visszajáróknak meg megismételt gasztronómia gyönyör – így nem tiltakozunk. Egy négyfogásos vacsoráért, ami remek borral van kísérve elkérni 7 eurót igazán nem pofátlanság. A reggelivel hasonló módon vagyunk. 3 euró és nem egy szelet pirítóst kap az ember egy kis vajjal és lekvárral, hanem amennyi beléd fér, illetve jólesik. Narancslé, kávé. Mindenkinek az arcán elégedettséget láttam reggel is. Azok sem csalódtak, akik az én javaslatomra álltak itt meg, bár eredetileg tovább mentek volna.
Szóval a kiadós reggeli után majdnem 7 órakor indultam el a mai nem túl könnyű szakasznak. de tudtam, hogy az utolsó ilyen egész napos kemény etap. Sok volt felfelé, bár nem túl kemény. Ma még csak belekóstoltunk a lefelé menetbe, de tudom, hogy a java, a göröngyös, gurulós, kavicsos meredek szakasz majd holnap hajnalban vár rám. Tehát készülök, lélekben. Viszont a táj, az idő kárpótolt mindenért. Fantasztikus volt a kilátás – O Cerebrionál még a felhők fölé is sikerült belesni egy kicsit. Volt olyan gondolatom, hogy a 23 km után még esetleg egy 9 km-es az előbb ecsetelt szakasszal megtoldom a mai napot, így nem reggel kell botladoznom majd a sötétben, de letettem róla. A talpaim, sarkaim jelezték, hogy ne feszegessem a húrt. Így megálltam Fonfrianál és nem mentem Triacastelaig. Fronfia egy pici falu egy hatalmas, több mint száz férőhelyes alberguevel és egy hasonló befogadóképességű étteremmel, 5-6 házzal. 2 után érkeztem, alig v
... Tovább »
Ma reggel megint nem keltem túl korán. Indulni csak 6.20-kor indultam. Valahol az elsők között. Az út nem okozott túl nagy fejtörést, a műúton, illetve mellette vezetett egészen Villafrancaig. Az első órában még elég sötét volt. Most a Hold sem világított olyan nagyon, lassan elfogy. Emlékszem amikor indultam Frómistából milyen volt a Szuper Hold. Villafranca del Bierzo még aludt, amikor beértem – pedig náluk nem ünnep a mai nap. Egy bárban megreggeliztem – kicsit drágább volt, mint szokott lenni – de hát ez van.
Az egész napom betonon telt, már ami a gyaloglást illeti. Az autópályát kerülgettük egész nap. A kijelölt út majdnem egésznap a főútból leválasztott betonösvényen haladt. Nem volt hálás szakasz. Nem is szerette a lábam. Nagyságrendekkel problémásabb volt, mint szokott. Bevettem az utolsó 2 gyógyszert is. De, hogy használt-e?
Ma az egyik általam igen kedvelt, de roppantul egyszerű alberguebe igyekeztem. Ruitelánban van. El sem lehet téveszteni. A tetőtérben kialakított dormitórium igen izgalmas. A vacsora, amit itt készítenek fantasztikus volt 2 éve. Remélem sikerül ma begyűjtenem a leves receptjét is. A reggeli ébresztő 6-kor lesz az Ave Maria hangjaira és kellemes reggeli illattal. Így holnap nem is kelhetek korábban. Ez itt alapszabály. De nem gond, mert amúgy sem kell rohannom. Holnap vagy Fonfria (23 km), vagy Tricastela (31 km) a cél. Majd a lábam megmondja. És az már Galícia, az utolsó tartomány. Reggel lesz egy 6-700 m magas kapaszkodó majd le ugyanennyi, de emlékeim szerint ez az utolsó komolyabb erőpróba.
Ma is találkoztam és beszélgettem néhány érdekes emberrel. Többek között Jeniferrel, aki New Yorkból érkezett. Szeretem a nemzetköziséget. Beszélgettünk az amerikai hosszú turistautakról, amelyek teljesen mások mint itt Európában. Nincs szállásrendsze
... Tovább »
Ma reggel csak 6-kor keltem. Nem volt kedvem hamarabb. 6.20-kor már úton voltam. Ez az út méltó folytatása volt a tegnapinak, csak sötétben.. Izgalmas 1 óra volt amíg lapos területre értem. Fejlámpa nélkül lehetetlen megcsinálni. Volt aki megpróbálta. Nem sok sikerrel járt. Szerintem megvárta a pirkadatot.
Molinasecaban megreggeliztem, kávéztam. Csináltam pár korai fotót erről a szép kis városról, a hídról. Majd folytattam az utat Ponferrada felé. Közben szedret szüreteltem. Itt is remek volt a termés. És milyen lesz még később?! Ponferrada az utolsó jelentősebb város Santiago előtt. Templomosok által épített várral, régi templomokkal, kápolnákkal. 2 éve tüzetesen végigjártam, így most kevesebb időt szántam rá. A vár még amúgy is zárva volt. Egy alternatív utat választottam, amely némi kérdezősködés után simán meg is volt. Nem voltak jelzések, de az utca neve és iránya nem hagyott kétséget, hogy jó irányba haladok. Calle Santiago de Compostela volt a neve. Volt vagy 7 km hosszú, de a jelölt útnál nagyságrenddel érdekesebb volt. Jól választottam. Találtam egy nagy közértet is, ahol kellemes áron bevásároltam. Ilyenkor lehet azért látni, hogy a kis falvakban igen lehúzzák az embert – mint otthon.
2 óra előtt értem Cacabelos nevű városkába. A hídon túl van a központi albergue egy templom udvarában. A kerítéshez van építve körben a 2 ágyas bungaló sor. Nagyon hangulatos. Konyha nincs, internet elméletileg van a recepciónál. Nagyon szerettem ezt 2 éve is. Néhány embernek meséltem róla napközben – délután mind itt kötött ki. A szállás 5 euró.
A mai táj nem volt annyira szép mint a tegnapi, sok volt a város – kevés a hegy – völgy. Mára ez jutott. 26 km-t jöttem, nem volt túl megerőltető – a hajnali szakaszt kivéve. Holnapra 28 km-t néztem ki és ha sikerül a már ismert 2 budhi
... Tovább »
A tegnapi bejegyzésből kimaradt, hogy az albergue ára 8 euró volt. Teljesen megérte. A hangulata, a tulajok hozzáállása, stb. A konyhában lévő tejet, kávét, kakaót, kekszet lehetett fogyasztani egész nap. Így hajnalban nem kell üres gyomorral nekivágni a nehéz napnak. Így, én is laza, kakaóivós, kekszevős reggeli után indultam el 5.40-kor. A kijelölt út, közvetlenül a műút mellett vezetett, így én inkább azon mentem. Lekapcsoltam a fejlámpámat és csak a Hold és a csillagok fényénél gyalogoltam. Csodás volt. Autó egy szál sem, a zarándokok még simán horkoltak – egyedül voltam, teljesen egyedül. Szeretem állapot. Így haladtam majdnem 7 km-t, amikor már kezdett fakulni a hold fénye, hisz a horizont kezdett világosodni. Megállíthatatlanul közeledett a reggel.
Beérkeztem Rabanal del Caminoba, ahol az első zarándokok ekkor szedelőzködtek. Ittam egy kávét és indultam tovább. Amikor kiértem a faluból akkor bukkant fel a mögöttem lévő hegy mögül a Nap. Nagyon lassan haladtam, folyamatosan hátul volt a szemem, tekergett a nyakam, vissza-visszafordultam fényképezni. Közben láttam a sebesen haladó zarándokokat, egy sem fordult meg, gyönyörködni ebben a csodában. Elrohannak a fantasztikus látvány elől. Csak azt látják, hogy Santiagoba kell érni határidőre. És ott meg kell bámulni egy túlaranyozott katedrálist, mert ez a szokás, elvárás. A természet ragyogásának élvezetét felcserélik a lopott, rabolt aranyból készült tárgyak, épület, népvakító ragyogásával. Szomorú. De még mielőtt bővebben kifejteném ezt és megbántanék bárkit is, inkább majd csak szűk baráti körben folytatom.
Kellemes volt a fölfelé haladás a Cruz de Ferro felé. Sokkal rosszabbra emlékeztem. Vagy lefaragtak a hegyből, vagy az erőnlétem lett nagyságrenddel jobb. Szinte meg sem éreztem, hogy felfelé haladunk. De tudtam, hogy a lejtmenet
... Tovább »
Az esti, sokáig tartó beszélgetés után rövid volt az éjszaka, mivel 5-kor keltem és fél 6 után már úton voltam. Egy darabig – amíg sötét volt Magdalena jött velem, az ő lámpája ugyanis elég vacak. Amint kivilágosodott és én az aktuális masszírozós pihenőmet tartottam, ő ment tovább. Astorga előtt becsületesen megreggeliztem, kávéztam. Tortilla volt a menü. Ki is tartott délutánig. Astorgát nagyon szerettem 2 éve – 2 napot töltöttem itt, bejártam keresztül-kasul, emlékszem a koreai – kanadai – magyar bulizásra, Dórára a magyar hospitalerára, a csoki múzeumra, a Gaudi által megálmodott, de soha fel nem szentelt püspöki palotára, a csodálatos városházára. Szóval emlékeimben itt él. Köszönhető ez annak is, hogy milliószor láttam az akkor készített fényképeket és többször elolvastam az akkori blogbejegyzésemet. Erre jó a blog. Újra átélni az élményeket. Most Astorgán csak átsétáltam. Kihagytam a katedrálist is.
Mára 31 km volt a terv, de a végén csak 28,5 km lett. Pedig odaértem, ahová terveztem. Reggel sikerült egy kicsit rövidítenem az úton. Az alternatív utat választottam. A tegnapi pihenő és a csodálatos masszázs sokat segített a lábamon. Persze elfáradt a sarkam a nap végére, de a nap első szakaszát igen jól viselte. Szerintem ha ilyen szép lassú tempóban haladok, akkor nem lesz ennél komolyabb gond vele. Ezt meg már megszoktam.
El Gansoba érkeztem 2 órakor. Egy pici falu, szerintem csak 1 albergue van benne, én legalábbis nem találkoztam másikkal, egy bár és egy közért, egy templom és kb. 40-50 lakos. Az albergue nagyon kellemes hangulatú, barátságos, kényelmes. Ajánlom azoknak, akik nem akarnak nagyvárosban megszállni. Olyan igazi albergues a hangulat. A délután során jó sokan jöttek, még sem érzem a tömeget. Az olaszok főznek a konyhában, a németek söröznek, a spanyolok du
... Tovább »
Normális időben való ébredést követően laza elindulás. Két út vezetett Orbigoba – én a könnyebbiket választottam. Nem volt szép napfelkelte, a lakott települések valahogy eltakarták előlem. A választott út jórészt a főútvonal közvetlen közelében ment, nem volt sok szép látnivaló. Szokásos kis falvak, bezárva minden – nagy vallási ünnep volt.
