Reggel az első, a fejemtől kb. 3 méterre átrobogó gyorsvonat ébresztett. Az egész üvegkalitka remegett. Hajnal 2-ig igen nagy forgalom volt, mind jövő-menő vonatok, mind nem nagyon szomjas fiatalok tekintetében. Az elalvás amúgy sem ment könnyen, mert igen kényelmetlen volt a fekhely – de azért 2 után csak legyűrt a fáradtság és az 53 km. Reggel 5-ig csak óránként 1-2-szer ébredtem fel. Jó hosszú volt a nap, a lábaim rángatóztak is rendesen az éjszaka folyamán, de reggelre kicsit kipihenték magukat.

Elég időben elindultam, becéloztam a kikötőt. 3 okból is! Napfelkelte fotózása, talán egy kávé, és tisztálkodás. Az első megvolt. Sikerült néhány jó fotót készítenem. Remélem hamarosan közzé tudom tenni is. Ez az internettelenség elég elkeserítő. A kávéhoz még túl korán volt. Így ébresztőnek ott volt a tisztálkodáshoz használt hidegvíz. Sikerült majdnem teljesen a fürdés. Mivel egy nyílt csapnál történt a parton – bár senki nem volt ilyen korai órában – azért közszemérmet nem sértettem. De felfrissültem és megtisztultam. Indulhattam tovább a tó partján Genf felé. Reggel az első információm az volt, hogy Genf csak 30 km. Csaaak?! Akkor ma még lehet, hogy határt is lépek. Genftől a francia határ még 8 km. Kikötő – kikötő után – szebbnél szebb látvány az ébredező tóról, a szemközti hegyek párába burkolóztak, de azért szép volt. Mivel vasárnap volt – sok boltra nem számíthattam – csak valami étterem jöhetett szóba. Az meg itt nem olcsó – a kikötőkben. De 1 óra körül már kopogtak a szemeim – így a nem sűrűn előforduló éttermek egyikébe bementem. Nagyon jó volt összeállítva ... Tovább »

Jót tett a tegnapi rövid nap. Újra tele energiával vágtam neki a mai tervezett bő 40 km-nek. Reggel még nem gondoltam, hogy lazán át fogom lépni az 50-et is és azt sem gondoltam, hogy este 11-ig fogom ma cipelni a hátizsákom – úgy kb. reggel ¼ 9 től. De így alakult. Persze nem baj.
Gyenge franciás reggelivel indult a nap. Kávé, croissant, vaj, lekvár. Tudom, hogy ez a megszokott ezen a tájon, de én akkor sem szeretem. Egy jó kis hagymás rántotta, némi csípős házikolbásszal….! Nem álmodoztam tovább, reggel, hanem nekivágtam a mai napnak. Lausanneig unalmas napnak néztem elébe. Így is lett. Semmi extra, csak haladtam szép lassan, már-már robotszerűen. A táj, Svájc első feléhez képest gyenge, már-már unalmas. Nem csúnya, de nekem nem ez a kedvencem. De túl kell lenni ezen is. Az emberek kedvesek, bár sokkal visszafogottabbak. Mezőgazdasági terület – de sokkal kevesebb az állattartó gazdaság, inkább növénytermesztéssel foglalkoznak. De hát ez adódik a táj jellegéből is. 
A kijelölt út, közvetlenül az 1. számú főút mellett haladt, általában. Amikor nagy, nekem nem tetsző kurflikat csinált a jelölt út, akkor természetesen felülírtam a könyv és térkép által javasoltat. Ahogy azt már megszoktam. Nekem bevált. Bár néha kell agyalogni, hogy merre is arra, mert hát a térkép nem az én igényeimre van kihegyezve, hanem a Szent Jakab útra. Sokszor egyszerűbb lenne csak a jelzéseket követni, de szeretek pár száz métereket spórolni és így van izgalom is a dologban – na, nem sok, csak egy pici. A könyv szerkesztése, a térképek teljesen jók voltak az utak jelölése logikusan elégséges az egész svájci szakasz alatt. Jó ez a Rother kiadvány. Sajnos az osztrák szakaszról nincs könyvük, mert sokkal egyszerűbb lett volna az életem egész Alsó-Ausztriában is. De mindegy – túl vagyok rajta.  ... Tovább »

