A reggeli korai
indulás, nem annyira sikerült, mint gondoltam. Egyszerűen nem ébredtem fel
magamtól a szokásos időben. Na persze így sem sütött a nap a hasamra, mert
6.40-kor már kopogtattam a járdát a botjaimmal. Az első sarkon – jó üzleti
érzékkel megáldott – bárt találtam nyitva a hajnali óra ellenére is. A bár
fogalmán itt ne azt értsétek, mint otthon értenénk, hanem minden presszó,
kávézó, kocsma, büfé, reggelizőhely gyűjtő neve. Ahol lehet szendvicset kapni,
tortillát enni, és persze kávét inni. Persze vannak ütősebb italok is, de a
zarándok csak este iszik, akkor is keveset. J Szóval ez a
bár, nagyon jó helyen volt és nagyon jókor volt nyitva. Mivel a tegnap
délutáni, kora esti pizza elég rég volt, így fel sem merült annak a kérdése,
hogy kihagyom. Én voltam ugyan az első, aki betoppant, de sorra érkeztek a
zarándokok. Köztük a koreai lány is, aki tegnap nem ért utol és egy másik
albergueben szállt meg. Megérkezett más régi ismerős is, egész szép kis csapat
gyűlt össze.
Kifelé haladván a
városkából egy elég szép kapun kellett áthaladni, az egész város legszeb
... Tovább »
5-kor kelés, majd
száraz ruha ellenőrzés. Nem száradtak meg. Az egy dolog, hogy az enyém nem,
nekem volt másik ruhám, de Anna egyetlen hosszúnadrágja és pulcsija is vizes
maradt. Mondjuk nem is értem, hogy lehet 1 hosszú cuccal eljönni, de hát ez nem
az én gondolkodásom. Az én hosszú nadrágom rendben volt, csak a pólóim maradtak
vizesek, meg a zoknik, de volt másik, így vizesen beraktam a hátizsákba.
Annának meg kölcsön adtam a váltás nadrágom, és pulcsim. Szerintetek, hogy
nézett ki, a kb. 155-160 cm-es magasságú nő az én 10 személyes katonai
sátorméretű gúnyámban? Hónaljban sem szorította, de nem fázott!
Ekkor még nem tudtuk,
hogy ez lesz a legkisebb problémánk. A faluból az elégtelen jelzések miatt csak
nehezen találtunk ki, akkor sem a zarándok útvonalon, hanem a biztos aszfalton,
ami majd valamikor keresztezi a sárganyilas utat. Kisebb töketlenkedés és
útkeresés után már jó irányba is haladtunk egy angol nő társaságában, akinek
még lámpája sem volt. 1 óra alatt elértük a sárga nyilakat is és ekkor már
sínen voltunk. Itt kellett végleg döntenünk, hogy Finisterra vagy Muxia
legyen-e a cél. Az eddig eljutott zarándokok nagy része balra megy általában
Finisterreba, én úgy döntöttem, hogy jobbra tartok Muxiába és majd Finisterra
lesz a végállomás, mint a föld vége, a világ vége! (Finis Terrea) Ahogy
tartották ezt az ókorban. Így stílszerű!
Reggel ébredéskor, még mindig
vizes minden ruha, főleg a nadrág és hát a bakancs. Osztottam, szoroztam,
rohannom nem kell, vizes cuccban meg pláne nem, így maradok egy napot.
Csábított a szép környezet és a remek fotózás lehetősége. Anna visszament
busszal Santiagóba, így egyedül maradtam.
Az albergueben nem maradhattam, mert csak 28 hely van és az a mai nap
érkező zarándokoknak van. Logikus. Kerestem egy kisebb hotelt, röviden
megegyeztünk a 25 eurós szoba árban és ott töltöttem a nap nagy részét. Majdnem
egész nap zuhogott az eső, így a nagy fényképezésekből és tengerparti sétából
semmi nem lett, viszont interneteztem jó sokat.
Este későn feküdtem,
nem voltam túl fáradt, de hát mitől is. Így telt ez a pihenő nap. Rövid volt és
eseménytelen. De ilyen is kell. Készültem az utolsó gyalog
... Tovább »
Emlékeztek még az első blog bejegyzésre, milyen képet raktam fel?
Hát, ezt most kiegészítettem egy kicsit!
Hát, eljött az utolsó
gyalogolós nap reggele. Korán akartam indulni a mai 28-29 km-nek, de olyan zuhi
volt hajnalban, hogy inkább vártam. 6.50-kor már az eső visszább vett az agyaraiból
és el tudtam indulni. Persze nem volt könnyű, mert még csináltam néhány fotót a
kikötőben és ahogy elhagytam Muxiát ott is. Lassan haladtam, de nem zavart. A
hanghatással együtt pazar volt. Ha kellemes lett volna az idő, akkor ezen a
partszakon bizony nagyot lehetett volna fürdeni. De nem így alakult, majd
legközelebb!