A mai cél Hospital de Orbigo volt, ami csak 24-25 km a választott, rövidebb úton. Tervszerűen érkeztem egy kényelmes nap után, 1-2 között. Már nagyon vártak a magyar hospitalerák és hospitalero. Nagyon kedvesek, aranyosak voltak. Soha nem fogom nekik elfelejteni ezt a fogadtatást. Nem is gondoltam, hogy ennyire szeretetteljes lesz a megérkezésem. A legjobb, legnyugisabb, legkisebb szobában kaptam elhelyezést. Ebéd, sok-sok beszélgetés, egy kis borozgatás, fényképezgetés, lazulás. Úgy döntöttem, hogy pihenek egy napot – ha már ilyen kedves emberek közé sodort a camino szele. Ma behúzhattam a 3000. megtett kilométert is. Jó érzés volt tudni, hogy megvan.
A szombati, 108. nap szimpla pihenéssel telt. Kellett a lábamnak és jól esett a lelkemnek is. Van időm bőven és hát hol tartsak pihit, ha nem itt. Reggel, még jó korán elmentem kicsit csavarogni a fényképezővel a nyakamban. A hídon csináltam néhány fotót, de hamar visszajöttem, mert csípett az idő. Jó hideg volt. 10 fok. Délelőtt csináltam a semmit – kimostam a hátizsákom leszerelhető részeit, rendezgettem a dolgaimat. Dél körül kaptam Irénkétől egy fantasztikus talp-, és testmasszázst, kb. 2 órás volt és azt hiszem nagyon ellazultam tőle mert simán belealudtam. Szerintem holnap szinte új lábakkal vágok neki a 31 km-nek. Reggel jó korán akarok majd indulni, így ma - bár fáradt nem vagyok, de időben megyek aludni.
Délután befutott 4 magyar zarándok így a 6 fős
... Tovább »
Reggel nagyon úriasan keltem. Fél 7-kor. Nem terveztem mára sem nagy távot. Leon 14 km-re volt és onnan már csak 8-ra La Virgen del Camino. A következő albergues település 14 km-re van ezért odáig eszembe nem jutott menni. Majd holnap reggel. Holnap már Hospital de Orbigóba érek a kedves magyar hospitalerákhoz. Attila már ma odaért, de megvár. Pihen egy napot és holnap este főz egy lecsót, a jobbik fajtából. Ma én csináltam – egy egész jól sikerültet. Mint kiderült a lengyel neve is ugyanaz mint a magyar.
Visszatérve a reggelre, kb. fél 8-kor indultam el a faluból egy kávé és némi reggeli elfogyasztása után. Leonba az út elég lehangoló, de hát ez a nagyobb városok hátránya. Ipari területeken kell áthaladni, sok autó között. Hiába van jól szeparálva a gyalogút, a szag és a zaj akkor is ott van. És már elszokik ennyi idő után a zarándok ezektől a civilizációs förmedvényektől. De majd visszaszokik. Hamar.
Leon tüzetes megtekintésétől most eltekintettem, anno egy napig csavarogtam itt. A városba beérve egy önkéntes szolgálat térképpel, bőséges információval, hasznos tanácsokkal látta el a zarándokokat. Kellemes meglepő odafigyelés. Tetszett. A Leonból kivezető út is hasonló volt mint a bevezető. Csak ez az oldal volt a modernebb, újabb. A bevezető szakaszon azon rendesen látszik a válság. Sok üzem, telephely árválkodott bezárva. Lehangoló látvány.
Leonban egy patikában vettem 2 újfajta krémet. Az eddigiek a végüket járták és az újaknak van esélyük, hogy érjenek is valamit. Bizakodom.
A mai célvárosba beérvén könnyen megtaláltam az alberguet. Nagyon jó, tiszta világos, kultúrált konyhával, mindennel ami egy zarándoknak kelhet. Mint említettem rittyentettem egy laza lecsót. Nagyon jó lett. Került hozzá egy üveg vörösbor is.
A délután beszélgetéssel, angol tanulással telt. Van egy ír úrie
... Tovább »
Húúúú, de kellemetlen, hülye, szeles idő volt reggel. Már alapból 2 pólóra öltöztem, de első pillanatban úgy tűnt, kevés lesz. A szemfüles bártulajdonos már reggel 6-kor nyitva volt az albergue mellett és így egy kis meleg tejeskávéval öntött belénk egy csöpp melegséget.
Nem kellett keresni a jelet, mert a zarándokösvény a műút mellett vezetett egészen Reliegosig, mintegy 13 km-en keresztül. Hát nem volt túl izgalmas. De a napfelkelte az gyönyörű volt. Kárpótolt mindenért. Az éjszakai kevés alvásért, amit a horkolók, a járkálók és a szélvihar okozott. A reggeli csípős hidegért. A monoton útért. Mire teljesen előbújt a nap, a szél is elállt és a hőmérséklet is kellemes sétálósra emelkedett.
Reliegosig csak a szokásos dolgok történtek, Sorban leelőző zarándokok, néhányan rácsodálkoztak a zászlósorra a zsákomon, néhány megjegyzés az elmeállapotomra vonatkozóan. Azonban volt egy érdekes momentum. Egy Milos nevű szlovák srác utolért és elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy ő Kassáról indult, és már izgatottan várta, hogy kik azok az őrült magyarok, akik előtte járnak és különböző bejegyzéseket hagynak a vendégkönyvekben. Egyet megtalált. Ő is minimális költségvetéssel csinálja végig az utat, mint Peti, Bálint és Attila, csak kajára költ, arra is nagyon keveset. Csak ingyenes helyeken alszik. Vennie kellett egy új bakancsot, ami az amúgy is halovány költségvetését rendesen hazavágta. De élvezi az utat és nem bánta meg, hogy nekivágott, pedig igen komoly lábproblémái voltak. Reliegosba együtt értünk be. Meghívtam egy reggelire, amit elsőre nem akart elfogadni, de később már nem ágált. Jó volt vele találkozni. Persze az ő hosszú lépteivel hamar lehagyott és szelte tovább a kilométereket az óceán felé. Érdekes figura volt.
A következő kisváros Mansilla de las Mulas volt. Kellemes 2-3 utcácska, n
... Tovább »
Mindenki aludt – én sem keltem fel. Egylégteres volt az albergue, de külön kényelmes fakkokban aludtunk. Nem akartam mocorogni, meg amúgy sem akartam túl korán indulni. Ma csak 25-öt terveztem. Nem akarom feszegetni a sarkam határait nagyon. Így is a napi gyaloglás végére igen rosszul viselkedik. Így csak 7-kor keltem, fél 8-kor indultam.
7 km-re volt Sahagun, ott megreggeliztem. Nagyon jól emlékeztem erre a városra. Anno sok fényképet is csináltam, most nem volt kedvem. Ma majdnem végig egyedül gyalogoltam. Attila már jóval előttem jár – Magdalena gyorsabb tempóra váltott, bár kár rohannia mert tegnap este igen rosszul érezte magát. Kimerült. Sok volt neki a 36 km – az ő sebességével és szerintem nem is iszik eleget napközben. Próbáltam rávenni, hogy ne rohanjon ennyire – de hát még túl fiatal ehhez.
Jó szeles, de napos idővolt egész nap. A 25 km jó volt elosztva – elég egyenlő szakaszokra szabdalták a falvak. Csak a szokásos események történtek, beszélgetések, pihenések, délután a már ismert alberguebe érkeztem, már majdnem teltház volt. Utánam nemsoká kitették a comletto táblát. Találkoztam itt is 2 újabb magyarral. Délelőtt is egy házaspárral – így már 10-re nőtt a magyar zarándokok száma, akikkel összefutottam. Ez a falucska 2 éve sem volt nagy durranás, most sem. Este csak hideget vacsoráztam. Sötétedésre komoly felhők közeledtek, viharos volt az idő, de nem esett csak nagyon erős szél volt. 10-kor lámpaoltás volt. Az ágyak jó nyikorgósak voltak, így nem volt könnyű az elalvás.
Árak:
szállás donatívós
konzerv 2
kenyér 60 cent
kinder bueno 90 cent
kávé a szokásos 1,2-1,4
Rövid alvás után korai ébredés és reggel 5 órai indulás. Rövid volt az alvás, mert bár időben lefeküdtem, de 10 óra után elkezdtek harangozni. De nem egyszer játszották el a részeg harangozó dalát, hanem háromszor. De nem rövid harangozások voltak ám. Kínunkban már hangosan röhögtünk, hamár aludni nem tudtunk. Amikor ez elcsendesedett, elkezdtek beszállingózni az olasz bringások. Nem halkan. Nem egyszerre. Mintha nem is vastagon 10 után lennénk. Átfutott az agyamon, hogy amikor majd én kelek reggel nagyon korán, a szemükbe világítva megkérdezem tőlük, hogy jól alszanak-e. De reggelre meggondoltam magam, inkább szép csendben kiosontam a körletből. 5-kor már Úton voltam. Magdalena szintén. A városból együtt értünk ki, de a határban felvette a rendes utazósebességét és elhagyott. Egy ideig még láttam a lámpája villogását, de azután azt sem. Rendes kövesúton vitt a jelzés – teljesen sötétben. Ahogy letelt a szokásos 1 óra, meg kellett állnom a lábam miatt. Meg is reggeliztem itt a nagy sötétben – az aszfalton ülve. Hangulatos volt – érdekes élmény.
Egy idő után az út és a kövesút elválik. Az Aqutania kőnél. Sötétben nem lehet látni a jelet, amely pár méterrel beljebb van. Én emlékeztem rá, hogy nem kell kanyarodni semerre, hiába megy arra az addig követett közút. Én mentem tovább a helyes úton. Hát igen, az évek, a rutin! Ekkor telefonált a lengyel kislány, hogy baj van, mert egy faluban van és tudja, hogy nem szabadna még jó sokáig falut látnia. Ő nem vette észre a jelet és ment tovább a betonon és 2 km-rel később falvat talált. Mondtam, hogy forduljon vissza és megvárom a kereszteződésben. Amíg ott vártam rá, jó páran el akarták követni ezt a hibát, így kiálltam közlekedési rendőrnek. Tényleg nem lehet látni sötétben a jelzést. A kis malőr után minden ott folytatódott ahol a kényszerű megá
... Tovább »
Reggel 6-os kelés, fél 7-es indulás. Az első sarkon nyitva volt egy bár, ahol lehetett reggelizni – megtettem. Laza napnak indult – az is maradt végig. A város határába kiérve a hold hatalmas vörös gömbként készült lebukni a horizont alá. Én még ekkorának soha nem láttam – főleg lenyugvóban. Olyan közel volt, hogy szinte meg lehetett fogni. Most nagyon hiányzott a teleobjektívem. Az út egész nap a műút mellett, jól kiépített zarándokúton haladt. 4-5 kisebb falun haladtunk át – közel azonos távolságokra voltak egymástól.