Sokáig pihentem, későn indultam, nem rohantam. A reggeli első kávémat egy vasútállomáson ittam meg, majd röviddel ezután találtam egy Migrost is, ahol bevásároltam és ott helyben meg is reggeliztem, ebédeltem. Lassan szedelődzködtem, nem nagyon volt ma kedvem gyalogolni. Tudtam, hogy rövid nap lesz és hamar odaérek Moudonba. Már ekkor eldöntöttem, hogy nem megyek tovább, mert a következő lehetséges megálló az még +21 km lett volna. És ugye elhatároztam, hogy pihenős napot tartok. Szép lankás tájakon haladtam, apró falvakban pihengettem, ittam, lábat ápoltam. Részben a kijelölt úton haladtam, de volt ahol eltértem. Egyszer ennek az lett a következménye, hogy a folyócskán gázlót kellett keresnem, mert előttem sziklafal keletkezett. Persze nem most – hanem sok-sok évvel ezelőtt. Szerencsére találtam is. Még jó, hogy nem volt magasabb a vízállás. Így kövekről kövekre ugrálva átjutottam. Nagyon vigyáznom kellett a súlypontra, mert a zsák azért vicces tud lenni. Megúsztam. Mármint nem szó szerint. Innentől kezdve párhuzamosan haladtam a folyóval, amelynek a másik oldalára hamarosan becsatlakozott a jelölt út is. Moudonba beérve (nem egy komoly hely – egy-két öreg épületet leszámítva) kerestem egy szálláshelyet és elég hamar pihenőre fogtam a dolgot. Utolértem magam a blog írásával, ápolgattam megfáradt lábaim és pihentem. A mi nap nem is volt egész csak egy fél, de jól esett, hogy megtehettem. Nem vagyok késésben (nincs is mihez képest késnem), az elmúlt napokban nagyon jól haladtam. Ha így folytatom, akkor legkésőbb hétfőn már határt lépek. Rövid nap – rövid írás!

Reggel kellemes reggeli után elbúcsúztam ettől a kedves házaspártól és elindultam Fribourg felé. Lassan belépek Francia-Svájc területére. Reggel meglepettem vettem észre, hogy minden bolt zárva van. Ekkor esett le, hogy ezek szerint valami munkaszüneti nap lehet, mert jóval kevesebb volt az autó, teherautó az utakon. Kicsit lassan értem be Fribourgba, olyan vontatottan haladtam. Meleg is volt és ittam volna egy jó kávét, de nem tudtam. Mikorra beértem a városba már igazán éhes voltam. Találtam egy kellemes éttermet, ahol kicsit ugyan drágábban, mint azt terveztem, megebédeltem. Menüt rendeltem, a napi ár teljesen megfelelő volt – de pont a mai napon volt majdnem duplája. Lehet, hogy az ünnep miatt? Ki tudja? Ha már lemálháztam, akkor maradok – gondoltam. Nem bántam meg, igen finom volt az ebéd. Megérte. Eddig ez volt a legfinomabb kaja. Fényképet készítettem – de az ízek harmóniája nem jön át a képekből. A franciák azért tudnak főzni! És lassan kiszolgálni. 1 ½ óra alatt sikerült megebédelnem. Fribourgot, amúgy nagyon nem szeretem – keveset voltam még itt – nem érzem még a szintbeli különbségeket a városon belül. Ami a térképen elég egyszerűnek tűnik, az a helyszínen meg van tűzdelve 40 méter szintkülönbséggel. 
Fülledt nyári meleg lett mikorra végeztem az ebéddel és valahogy ki kellett botorkálnom a városból. Jó messzire tűztem ki ma a célpontot – de mivel nagyjából sík volt a terep – a kisebb-nagyobb puklikat leszámítva – lazán bevállaltam. Ez a szakasz nekem kicsit unalmas volt. Szép-szép, de nem az amiért Svájcba jön az ember. Az egész délután nem történt semmi – az 1 db. jégkrém megevésén és folyamatos zokni cseréléseken kívül. A végére kicsit elfáradtam, lehet, hogy sok volt az elmúlt 3 nap, minden nap 45-50 km közötti távokkal. Eldöntöttem, hogy ... Tovább »