Sok esemény nem történt ezen 18 km alatt, amit 11 órára sikerült is teljesíteni, a szokásos masszírozós megállóimmal együtt is. Tartott a szombat esti fiesta még vasárnap reggel 9-kor is. Jól bírják a spanyolok. Bár, sok fáradt szemű fiatallal találkoztam így reggel már.
Carrionba beérkezve a Santa Clara albergueben kötöttünk ki. Sajnos rendes konyha itt sem volt – de azért egy mikro sütő akadt – és a lengyel kislány felajánlotta, hogy készít benne valami étket. Fürdés – mosás után alapanyag beszerzés a helyi kisboltban. Virsli, krumpli, sajt. Magdalena a mikróban megfőzte a krumplit, sajtot rá és a virslit és már kész is volt a kellemes kaja. gyors, egyszerű. Diákoknak és zarándokoknak ajánlott!
A délután pihenéssel telt. Ki, hogyan tette ezt. Volt aki aludt, volt aki elment egy bárba internetezni, akadt aki olvasott. Rápihentünk a holnap délelőttre a kicsit egyhangú tájra. Különösebben nem félek tőle, 2 éve sem okozott nagy problémát. Ha olyan lesz az időjárás mint a mai akkor nagyon kellemes lesz az út. Ma egész délelőtt fújt a szél, de nem volt hideg (a kora reggelt leszámítva), bár a sálam elfért rajtam.
A San Jean és Compostella között gyaloglóknak holnap lesz meg a fele. Sokan várják már. Ahogy számoltam kb. pénteken &ndash
... Tovább »
A reggeli 6-kor volt – így most kivételesen megvártam. Amúgy sem kellet sietnem. Ma csak 26-28 km-t terveztem. Mivel később indultam már a fejlámpára sem volt szükségem. Castrojeríz elég hosszú volt ahhoz, hogy mire átérjek rajta elkezdjen világosodni. Az előttem magasadó lapos hegy most nem tűnt olyan vészesnek, mint 2 évvel ezelőtt a sötétben. 100 méter csak a szintemelkedés és kb. 1 km-en belül kell megtenni. Az előzetes látvány rosszabb, mint megcsinálni. A napfelkelte kicsit a felhők mögé bújt, nagy bánatomra, pedig szerettem volna pár jó fotót készíteni a magaslatról. A lapos hegy, amely túloldalán le kellett ereszkedni egy 18-os lejtőn csak kb. 400 méter széles. Érdekes képződmény. Mintha legyalulták volna.
Jól taktikáztam a reggelivel, az első olyan faluig kitartott, ahol kaját tudtam venni. A bár ahová bementem, nem tűnt szimpatikusnak ezért átmentem egy közért jellegű helyre, ahol nagy választék nem volt – így az olajos hal és kenyér lett a menü. Az egyik parkban megpihenve, kajálgatva – beért Attila és a lengyel kislány, Magdalena. Örültem nekik, már napok óta nem találkoztunk. Innen még nem együtt mentünk tovább, mert ők akkor kezdték a reggelit, amikor én már befejeztem. De a 8 km-re lévő faluban már ismét utolértek. Innen már közösen gyalogoltunk a 6 km-re lévő Fromistaba.
Napközben néhány érdekes emberrel találkoztam: egy idős hölggyel Dél- Afrikából, Majdnem 1 órát beszélgettünk, olasz srácokkal is összefutottam, akik már hallottak rólam más olaszoktól, és jót beszélgettem egy brazil férfival is. Bár kevesebbet tudott angolul mint én.
Fromistaban az önkormányzati albergueba mentünk be Magdalenaval és Attilával – ahol sajnos nem volt konyha, de ez csak később derült ki. Akartunk valami jót főzni, közösen. De majd holnap. A tisztálkodás után elmentünk kajálni. M
... Tovább »
Gondolom a lengyel srácok sem voltak túl mérgesek, hogy korán keltünk – mi, gyalogos zarándokok. mi sem dünnyögtünk az este. Ma durván 3-szor bő 10 km várt rám. Castrojerízbe akartam eljutni – sikerült a tervezett időben.
Semmi extra nem történt – csak a szokásos kisebb emelkedők, köves lejtők. Kellemes volt a nap, egész nap fújt az erős, de ezért kellemesen hűsítő szél – főleg a fennsíkon.
Az első (és második) kávét csak 20 km után, délben, Hontanasban tudtam meginni. Pici falu, sok alberguevel, a falu végén egy hatalmas úszómedencés albergue csalogat. De ellenálltam, mert még hátra volt 10 km. Itt, a kedvenc helyemen kávéztam és a 100. nap tiszteletére megittam egy sangriát is. Csak óvatosan tettem mert azért még volt hátra távolság. A többit délután a tardajosi albergueben. Sajnos a San Anton kolostor és templom maradványai zárva voltak, pedig fentem rá a fogam nagyon. Majd legközelebb.
Ma angol tanárt játszottam. ÉN! Aki nem tud angolul. Tegnap megismerkedtem egy prágai nővel, aki semmit nem beszél angolul. Ma sokat meneteltünk együtt és néhány szót megtanítottam neki, vagy legalábbis próbálkoztam. Találkoztam ma koreai srácokkal, olaszokkal, de ma valahogy kevesen voltunk az úton. Nem bántam. Sokan letáboroztak szerintem Burgosban és majd futnak egy jót.
Ez a szakasz már kicsit bemelegítő volt a Meseta igazi szakaszára. Voltak egyhangú etapok, de azért még nem volt teljesen monoton. Más volt a táj mint májusban. Sok a kiszáradt növény, learatott gabona utáni tarló. Nem volt rosszabb mint májusban, csak más!
Fél 3 körül meg is érkeztem a 32 km megtétele után. Az albergue kellemes, 2 éve nem ebben voltam. Itt most 10 euró a szállás, de nagyon színvonalas. Most készítik a vacsorát. 10 euró a 3 fogásos menü. Még nem tudom, mi lesz pedig elhadart
... Tovább »
Mivel Magdalena 5-re állította be az ébresztőjét – így korábban keltem, mint szoktam – ennek köszönhetően 5.40-kor már gyalogoltam. A faluból kiérve kemény köves emelkedős volt a vidék. A fakeresztig ez ment – kb. 1 órán keresztül, de amikor felértünk a magaslatra már lehetett látni Burgos fényeit. Nem dobott fel. Tudtam, hogy a kép igencsak csalóka. Innen még legalább 5 óra, hogy az ember beérjen. Az első nyitva lévő krimóban megint összeverődtünk. Olyanok az első nyitva lévő bárok, mint a légypapír. Gyűjti a zarándokot. Azt megfigyeltem már, hogy a spanyol bárokban dolgozókat, korán - reggel 8-9 között tovább lehet lökni mint küldeni. Olyan lassúak, hogy az már elviselhetetlen. Persze időm van – de nem biztos, hogy egy bárpultnál álldogálva szeretném tölteni és a mérhetetlen bénázását nézni. Persze könnyű nekem, mert én nem dolgozom most – ő meg igen!
A Burgosba bevezető út nem túl feldobó – hosszan a reptér kerítése mellett, majd unalmasabbnál unalmasabb helyeken, de a város már érdekes. Én 2 éve majdnem egy napot töltöttem itt – keresztül kasul bejárva mindent – ezért most úgy döntöttem, hogy csak átrobogok a városon. A katedrális meg pláne nem érdekel. A sok lopott, rabolt, népírtással megszerzett arany csillogása engem taszít. Ha csak az épületet nézem, mint építészeti darabot, ok, de belül már nem. Bár a mérettel sem nagyon vagyok kibékülve – mert a kicsi egyszerű kápolnák, templomok sokkal inkább megfelelnek a keresztény vallás alapelveinek, mint a hatalmas, csak az egyházi vezetők megalomániáját kielégítő hatalmas épületek. Na, itt be is fejezem ezt a témát, mert a többi csak szűk baráti körben mondható el. A lényeg az, hogy ezektől a csicsás túlaranyozott dolgoktól mindig felfordul a gyomrom. Szóval Burgoson átviharzottam, felidézve a két évvel ezelőtti
... Tovább »
Reggel a fejem beverése nélkül sikerült elhagynom a hálót. Nagy örömömre. Lent a földszinten már alig lehetett elférni a korai zarándokoktól. Meleg napnak nézünk elébe – így sokan gondolkodtak hasonló módon, mint én. A terep sem lesz egyszerű – és a napsütés is kemény lesz. Ezért mindenki felkészült. Pár falat kaját – kenyér – sajt, én is bedobtam mielőtt neki indultam. A szokásos reggeli kocsmakeresés indult már az első kivilágosodó faluban, de itt még csak a régi gorbacsovi fröccsöt kaptuk. A bezárt kocsmaajtó előtt 2 hosszúlépés. De Espinosa del Caminoban már összeverődött a csapat. Jó kis kávézás, kajálás folyt. Szégyenszemre és a következő faluban Villafranca Montes de Orcaban még rátettem egy lapáttal. Tudtam, hogy milyen szakasz következik. Volt emlékem az első utamról. Soha nem fogom elfelejteni, míg élek. Maga a szakasz sem egyszerű – de aki még meg is nehezíti magának! A falu után egy combos emelkedővel kezdődik a 13 km. Sok bringás nem ment fel rajta. Inkább csak tolták a drótszamarakat. Sokkal rosszabra emlékeztem mint most volt. Lehet, hogy az erőnlétem javult jelentősen – persze lihegtem, de nem haltam bele. Ennél már sokkal rosszabbakat is megéltem az elmúlt 3 hónapban. A kaptató után jön egy le-föl liftezgetős rész, túl menve az 1936-os emlékműn. Szép ez a vidék, és ha a zarándok el van foglalva a tájjal, akkor nem problémázik azon, hogy már megint felfelé kell menni. Jön egy vörös földes, széles erdősávban gyaloglós szakasz ami igen kellemetlen. Az irtás túl széles – soha nincs árnyék – a fák mentén nem lehet haladni mert ott földkupacok vannak. Szóval árnyék nuku. És ez jó hosszan. Az egész szakasz az utolsó falutól San Juan de Ortegaig 13 km, de ez az 5-6 km a legrosszabb. A 13 km-en semmi nincs. Illetve most volt – egy jópofa nő kitelepült a va
... Tovább »
Muris volt az éjszaka, a különböző hangok, morgások, horkolások és horkantások miatt. És hát a hajnali csörgések, lépcsőnyikorgások miatt. Az ébresztőt már be sem kell állítanom. Egyrészt ébredek minden reggel 5.20-kor – de ha elaludnék, akkor is gondoskodnának az ébresztésemről. Az épületből való kijutás sem volt egyszerű. Csak ¼ 7-től volt hivatalosan nyitva. Nagy lakat az ajtón. Tűzrendészetileg ez azért izgalmas kérdés lehetne. Találtam egy oldalajtót – amit sikerült kinyitnom – mert hát felmálházva csak nem akartam egy csomó időt várni. Sokan indultak utánam az immár nyitott ajtón. A másik albergueből is özönlöttek az utcára a korai zarándokok. A város fényeit úgy kb. 20-30-an hagytuk el közel egy időben. Jól lehetett ezt látni a sötétben imbolygó fejlámpákon. De szép lassan szétszakadt a mezőny. Maradtam sereghajtónak. Természetesen mindenki pályázott az első faluban lévő bárra, ahol kávét és kaját lehetett begyűjteni. Ide én is befutottam – nekem is jutott még elegendő kalória.
Ekkor már megszabadultam a hajnalban felvett 2. pólótól. Napközben bármennyire is meleg van – a reggelek igencsak csípősek – a dombtetőkön meg kimondottan hideg szél van. Úgy terveztem, hogy ma laza 22-23 km lesz csak a megteendő táv. Ennyire van Belorado – és ott van egy kellemes albergue amit örömmel látogatnék meg ismét. A városka is érdekes de az albergue hangulata számomra vonzóbb. Dél körül már be is futottam – több más előző éjszakai hálótárssal egyetemben. Még majdnem üres volt az albergue – így szabadon lehetett választani az ágyak közül. A tetőtérben lévő közös helyiségben lettem elszállásolva – igazán izgalmas – fejbeverős hely volt. A fürdő részlegek itt nagyon jól vannak kialakítva – van elegendő mindenből. A hátsó udvarban van
... Tovább »
Reggel a már megszokott kellemes zenés ébresztővel ébredtem. Jobb így ébredni – mint zacskó csörgésre vagy ordenáré horkolásra. Mindkettőben volt részem az éjszaka. De tudtam, hogy ha visszaalszom, akkor a juti a reggel 6-os zenés ébresztő. Van egy-két ilyen hely az út során – ahová érdemes visszajönni. Nem ragaszkodom az ismert alberguekhez – sőt – de azért van 3 olyan hely, amit ha lehet nem hagyok ki. Az egyik Ventosa volt. Kényelmes elindulás után – gyors megállás az első bárban ahol egy laza ham&eggs elfogyasztásával indítottam. Persze kávéval kísértem le.
Najera volt az első város – ami kb. 11-12 km-re volt. A terep az elején változatosan emelkedős és lejtős volt – de hát ez nem újdonság. Aránylag nyugodtan lehetett gyalogolni – kevesen értek be az előző városból indulók közül – a ventosaiak pedig már az elején elhagytak. Ambraval, az olasz lánnyal mentünk együtt egy darabig, de az egyik menetrendszerű talpkarbantartásom alkalmával én lemaradtam és csak majd Najeraban értem utól a bárban. Itt megtörtént a rendes reggeli – bőséggel. Kitartott egész estig, Santo Domingoig.
A mai napra kicsivel többet terveztem, mint 30 km. Megcsináltam, de a sarkam erősen tiltakozott – nem esett jól a 2. fele az útnak. Kis apró falvakon mentem keresztül – mindenhol megálltam pihenni és lábat ápolni. Nem siettem – nem hajtott a tatár. Sokszor megálltam legelni. Félelmetes mennyiségű szeder van erre. Igaz, hogy még a zöm csak 3-4 hét múlva lesz jó, de azért már most is lehet csemegézni. Aki szeptember erre jár az igencsak jól fog járni!
Találkoztam egy világcsavargóval. Azt még csak meg tudta mondani, hogy honnan indult, de hogy mikor és hogy hová megy azt nem. Érdekes figurája az útnak.
Santo Domingoban ha jól tudo
... Tovább »
Az éjszaka nagy buli volt a városban. Hajnal 1-kor még kicsi gyerekek hisztiztek az utcán az ablak alatt, 4-kor még fiatalok üvöltöztek. Sok alvás nem volt. Az első induló ½ 5-kor volt, gondolom úgy volt vele ha nem tud aludni, akkor inkább haladjon. Én ¾ 6-kor indultam. Jó hosszú a város. Az éjszakai életnek még korántsem volt vége. Sok homályos szemű fiatalt láttam. Jól érezték magukat – már aki észnél volt.
Vagy 5-6 km volt a betonon való reggeli haladás. A városon kívül is elég nagy szakasz volt aszfaltozva, jól jelöltek mindent az úton. Elég sokan voltunk már 7 órakor az úton. Nagyon sok gyorslábú elviharzott mellettem. Némelyekkel beszélgettünk – páran megcsodálták a zászlógyűjteményt a hátizsákomon.
Az első városka Navarette volt. Ez kb. 12 km-re van Logronotól. Közte semmi nincs – mármint település. Fel sem tűnt, hogy eltelt a 3 óra. Kellemes volt az idő – az esti eső lehűtötte a levegőt, jó sétálós idő volt. A táj hasonló volt mint tegnap. Szőlőültetvények, olajfaligetek. Csak ma nem volt annyi szintkülönbség.
Beérve Navarettébe mindenki rávetette magát az első bárra-közértre. Hatalmas forgalma volt. Kávéból 1 hektoliter fogyott, és tortillából is több mázsa. Kicsit megpihenve – feltöltve a púpokat – lehetett újra indulni. Közben beszélgettem egy horvátországi lánnyal. Nem sok horváttal találkoztam eddig. Egyre színesedik a nemzetközi paletta.
Ahogy terveztem megálltam Ventosaban. Csak 19 km volt, de a sarkamnak ez is elegendő terhelés – meg hát vasárnap is van. Rohannom nem kell – nem akarom esetleg még jobban kikészíteni – ezt a kb. 700 km-t ki kell bírnia. ½ 12-re itt voltam, bár tudtam, hogy csak 1-kor nyit az egyik kedvenc alberguem. Nagyon jól éreztem itt magam anno &nd
... Tovább »
Mivel az este elhatároztam, hogy nem megyek ma sokat, csak kb. 20 km-t, ezért nem is akartam túl korán kelni. Annak ellenére, hogy felébredtem a szokott időben – nyugton maradtam. ¼ 7-kor kezdődött a mozgolódás a körletben. Laza volt a reggeli ezért ismételtem. Persze 3 fabatkáért sokat nem is várhat az ember, de a 2 dl narancslé, az 1 szelet pirítós vajjal és dzsemmel, a kávé (ami remek volt) még napindítónak sem volt elegendő, nemhogy 11 km-t gyalogoljak vele. Ezért dupláztam, amivel 10-ig - Vianaig kibírtam.
Az esti hatalmas zuhi megtette a hatását – mind a hőfokot tekintve, mind a földutak állagát tekintve. Kellemes spanyolországi hűvös reggel volt – amit én kimondottan élveztem. Igazi gyaloglós idő. Kicsit saras volt minden – új vájatok keletkeztek az utakban – nagyok. Sok nagyméretű kő mozdult el a helyéről. Pár embert útközben kapott el az esti jégesővel érkező vihar, mert ma sokan szárították az egész hóbelebancukat. Feltehetőleg a zsákok is beáztak. Nekem mázlim volt.
Torres del Rióba beérve láttam nagyon sok csoportot gyülekezni az albergueknél. Később ők szaladtak el mellettem hátizsák nélkül. Szép ez a város, nagyon rendben van tartva – már 2 éve is tetszett. Eredetileg tegnap este idáig akartam jönni, de az eső rábeszélt, hogy a 1,5 km-rel közelebb lévő Sansolban álljak meg. A két falu szinte összeépült. Nem bántam meg, hogy ott álltam meg – nagyon kellemes albergue volt.
Navarra tartománynak ez a vége. Elég szép változatos vidéken gyalogoltam – többnyire egyedül. Emelkedő – lejtő. Emelkedő – lejtő. A szőlő-, és olajfaültetvények látványa lekötötte a figyelmem így nem foglalkoztam a kisebb kihívásokkal. Sok emlék felidéződött az előző caminóról. Hol, kivel futottam össze – kivel találkoztam itt először, ott v
... Tovább »
Reggel volt néhány érdekes meglepetésben részem. Az első az volt, hogy vagy 20 olasz már lent volt a földszinten és készülődött fél 6-kor. Nem csendben. A másik az volt, hogy 6-kor valami éneklés jött az utcáról. Először azt hittem az időközben induló olaszok áriáznak ébresztőt a többieknek, de amikor az utcára léptem, akkor láttam , hogy a hely idős emberekből álló csoport gitározik és énekel. Amikor végeztek akkor odébb álltak kb. 100 méterrel és kezdték elölről. Mint kiderítettem, ma indult a fiesta időszak és ezzel köszöntötték a várost, a fiestát. Aranyosak voltak.
Estella után pár km-rel van a híres borkút, ahol az egyik csapból vörösbor folyik. Itt minden zarándok megáll egy-két kortyra. Nekem 2 éve nem sikerült, mert túl korán értem ide. Most időben érkeztem. megkóstoltam a bort, de nem volt egy nagy durranás. Azért egy kis üveggel betáraztam – gondolván, hogy estére jó lesz ez egy kis kólával feljavítva. Meglepő módon sokan nem is tudnak ennek a helynek a létezéséről, pedig elég kultikus hely. Páran azért csorgattuk az üveget. Az első település, ahol már nyitva is volt a bár az Monjardin volt. Szendvicsek és kávé. Elég sokan megálltak itt. Érdekes módon a reggeli olasz csapatnak se híre, se hamva nem volt. Nem volt tumultus az úton. Persze voltunk, de nem zavaróan sokan. Az, hogy a fiatalabb korosztály nem köszön az megszokott, nációtól függetlenül. Ezen nem kell kiakadni – bár engem még bosszant.