Reggel már 7-kor elindultam, a reggelire nem kellett várnom, mert az nem volt benne a szoba árában, de nem okozott gondot, mert úgy voltam vele, hogy valami „bót”-ot csak találok útközben. 
Elég frissnek mutatkozott az idő, gyorsan felül kellett vizsgálnom a reggeli öltözetem és megerősíteni a hosszú ujjú pólómmal. Az éjszaka igen jelentős eső eshetett, párosulva némi széllel. De az ütemes menettempóm miatt elviselhető volt az időjárás. És ahogy múlt az idő, a hőmérséklet kezdett kellemessé válni. Ez a tóparti táj, részben hasonlított a Balaton parti képhez – agyonzsúfoltság nélkül. Víztiszta a víz, rengeteg vitorlás, kikötő és étterem. Fürdésre alkalmas helyet, kialakított partszakaszt viszont nem sokat láttam. Csináltam itt is néhány fotót.
Az első faluban – egy korán nyitó pékségben gyorsan ittam egy életmentő kávét, és a tegnap már jól bevált süteményből is ettem egyet. Nem tudtam, mikor leszek bolt közelében és az esti szegényes zarándokmenüm (alma-kenyér) már rég felszívódott. A következő faluban azonban találtam egy boltot, ahol bőséges reggelit vettem és némi tartalék almát, kenyeret – gondolván a ma estére, hátha csak ez jut majd! Ha ez a kettő van nálam, akkor nagy gond nem lehet. Mentem tovább, fényképezgetve és gyönyörködve a tájban. Szép lassan beértem Thun városába, ami ahhoz képest, hogy milyen kicsinek képzeltem (mindig csak egy pici szeletét látom) elég nagy volt és igen pezsgő hangulatot mutatott. Tetszett. A kifelé vezető utat felülbíráltam, találtam egy rövidebbet, de lehet, hogy nehezebbet. Ezt előre nem tudtam, de később egy-egy dombmászásnál kiderült. Néhány falvon áthaladtam, olyan helyeken is jártam, ahol még jakabos zarándokot sohasem láttak. Jól alkalmaztam a bringaútvonalakat, bár a km számok néha megtévesztőek voltak. Lassan elértem Riggisbergig, a ... Tovább »

Ez a bejegyzés már nem is másnapos, hanem egyenesen harmadnapos. Csütörtökön írom a keddit. Az történt ugyanis, hogy az elmúlt három napban igen hosszúkat mentem, 47, 49 és 45 kilométereket és kutyául elfáradtam. Nem volt sem erőm, sem kedvem blogot írni. Összecsapni – kedvetlenül meg nem akartam. Netem amúgy sem nagyon volt – így nem ért hátrány senkit sem. Most pótolom a dolgot.
Lungerben vakítóan szikrázó napsütésre és fantasztikus látványra ébredtem. A szobám ablaka a tóra nézett. Most másként volt türkiz a tó színe, mint tegnap. A kiadós reggeli után nem vesztegettem tovább az időt – elindultam. A városka fölé tornyosul egy impozáns, kecses templom. Jó magasra kellett mászni, de megérte – már csak a látvány miatt is, ami fogadott.
Az előttem álló hegyet már jó párszor leküzdöttem, de mindig volán mellett ülve. Kb. 350 méter szintkülönbség föl, majd 400 le. Mindez kb. 8-10 km-en, ne olyan nagy dolog. Járművel meg pláne, átlagosan 20-30 perc alatt meg van vele az ember. Most ez úgy 3 órámba került és nem kis izzadságba. De nagyon jó volt – mennyire más így mint vezetés közben csak egy-egy pillantást vetni a tájra, a mélységre, a magasságra. Lefelé menet, most nyugodtan megfigyelhettem a mély völgyben lévő katonai repteret, amire máskor csak egy gyors pillantásra telik a szerpentines, kanyargós út miatt. A völgy másik oldalán a sziklafalból előtörő patak 30-50-70 méteres zuhanás után ér újabb sziklához, hogy sebesen rohanjon tovább a völgy felé. Próbáltam jól lefényképezni, de sok minden nem látszik a képeken, de élőben nagyon szép látvány. Ez az egész völgy olyan, mintha egy nagy pöröllyel valaki lecsapott volna a hegyre, szétválasztva azokat és megalkotva a hosszú – egyenes völgyet. Szinte függőlegesek a hegyfalak.
Már a leereszkedés közben lehet gyönyörködni ... Tovább »