Nem volt ma nehéz a terep, inkább egyhangú néhol. De egy zarándoknak ez nem okozhat gondot. Ilyenkor tud elmélyülni a gondolataiban és csak pakolja a lábait egymás után rendületlenül. Villamayor de Monjardin után egy 12 km-es szakasz van. Közte semmi. Elég rosszul néz ki, amikor nekivág az ember – de később már nem volt olyan tragikus. Félúton volt egy büfékocsi – nagyon jó
... Tovább »
Reggel 6-kor már úton voltam. Tervszerűen – már-már olajozottan ment az elindulás. Fejlámpával kezdtem a napot, mert kb 6.40 körül kezd világosodni. Jóval nyugatabbra vagyok mint Magyarország, az időzóna pedig ugyanaz. Ennek köszönhetően az esti sötétedés is igen ki van tolva. De ezt meg lehet szokni. A zarándok úgyis korán fekszik. A turista későn fekszik és későn is kel. Majd délután megfő a napon. Én törekszem arra, hogy inkább a reggeli hűvösben gyalogoljak többet, mint a rekkenő hőségben. És hát tömeg sincs reggel – hangoskodó olaszok, csörtető kishátizsákos műzarándokok. 8 körül kerülnek az utamba csak a könnyed leányok és legények. Általában én már 2-3 falut magam mögött hagyok, amikor csőstül megjelennek. Addig jó menni – amíg nincsenek. Áthaladtam a 2 alvó falun és már Obanasban jártam, amikorra teljesen kivilágosodott. Itt Obanasban találkozik a Somport-hágó felől jövő Aragóniai út és a San Jean felől jövő navarrai Francia út. Obanas egy kellemes kis városka – az előzőekhez képest nagyobb – szép házakkal és tágas terekkel. Itt már gondolkodtam azon, hogy egy laza reggeli elférne bennem, de nem találtam alkalmas helyet. Gondoltam, majd Puente la Reinaban (Királynő hídja) eszem valamit. Nem sikerült itt sem, még túl korán volt. De ennek meg volt az-az előnye, hogy lehetett élvezni a régi utca hangulatát és a varázslatos hidat. Ami, így napfénynél nem nyújtott olyan pazar látványt mint 2 éve egy sötét hajnalon, de azért így is tudtam róla jó fotót készíteni. Itt már azért lehetett találkozni zarándokokkal is. A következő kis faluban – ami kb. 3-4 km-re volt - tudtam végre reggelizni. Tortillát ettem – ami itt (leegyszerűsítve) krumplis rántotta. Most a spanyolosoktól mély elnézést kérek, tudom, hogy nem ilyen egyszerű a képlet – de nagyon leegyszerűsítve írtam. M
... Tovább »
Az este kicsit sokáig tartott az olasz buli, de nem ezért nem tudtam rendesen aludni, hanem a három trombitástól. Még azt mondják, hogy nem fér el 2 dudás egy csárdában! De három ilyen horkoló simán. Így kevés alvás után 5-kor keltem, fél 6-kor már gyalogoltam. Az első nagyobb megálló Pamplona elővárosa – Villava volt. Tündéri kis város régi, középkori híddal, 12. századi templommal – amit pont parkettáznak, de azért belopóztam. A várost, ha jól emlékszem 1164-ben alapították. Az eddig elhagyott kis falvakban minden zárva volt ezért itt tudtam reggelizni a főutcán. Nagyon jó szendvicsek voltak, különböző tartalommal – volt vagy 10 féle. Közben befutott a fiatal magyar srác aki nagyobb részt sátrazva teszi meg az utat Párizsból. Július 1-én indult és nagyon jól halad. Közösen reggeliztünk, beszélgettünk és együtt vágtunk neki a Pamplonaba vezető 5 km-nek. Az eddigi szakaszon reggel óta voltak olyan részek amelyekre egyáltalán nem emlékeztem. Itt már minden rendben volt. Mindenre emlékeztem – a várra, a Magdelena hídra, a városházára. A városházánál összefutottam 1 fiatal magyar párral, akik itt kezdik a caminojukat. Még a zarándokútlevelet be kellett szerezniük. Én egy postát kerestem, hogy a már kiszolgált könyveket, jegyzeteket, címgyűjteményt hazaküldjem. Ezt sem kell cipelni tovább. A nap során még többször összefutottunk mi magyarok. Néha 4-en voltunk. Pamplonaban nem akartam túl sok időt eltölteni, 2 éve majd egy egész napot voltam itt – így az Alto de Peron felé (fém zarándokszobrok a hegygerincen) vettem az irányt. Cizur Menornál megnéztem a Máltai Lovagrend régi templomát. A hegygerinc sokkal csúnyábbnak, nehezebbnek nézett ki messziről, mint amilyen volt. Szép óvatosan emelkedett az út – különösebb megerőltető szakaszok nélkül. A gerinc előtt már jól lehet
... Tovább »
A hatalmas dormitórumban egész csend volt éjszaka – semmi komoly horkolás. Reggel 5-kor keltem –és időben indultam. Elsőként. Persze nem verseny – nem is ezért keltem korán. Jó időnek nézett ki ekkor még, de alighogy elértem az első – amúgy nagyon kis tipp-topp falut elkezdett zuhogni az eső. Reggeli az első kocsmában és kávé. Meg volt az első káfékonleccse. Húúúú, most a spanyolos ismerőseim a hajukat tépik. Ez itt a tejeskávé. Itt mindig ezt iszom – de ezentúl csak kávéként fogom emlegetni. Szóval jó kis esőben – fényképező eldugva a legnagyobb bánatomra - bandukoltam. Lassan néhány szintén korán kelő utolért. Változatos volt a terep és az időjárás is. De délelőtt többnyire esett. Több kis ismerős falun is áthaladtam. Jó volt újra itt lenni – előjöttek az élmények. Kicsit tartottam attól, hogy milyen lesz ugyanazt bejárni még egyszer – de szerintem jó lesz.
Ma nem akartam sokat menni – 27 km volt a terv és ezt teljesítettem is. Lorrasoanaban áltam meg. Egy utcás falu – egy étterem, egy bolt, egy albergue. Konyha, mosógép az albergueben. Önkormányzati és 6 euro. Ingyenes wifi.
Ma este sokat beszélgettem az első magyar zarándokkal, akivel találkoztam az elmúlt 3 hónapban. Már azt hittem, hogy egyedül vagyok zarándok a magyarok közül. Persze tudtam, hogy csak SJPdP-tól szokták, vagy még később elkezdeni az utat. Jól van ez így. Azt hiszem, még sokkal fogok összefutni az elkövetkező 1 hónapban. Itt van a szezonja a zarándoklatnak. Tudják ezt az olaszok is. Nagyon sokan vannak. Eddig még nem voltak zavaróak – remélem így is marad a dolog.
Tetszik a spanyol szakasz – így az első nap után. Az eső ellenére is! Sok lesz a napsütés, nem aggódom.
Holnaptól már jobb időt mondanak – bízom benne, ho
... Tovább »
Nem volt jó a szalmazsák. Nem tudtam úgy eligazítani, hogy rendesen tudjak aludni. Kispórolta a szerzetes belőle a jó szalmát, vagy csak töreket tett bele? Nem tudom. Minden harangütésre felébredtem, de közben is többször. Az utcán ordibáltak a tegnap esti korhelykedés után, azok, akiket nem engedtek be a szerzetesek a dormitóriumba. Amikor megérkeztünk mindenkinek elmondták, hogy aki este túl sokat iszik, az nem jöhet be. De hát sokan nem tudtak ellenállni a Szt. Jakab napi mulatozásnak. 2 napja volt Jakab nap, de akkor minden rendes ember a földeken dolgozott – így az ünneplést átrakta a város elöljárója vasárnapra. Bár a templomban mindkét nap – pénteken is és vasárnap is rendes Jakab napi misét tartottak. Én már csak az esti rendes misére tudtam elmenni – de az is nagyon szép volt. Akkor milyen lehetett délelőtt! A délután már a vásározókkal, mulattatókkal volt tele a város összes utcája, terecskéje. A szórakozásé, a búfelejtésé volt most minden. Itt fiesztának hívják az ünneplést. Érdekes módon szórakoznak a baszk emberek. Nagyon hangosak, szinte ordítva beszélnek ilyenkor – az amúgy szűkszavú, kicsit mogorva emberek. Pár napja már közöttük járok. De ilyenkor teljesen mások. Közösen zenélnek – sokan egyszerre. Akinek nem jut zeneszerszám az dobol és énekel. Szép a zenéjük. Nem hasonlítható egyetlen ország, táj hangulatához sem. Jól szórakoznak, látszik, hogy nagyon vonzódnak a zenéhez. Élvezettel néztem őket a fiesztás hangulatukban.
Tegnap a városba érkezett szerintem legalább 80-100 zarándok. Hogy honnan került elő ennyi peregrines nem is tudom, eddig csak töredékével találkoztam az elmúlt hetekben. De hát ez a város egy gyűjtő város. Az egyik hágóra (a 2 közül) innen lehet felmenni és átjutni a Santiagoba vezető útra. Tehát itt megjelentek a messzi vá
... Tovább »
Az éjszaka esemény nélkül telt. Reggel csak fél 7-kor keltem, összepakoltam és 7-kor már vártam a reggelit! Kár volt. Messze a legrosszabb volt eddig. A hatása sem tartott sokáig. Az első komolyabb faluban a vasárnap ellenére, gondolom részben az erre bandukoló zarándokok miatt is nyitva volt egy pékség, ahol kipótoltam a reggelit. A tegnapi vacsoratársaságból hárman már fél 7 körül elindultak, hátizsák nélkül. Azok ott vigyorogtak az albergueben, várva a csomagszállító autót. Elég ütemesen tudtam haladni, nem voltak ma komolyabb emelkedők sem. Majd lesz holnap hajnalban! A San Jean előtti faluban valami népünnepélyre hangoltak, helyi népviseletbe öltözött fiatalok és nem fiatalok járkáltak, zenélgettek.
1 órakor léptem be SJPdP-ba a zarándokok kapuján. 2 évvel ezelőtt ez a mozzanat kimaradt, mert akkor tömegközlekedéssel érkeztem. Sokan ettől a megérkezéstől eufórikus érzést várnak – nekik biztos meg is jön – nekem csak annyi volt, hogy 2500 km és 88 nap után ott vagyok, ahol 2 éve kezdtem a caminom. Azon gondolkodtam el, hogy hány millió ember lépett már be ezen a kapun és ment végig ezen az utcán, amelyiken én is most. Ennek sokkal nagyobb hatása volt rám, mint annak, hogy én is itt vagyok.
A központi zarándok irodában kisebb tumultus volt – egyszerre sokan érkeztünk. Az úton nem láttam ezt a tömeget, így feltehetőlég busszal, vagy vonattal érkeztek. Vegyes volt a nemzetiségi összetétel, mint az már erre inkább megszokott. itt már nem a francia lesz a domináns. Persze lesznek sokan, de innentől kezdve lesz igazán internacionalista a camino.
A központi szálláson 8 euróért kaptam egy ágyat egy 18 személyes hálóban. Ebben benne van a reggeli is, de én azt szerintem kihagyom, mert 6.30-tól kezdődik. Én akkor már javában úton akarok lenni – elkerülendő a nagy hősége
... Tovább »
Van abban valami bájos (vagy bajos) kihívás, ha az emberfia elhagyja a jól kijelölt utat a baszk hegyek között és a térképről is lemegy. Nem másért, a kihívásért. Ez történt ma.
Reggel elbúcsúztam az elmúlt néhány napban összeverődött csapattól. Ők mára csak 18 km-t vállaltak be. Én még rátettem egy szívlapáttal. Így reggel egyedül keltem fél 6-kor és egyedül reggeliztem. Valószínűleg soha többet nem találkozunk – bár a caminon mondtam én ezt már párszor és mindig meglepetés ért. Az út első szakaszát rendesen a kijelölt úton tettem meg, ami tartogatott néhány izzasztó emelkedőt, de már meg sem kottyan. Csak abból veszem észre, hogy emelkedőn vagyok, hogy folyik rólam a víz és apróbbakat, ütemesebbeket lépek. Az erőnléttel semmi gondom nincs. Megszoktam már ezeket az apró kihívásokat. nem mondom, hogy néha nem unalmas fölmenni 50 méter szintkülönbségre, majd le és újra fel, de hát ez nem az Alföld és még nem is a Meseta. A táj egyre jobban tetszett, valahogy karakteresebb lett, a házak rendezettebbek. 9 körül egy konzervüzemhez érkeztem, ahol nagyon szemfülesen fel volt állítva egy kis pavilon és lehetett kávét, üdítőt és természetesen millió féle patét (konzerv formájában) kapni. Megkávéztam és vettem is egy konzervet, mert a nálam lévő olajos hal és kis darab kenyér nem tartogatott nagy kulináris élményt. Így egy picit javult a dolog. 10 óra körül találtam egy olyan helyet ahol átadhattam magam a paté és olajos halkonzerv élvezetének. Ezt követően döntöttem úgy hogy letérek az útról és a könyvemben részlegesen meglévő térkép alapján jutok el Uhart-Mixebe. A bajság ott volt, hogy nem volt minden szakaszról térkép, mert a könyvben a betűk kiszorították rajzot. Két külön oldalon volt a térkép két része, a hiányzó szakaszt meg odaképzeltem és bíztam az ösztönökben, az útjelző táblákban és a helyi lakosokban.
... Tovább »
A szokásos kis csapat, 7-8 fő jó időben felkelt és reggelivel kezdte a napot. Mindenki külön indult el. Sötétben, szemerkélő esőben. Kb. 30-32 km volt a mai terv. Nem túl nehéz terepen, de azért pár liter izzadság lefolyt rólam. Olyan édes kis, alattomos emelkedem-ereszkedem szakaszok voltak. De abból sok. Egész nap szottyos volt az idő – így a dzseki csak délután került le rólam. Az emelkedőkön, amikor nem esett belülről vizesebb volt, mint kívülről. A reggeli hatása 10 körül elmúlt – pedig nem apróztam el ma sem. 5 db virsli, 1 sárgadinnye és tea. Szerencsére 11 körül beértem egy alberguebe, ahol étterem is volt és kecskesajtos omlett kis salátával az enyém lett. Ez már túl volt az út felén, így nem aggódtam nagyon az éhség miatt a nap további részében. Teljesen felpörgetett ez a kis energiabomba és rendületlenül haladtam Naverrenx irányába. Tudtam, hogy a társaság nagy része szintén oda igyekszik és megbeszéltük, hogy a központi szálláson telepszünk le. Itt, ezen a vidéken olyan néven fut, hogy GITE Communal. Az önkormányzat üzemelteti és itt ebben a régi városban az egykori Arsenal-ban, fegyverraktárban működik. A történelmi belváros az maga a csoda. A 16. század közepén épült város-, várfalak a mai napig megvannak. tartva az akkor kialakított formát. Tipikus teknősbéka alakzat. (Csak talán 1 lábbal több van? Ezt majd ellenőriznem kell) Ebben a korszakban ez volt az európai várépítési trend – lásd – Egri vár. A vár belső szerkezete is megmaradt. 4 hosszanti utca és sok kis keresztutca, sok-sok régi házzal, épülettel. Nagyon szerettem itt sétálni. Bár a lábaim sajogtak kicsit a mai 32 km után, de azért vagy 2 órát csavarogtam ebben a kis (számomra) ékszerdobozban. Volt egy pici kiállítás is a város történelméről. A város mellett van egy folyó, amin egy réginek tűnő híd ívelt át. Zarándokok
... Tovább »
Ma becsapott a ménkű. Tegnap este, amikor kikapcsoltam a netbookot semmi gondja nem volt, ma délután már igen fura színekben jelent meg minden. A hozzáértők szerint valószínűleg videókártya probléma. Elvégre is már majdnem 3 éves és eddig semmi gond nem volt vele. Itt az ideje már újat vennem – mármint a gyártók szerint. Egyéb más kellemetlenségek mellett (amelyekkel nem akarok fárasztani senkit) ez elég nagy dráma nekem. Nagyon sok mindent csináltam ezzel a géppel, amelyek ezek után megszűnnek, vagy erősen korlátozódnak. A blog írása még csak valahogy menni fog, már összegörcsöltem annyit, hogy lássam a szövegszerkesztőt, de a web oldal szerkesztése az nem fog működni innen. Amint lesz netem, haza küldöm az írásokat és a fiam majd beszerkeszti a webes felületre. Írni is csak addig tudom a blogot, amíg ennél komolyabb hibajelenség nem jelentkezik. A fényképekről már biztos, hogy le kell mondani. Pedig a java még hátravan! Így be kell érnetek a 2012-es caminom képeivel. Remélem más technikai probléma már nem lesz. Ha esetleg mégis, akkor a blog írása felfüggesztetik.
A mai közel 30 kilométeren simán túljutottam. Néhány kisebb emelkedőn túl csak a nagyon köves szakaszok jelentettek problémát. Reggel 6-kor szép kis népes csapat indult útnak. 7-en kezdtünk a sötétben botorkálni. Jól volt jelezve az út, így nem okozott problémát a sötétben való tájékozódás sem. Az első félórában a fejlámpa azért nagyon hasznos volt. Bár reggelivel kezdtem a hajnalt, de 10 óra körül már jólesett volna valami étek. A pici baszk falvakban erre esély sem volt. Az egyikben azonban kellemes meglepetés ért bennünket. A családi ház udvarán fel volt verve egy sátor és benne kávé, tea, víz, nutellás piskóta. Kiírták, hogy a zarándokoknak van. Több, utánam érkező zarándoknő is ujjongot ezt a kedves gesztust látva. Donat
... Tovább »
Reggel 6-kor már fotóztam az elsőt. Nyugodt hangulatú volt a reggel, néhány hajnali zarándokkal találkoztam csak, akik nálam is korábban keltek. A várossal végeztem, kb 30-35 perc alatt, igazából 3 hosszú utca és néhány kisebb keresztutca az egész, ami izgalmas. Mire visszaértem, már mindenki reggelizett – úgy látom a csapat korán kelő. Szokásos francia reggeli, majd pakolás, néhány fotó a házigazdákról és az albergue-ről, majd ¼ 8-kor indulás. Ma 32-33 km volt a terv és már Baszk földön járok. Én ezt csak a településnevek egyre inkább kimondhatatlanságából vettem észre, illetve olvastam a könyvben.
Napközben néha találkoztam egy-egy ismerős zarándokkal, de semmi extra nem történt. Rendszeres megállások, masszírozások, kenegetések. Lassan elfogyott minden normális kenőcsöm, pótlásra szorult. A városba érkezésem előtt találkoztam 3 francia zarándok lánnyal, akik csak eddig jöttek. Érdekesség, hogy az egyikük szeptembertől Budapesten a Corvinuson fog tanulni. Az albergue a város központjában van, elég zsúfolt szobák, de a célnak megfelel és csak 11 euró. Internet nincs. A közelben van egy nagyobb közért, ahol megint be tudtam vásárolna a mai vacsorát és a holnapi reggelit.
A gyógyszertárban vettem valami frissítő kenőcsöt. Ha a Voltaren nem segít, akkor ez sem, de talán nem is árt. Meg is mértem magam, -21 kg május 1 óta. Ez a nap jó híre. Tesztelgettem az új krémet, sokat masszíroztam a lábam és már lassan készülök a lefekvéshez. Még össze kell raknom a pakkot, mert reggel ismét korán indulok. A 2 belga srác szintén korai indulást tervez – ők sem szeretik a nagy hőséget. Ma kiszámoltam, valóban benne vagyok az utolsó 1000 km-ben.
Reggel tervszerűen ébredtem, egy olasz tanáremberrel egyetemben aki, hasonló etapokat megy mint én, már többször szálltunk meg azonos helyen és indultunk korán. Ő is reggelizett valami lazát, én 3 pár virslivel indítottam a napot. Hosszú napnak néztem elébe, és a valamire való hely úgy 20 km után volt esedékes. Ez Nogaro volt, ahová esemény nélkül, különösebb (a megszokotton túli) lábfájdalom nélkül érkeztem meg. Persze a zsibbadós-fájdalom miatt a továbbra is óránként kiadós masszírozásra szorult a lában, de az már megszokott. Jó, hogy egyedül megyek ilyenkor mert így senki nem látja a torzulást az arcomon, amikor már nagyon durván fáj és nem hallja a „miatyánkot” amit elmormolok. Nogaroban egy pékségben megebédeltem, pizza szelet és édes sütik eltüntetésével. És nekivágtam a 2. mai etapnak. Ez csak 6 km-rel volt hosszabb, de sokkal gyötrelmesebb. Nem a terep miatt, hanem a sarkaim vacakoltak nagyon. Eljutottam oda, hogy a masszázs után 2 km-ig jó volt, majd a következő 2 km-en mormoltam a „miatyánkot”. Még sem állhattam meg 2 kilométerenként. Így is lassan haladtam a cél, Aire Surl’Adour felé. ½ 5 után sántikáltam be a városba. Amit kinéztem magamnak alberguet, az a város másik végén volt, így végigcaplattam a történelmi városrészen, de csak mentem, nem nagyon nézelődtem. 2 dolgot állapítottam meg. 1. az Adour egy folyó neve, 2. reggel vissza kell jönnöm, megnézni a város ezen részét, mert most este biztos nem fogok sétálni, ha egyszer letehetem a fenekem és sarokba állíthatom a lábaim. A célalbergue, ahol wifi-t is hirdettek zárva volt, nagy örömömre. Így visszatértem egy korábban látotthoz, de nem bántam meg. Nagyon nem. Hospitalet Saint Jacques a neve (www.saintjacques-hospitalet.fr) és André vezeti. Egy fantasztikus ember. Amint beléptem, azonnal a gondjaiba vett. Egy öleléssel in
... Tovább »
Reggel elsőként és egyedüliként reggeliztem az albergueben, az odakészített reggeli alkatrészekből. Jó, hogy így ki volt készítve minden – nem kellett az időt húzni, vagy éhes hassal kezdeni a napot. Egyedül a kávé hiányzott, de a németes hosszúkávéhoz nem volt kedvem.
Ezt a napot is nyugodtam behúzhatom az esőnapok közé. 7-szer áztam el majdnem 8 óra alatt. Nem voltak nagy esők csak annyira nedvesek, hogy legyen minek megszáradni. Ennek következtében sok fotót nem készítettem, majdnem végig el volt dugva a masinám.
Délután 2-re értem be a városba, pont akkor, amikor nyitott a hivatal, mármint a turista iroda, ahol be lehetett fizetni egy éjszakára. Na, nem arra, még mielőtt valaki másra gondolna, csak egy ágyra, 11 euróért. 5 fős hálótermek, alap konyha, ami azt jelentette, hogy megfőzhettem a magammal cipelt tészta második felét – a változatosság kedvéért sajtos tésztának. A helyi SPAR-ban vettem alapanyagot és reggelire virslit, mustárral. Ilyen lepukkant SPAR-t még nem láttam, ¾-ig üres polcok, választék semmi, de ami volt az is nagyon drága. 4 euróból így is kihoztam a vacsorát és a reggelit.
Itt is volt egy katedrális. (Én nem tudom, hogy minden 30-40 kilométeren termett anno 1-1 püspök? Úgy tudom, hogy a katedrálisokhoz dukált 1 fő püspök is ezen a vidéken.) Ez az épület viszont egyáltalán nem volt sem szép, sem megkapó. Más épületek 4-500 éves ház, benne presszó – vacak kiszolgálással, vagy húsbolt hasonló korú házban. Ezeket szeretem. Igazából 2-3 utca volt izgalmas, a többi olyan átlagos délfranciás.
Vettem 2 új pólót, mert a 2 leggyakrabban használt – saját logóval ellátott már annyira kikopott, kifakult az elmúlt időben, hogy cserére szorultak. 1 pár zoknim is teljesen megadta magát – így azt is selejteztem. A pólókból azért kivágtam a log
... Tovább »
Reggel úgy hagytam 6-kor az alberguet, hogy a többiek észre sem vették. Hűvös volt – egyedül voltam a vasárnap hajnali városban. A városból kivezető utat könnyen megtaláltam, hála a városka térképének. Megint nem tudtam napfelkeltés képeket csinálni, mindent felfő borított. Esni még nem esett, de várható volt, mint ahogy meg is érkezett később a zápor. Kicsit unalmas volt a reggel, sehol senki. Minden zarándok még ekkor ébredezett és kevergette a kávét. Na, ez nekem kimaradt, mint kiderült, egész 11 óráig csak álmodoztam egy jó erős kávéról. A táj kellemesen változatos, színes volt, hepe-hupákkal, sok napraforgóval és már learatott kalászos mezőkkel. Ettől függetlenül kicsit unatkoztam – nem nagyon szoktam az úton, de most ez történt. Zarándokokkal sem találkoztam – valahogy elkerültük egymást. 3-szor eredt neki a zápor, az elsőt nyílt szakaszon, gyors beöltözéssel vészeltem át, nem tartott sokáig, a második, akkor volt, amikor kávéztam, a harmadik egy facsoport alatt ért, így aránylag száraz bőrrel megúsztam. Gond nélkül beértem Condom városába, ahol a második albergue már nyitva volt és 2 kedves fiatalember fogadott nagy szeretettel. Az albergue neve: Le Relais de Saint Jacques. Egy családi ház van részben átalakítva, de maga a család is itt lakik. 4 szobát láttam, 4-5 ággyal szobánként, terasz, udvar, mosógép, internet. Nagyon kellemes, szabados a hangulata az egész kecónak. Olyan művészi rendetlenség van, de nem zavaró a dolog. A falak a zarándokok üzeneteivel pingálva, bringa a falon, a konyha, étkező is elegáns hanyagsággal van kezelve. Lehet sütni-főzni, önkiszolgáló a kávé, ital. A kertben termett zöldségek szabadon használhatók, a tojásért kell fizetni 30 centet. Szerintem este csinálok egy laza hagymás rántottát. A szállás 15 euró, a reggeli 5 pénz, a mosógép 3. Tulajdonképpen a családdal élünk&
... Tovább »
80. nap! Willy Fog ennyi nap alatt megkerülte a Földet. Persze nem gyalog! Nekem még csak 2261 km-nél tart a számlálóm.
Az éjszaka fülledt meleg volt, alig bírtunk aludni, bezzeg reggel a hajnali hűvösben még szerettünk volna, de a szigorú ébresztő jelzett fél 6-kor, könyörtelenül. Mint kiderült, nem csak én akartam ilyen korán indulni. Szinte az egész albergue elindult ¼ 7- ½ 7 között, röviddel utánam! Sötét volt és esett az eső. Szerencsére csak pár percig. De a fejlámpát azért még egy darabig kellett használni, de szép lassan kivirradt. Sajnos semmi jó fényképet nem sikerült csinálni a hajnalról, mert minden csupa felhő és homály volt. Pedig a táj szép volt, hullámzó és színes. A fényképeken mégis csak valami kevésbé élénk szín jön át. A második valamire való faluban (Miradoux ) nyiladozott csak valami élet csírája, olyan 8 körül. Volt kávé (bűn rossz), valami piackezdemény (8-kor kezdtek kipakolni), és közért. Jó rendesen megreggeliztem, csúnya látvány lett volna ha egymás mellé rakom mindazt, amit megettem. De régen volt a kora esti sajt és kenyér, és soká volt még a következő kajálási lehetőség. Ki is tartott ez a reggeli délután 4-5-ig. Kicsit nehezen ment a menés tele hassal, tehát máskor okosabban kell csinálnom, de most nem akartam cipelni, amit megvettem. Többször összefutottam a már ismert arcokkal, hol ők hagytak el egy-egy lábápolásnál, hol én mentem el mellettük, amikor pihenőt tartottak.
Lectoure volt a mai elsődleges célváros, de benne volt a pakliban, hogy esetleg tovább megyek egy kicsit. A lábaim másként döntöttek. Azt jelezték, hogy álljak meg, nem kell rohannom. Így fél 1-re már ebben a régies kisvárosban voltam. Egy hatalmas katedrálissal rendelkezik. Tényleg hatalmas, zömök, de ugyanakkor magasba ívelő. Először a tornyára lettem figyelmes, nem mindennapi szerkez
... Tovább »
Mint tegnap elhatároztam, ma jó időben felkeltem és 6-kor már úton voltam a teljesen kihalt városkában. Szeretem ilyenkor a városokat. Persze nem ezért indultam ilyen rendes zarándokhoz illő időben, hanem, hogy elkerüljem a délutáni nagy hőséget. Tegnap kaptam egy kis ízelítőt a 35 fokból. Bár fújt a szél rendesen, de meleg, nagyon meleg levegőt hordott magával, ami nem volt kellemes. 2 éve az első camino-n is mindig 6 kor indultam, és ez nekem nagyon bevált. Megpróbálok most már áttérni erre a korai időre, mert augusztusban nem lesz hideg Spanyolországban. Szóval, én nyitottam az albergue ajtaját, nem volt túl bonyolult kitalálni a városból, mert a folyó mellett lévő csatorna vonalát kellett csak követni.
A tegnapi pihenő jót tett a lábaimnak, bár a terheléssel ismét nagyon hamar elfáradtak és 10 km után már küzdöttem rendesen. Mára 29 km volt a tervezett távolság, amit végül is a tervezett időre sikerült teljesíteni, még a nagy hőség előtt. Többször megálltam, masszírozásra, ápolásra. Egyszer, 9 óra körül egy kis reggelire, ami nem is sikeredett olyan kicsire és egy kávéra, ami mindjárt 2 lett. Ezeket a megállásokat leszámítva végig gyalogoltam délután 2-ig. Akkor estem be elsőként az alberguebe.
A táj, már igazán kezdi a déli vidék hangulatát felvenni. A házak, a kertek, a kabócák hangzavara, a déli sziesztázások, már nagyon közép-olaszországi benyomást kelt. Még nem spanyol, de már közelít afelé. Ma elég sokat kellett jönni a már említett csatorna mellett, ami kényelmes volt és kellemes. Amikor le kellett volna térni róla én fölülbíráltam a jelzéseket - mert nem volt számomra logikus, hogy miért menjek én el jobbra, majd kanyarodjak fel a balra egy sokkal szélesebb csatorna fölött átívelő hídra. A térkép azt sugallta nekem, hogy később is fel lehet majd jutni a hídra. Úgy okoskodtam, hogy csak a
... Tovább »
Nem tervezett – kényszerűségből megtartott pihenőnap. Reggel 8 után keltem, a kevés éjszakai alvás és hajnali ajtócsapkodások után. A zarándokok jó része már úton volt, vagy reggelizett. Én kényelmesen összepakoltam magam, próbálkoztam az internettel, de nem sikerült, majd miután jólesően megállapítottam, hogy nagyságrendi változás van a tegnapi állapothoz képest, lementem a városba, kicsit körülnézni és valami élelmet beszerezni.
Kellemes ez a város, nem baj, hogy megálltam. Van a városban egy nagy apátság, Szent Péterről elnevezve, kellemes hangulatú zene, nem túldíszített falak, mozaik hatású festéssel. Az apátsághoz kapcsolódik a Cloister, amit én csak papok kerengőjének tartok, akár hányszor meglátok egy ilyet. Majd a fényképeken láthatjátok milyen hangulatos hely. Az 1100-as években épült az egész komplexum, persze sok átépítés követte, de a Cloisterben kiállított régészeti maradványok jól mutatják a különböző korokat. Jó volt itt sétálni, főleg, hogy még tömeg sem volt – korán voltam.
A város is hangulatos és rendezett, sokkal jobban tetszett, mint pár nappal ezelőtt Cahors. Az óvárosi rész kicsi, de jól visszaadja a régi korok hangulatát. Az emberek kedvesek, érdeklődőek, segítőkészek.
A bevásárlás és kávézás egy kellemes hangulatú kávézóban, amely kiegészült egy jó beszélgetéssel a tulajdonosnővel visszatértem az alberguebe és kiadósan megreggeliztem. Ekkor már 11 óra körül volt, így szerintem ez az ebéd is volt. Vacsorára sárgadinnyét és sonkát vettem, valamint holnapra sajtot. Kiegészítettem a vásárlást egy kis csokival és egy üveg vörösborral. Minden esélyt megadtam a láb gyógyulásának. Az étkezés után végre befejeztem a középkorról szóló 6 részes film megnézését, majd lehet, hogy a bor hatására is aludtam egy rövidet. A lényeg a láb pihentetése volt. Megtettem. Most dé
... Tovább »
A szobatársaim elég korán elkezdtek a zacskóval és hátizsákkal zörögni, természetesen a hálóteremben. Amúgy is rosszul aludtam, baromságokat álmodtam – és még emlékeztem is rá. Reggeli után, aránylag időben indultam. A mai napra közel 40 km várt rám – ráadásul szandálban. A bakancsot nem tudtam felhúzni, a tegnapelőtt kialakult és tegnapra rendesen begyulladt víz-, vérhólyagom miatt. Mindennel kezeltem, amim csak volt, de nem segített. Hiába varrtam, fertőtlenítettem, ápolgattam. Nem is értem, hogy mitől keletkezett. 40 perc alatt, akkora mint maga az ujjam. A cipő nem ért hozzá, a zokni rendben volt, egyszerűen nem értem a keletkezés és újratelítődés okát. Na, mindegy! A bakancs felkerült az amúgy sem könnyű hátizsákra – jó 1,5-2 kilóval növelve a súlyt. Nem örültem neki, de hát nem volt más választásom. Az első 15 km-en nem is volt semmi komoly gond. Fájt, ahol szokott és kezdtem érezni a jobb sarkamat, a sarokpárna és a talpboltozat találkozásánál, ott ahol máskor is. Tartottam egy félórás pihenőt, amikor is megettem az ebédnek szánt sárgadinnyét és 1 kiló sárgabarackot. Ezeket útközben vettem egy útmenti árustól. A kis pihenő és lábápolgatás után kezdődött a kínok kínja. Annyira megpihent a lában, hogy nem akart továbbmenni. Nem tudtam a jobb sarkamra állni. Elég vacak volt. Ránéztem a térképre és láttam, hogy alapból 20 km van még hátra, de ha hamarabb feladom, akkor is minimum 15. Próbáltam óvatosan terhelgetni, hátha megszokja a dolgot, de nem akarta. Elég sűrűn meg kellett állnom és rövidebb pihenőket tartani, sőt még gyógyszert is vettem be. Nem gyerekadagot, de nem nagyon segített. Megéreztem minden lépést, főleg azután, hogy a megváltozott terhelési hely miatt a lábfejem is rendesen elfáradt. Szó szerint kín volt minden lépés. Arra, hogy merre jártam, nem is nagyon emlékszem. Nem azzal voltam e
... Tovább »
Végre jó az idő! Bár a hajnal hűvös volt, így többször felébredtem arra, hogy fázom, de fél 7-kor már fel is keltem, reggeliztem és mire végeztem, a többiek is felébredtek a szobában, így nyugodtan tudtam pakolászni. Párás volt a levegő a város felett, amikor elindultam, gondolom ebben jelentősen közrejátszott várost körbeölelő folyó és a környező hegyek összhatása. Egy pékségben vettem egy még meleg kenyeret, egy kis cipót – biztos, ami biztos alapon. Ittam egy jó erős kávét, mert a reggelihez csak valami sötét lábvíz jellegű dolgot adtak. Kávénak nem nagyon nevezném. Szeretem a francia kenyereket, nem a baguettet, hanem a rendes, jó vastag héjú kenyeret. Frissen is, másod-, sőt harmadnaposan is. A gyerekkoromra emlékeztet, amikor még vastag kérge, volt a kenyérnek. A pékségben láttam egy péksütit, ami kagyló formájú volt, jó az ötlet, ott ahol ennyi zarándok megfordul. Gyorsan fitogtattam is francia tudásom, hogy az conques? Esztertől tudom, hogy a kagylót hívják így errefelé. Gyönyörű, kellemes napsütéses sétáló idő volt ma egész nap. Nem túl meleg – de azért élveztem az elmúlt 1 hét borongós, esős, hűvös időjárása után. Teljesen észrevétlenül teltek, pörögtek a kilométerek, 3 órára már Montcuq-ba értem. Útközben csak lábápolásra és egyszer egy kiadós „ham & eggs”-re álltam meg. Nem volt ugyan az étlapon, de sikerült elmagyaráznom a kemping szakácsának, hogy mit szeretnék. Jól sikerült neki. Az albergue, ahol most vagyok a „ Gite le Soulellou” névre hallgat. Eddig bent volt a városban, de egy hónapja kiköltöztették egy újszerű, nagyon komfortosan berendezett házba a természet lágy ölébe. Egykori zarándokok üzemeltetik, szerintem nagyon normális áron, vacsorával, reggelivel 33 euró. Van mosó és szárítógép, internet – ami mindenhol fogható. A személyzet nagyon kedves, segítőké
... Tovább »
Az elmúlt 2 napban több mint 70 km-t gyalogoltam, a bal sarkam az éjszaka rakoncátlankodott, többször megébredtem, hogy fáj. Napközben is szokott, de akkor nem foglalkozom vele, már 5 hónapja ezt csinálja, hol kisebb fájdalommal, hol nagyobbal. De ma éjszaka aggasztott egy kicsit. Lehet, hogy vissza kell tennem a sarokemelőt, de akkor a terhelés előbbre kerül, az sem jó. Tesztelgetem még egy kicsit, mikorra az óceán partjára érek, csak kitalálom, hogy mi a jó. Ha addig nem, akkor meg már minek!
Kicsit álmosan ébredtem reggel, de a jó nagy adag kávé, amit a reggelimhez kaptam kicsit helyrerázott. Ahogy kiléptem az ajtón elkezdett esni az eső, nem nagyon, csak olyan áztatóan. Permetszerű, nagyon finom cseppekkel. De ennek ellenére be kellett öltöznöm. Na, ott folytatódik a nap ahol tegnap befejeződött. Még jó, hogy nagy hőségre számítottam ezen a szakaszon. még a hajamat is levágattam. Szerencsére csak 1 óráig esett, de egész nap kérdéses volt a folytatás. Néztem most délután a jósolt időjárást – állítólag holnaptól jobb lesz az idő.
Mára csak 31 kilométert terveztem, nem is nehéz terepen. Bár az utolsó 2 kilométer elég vacak volt. Nagyon meredeken ereszkedtem le a városba. Ez még jobban betett a sarkamnak, hiába szerpentineztem és lassítottam.
Cahors egy nagyon régi városka, a Lot folyó érdekes, U alakú kanyarulatában. Felülről elragadó látvány, onnan ahonnan ereszkednem kellett. Kellemes meglepetéssel fogadott a város. Ahogy beléptem a városba, át a hídon, azonnal egy zarándokokat fogadó kis irodába érkeztem, ahol nagyon kedvesen kínáltak frissítővel, inni-, és ennivalóval. Telefonon szállást foglaltak nekem az egyik albergueben, térképpel láttak el. Tátva maradt a szám!
Az albergue és a városka sem nagy élmény nekem. Mindkettő le van pukkanva. De a szállás arra jó, amire való, az
... Tovább »
A kempingből 8 után indultam el, egy kiadós, franciás reggeli után. Vasárnap lévén biztos volt a napkezdés. Egész nap szutymós volt az idő, sok kedvem nem volt a gyalogláshoz. Megáztam, megszáradtam, megáztam, megszáradtam. Semmi örömömet nem leltem ebben a napban. Az egyetlen örömforrás ma a zenehallgatás volt. Egész nap Zorán legújabb lemezét hallgattam. Ajánlom mindenkinek. A táj, a falvak sem voltak nagyon megkapóak. Fényképezni sem tudtam, a gép egész nap el volt csomagolva. Délután 4-re értem a Vareire nevű kisfaluba, ami a mai gyaloglásom végét jelentette. Elég volt. A szállás egy normális albergue volt. Egy 10 fős szobában ketten voltunk egy este érkező kedves, kommunikatív francia nővel, Natalie-vel.
Befizettem a vacsorára, ami okos ötletnek tűnt. A kajáról nem mindig tudtam megállapítani, hogy mi, de ehető volt, sőt ízletes. A sárgaborsó leves beazonosításával még nem is volt gondom, de a többi kicsit nehezen ment. Valami lecsós krumpli, néhány maszatnyi hússal, külön fejes salátával, majd valami robbantott csirke, vagy valami szárnyas, de hogy sülve vagy főve volt-e, azt nem tudtam eldönteni. Mindegy. Jó volt. A végén sárgadinnye, mint desszert. Érdekes megállapításra jutottam. Már máskor is megfigyeltem, hogy ezen a tájon egy tányért adnak és az emberek egy-egy fogás után kenyérrel kitakarítják. Beálltam én is a sorba. Engem nem zavart, csak furcsa volt. Az este sok kedvem nem volt blogot írni, így halasztottam a dolgot, netem úgy sem volt, így ezt most, másnap írom. Így az írás helyett olvastam. Újra nekiveselkedtem Umberto Eco: A rózsa neve című monumentális művének. Már többször elkezdtem, de annyira nehezen olvasható, hogy mindig feladtam. Most, Conques hatására elolvasom. Sokat nem haladtam az este, mert hamar megszállt az álom. De majd ma!
Az este aránylag hamar elaludtam, így reggel 7-kor simán ébredtem. Körlettársaim, 3 francia pasi szintén ekkor ébredezett. Közösen megreggeliztünk, majd ki-ki útnak indult. Egész nap erős tempót diktáltam magamnak, valahogy bennem volt a mehetnék. Viszont délelőtt egyetlen fotót sem csináltam, bár ott lógott a nyakamban a masina. Nem volt kedvem. Az első kattintás Figeacban történt. 1 órakor már ott voltam. Pont vége volt a szombati nagy kirakodóvásárnak, annak a nyomait próbálták eltüntetni, még nem sok sikerrel. Így pár térről, utcáról nem sikerült rendes fotót készíteni. Kávéztam, megkóstoltam néhány érdekes édességet egy keleti boltban, arab és észak-afrikai finomságok voltak. Bolyongtam a városban kb. másfél órát és úgy döntöttem, hogy továbbállok. Még volt bennem néhány kilométernyi mehetnék. Amit kinéztem magamnak települést – Beduar-t – ott albergue nem volt, sem a könyvben jelezve, sem a tourist office-ban beszerzett kiadványban. Csak egy kemping – elérhető áron. Bíztam benne, hogy szombat délután még lesz egy hely számomra. 4 óra után meg is érkeztem – az egy gyors megázást leszámítva semmi esemény nem történt. A kempingben teltház volt, de a tulaj szerzett nekem egy tábori ágyat és egy étkezőben fel tudtam állítani. A célnak teljesen megfelel. Fürödni, mosni lehetett és még internet is van. Valami vacsorafélét is kapok majd, így a meglévő kajám elég lesz holnapra – mert ugye vasárnap sok kajavételi lehetőségre nem számíthatok. Bár, értek már kellemes meglepetések. Azért, jó ha van az embernél egy kis sajt és kenyér.
Ma ilyen kicsit lapos nap volt, de nem lehet mindig Conques!
Holnapra kicsit hosszabb utat tervezek, remélem elérek Varaire faluba.