A bizakodóknak, a kitartóknak, a kétkedőknek üzenem a Genfi-tó partjáról, hogy élek, szépen haladok, minden ok! 2 nap múlva leküzdöm Svájcot is és irány Franciaország. Netem az nem nagyon van, így a blogbejegyzéseket csak később tudom felrakni! Addig is minden jót!

A körülményekhez képest egész jól aludtam. Lassan megszokom a harangszót, és a régi dal címéhez, hasonlóan kijelenthetem, hogy nem alhatok harangszó nélkül (az eredeti nóta címe, a fiatalok kedvéért: Nem élhetek muzsikaszó nélkül). Az estéhez még hozzátartozik, hogy 11-kor megjelent egy nő, hogy ő bizony bezárná az ajtót. Nem ellenkeztem, de mondtam, hogy én bizony itt alszom. Elmondta, hogy csak ½ 8-kor nyitják ki az ajtót. Nem baj. A menekülési lehetőség megvolt, legalább nem zavart senki. Reggel a megadott időben nyitott az intézmény! Ahhoz képest, hogy az elmúlt 5 éjszakából 3-at nem ágyban töltöttem és a padló igen kemény volt, párnának is híján voltam egész sokat aludtam. A tegnapi nap délelőttje, főleg az ereszkedős rész elég sokat kivett belőlem. Egész éjszaka rángatózott a lábam, de reggelre egész jó lett – bár délután megint éreztem, hogy még nem minden ok. A helyi Spar-ban bevásároltam a reggelit és a vacsorát (csak kenyeret, almát és némi sajtot mertem bevállalni estig a cipelés és romlandóság miatt), megkávéztam és nekiindultam a mai napnak. Mivel tegnap letértem a jakabos útról így ma sem tudtam az elején követni, hanem alternatív úton értem be Sarnenbe majd Sachselnbe. Már messziról látszott, hogy ma remek napom lesz. Megcsillant a mai első tó tükre a hegyek közül. A hegycsúcsok a szokásos felhőpamacsokban tetszelegtek, vakítóan sütött a nap, remekül szárította a hátizsákomra rögzített, még nem teljesen száraz ruhadarabokat. Élveztem a sétát, a látványt. Jó lassan haladtam, sokat fényképeztem és csak úgy bámuldoztam. Nincs is annál jobb, mint egy ilyen látványban részesülni reggel, amikor az ember fia, vagy lánya kávézik a teraszon. Na, jó! Van jobb, amikor mindennap ezt teheti! Azt már eldöntöttem, hogy nem csak a hegyekben lesz házam itt Svájcban, hanem a valamelyik tó partján is. Már csak For ... Tovább »

Alphtalban nem volt túl meleg az éjszaka. Az éjszaka sokat gondoltam jó meleg, forró dologra – így elviselhetőbbé vált az éjszaka. A lényeg az, hogy nem fáztam meg és megvirradt. Időben indultam, nem volt mire várni. Ahogy elhagytam a falvacskát, azonnal rátértem a reggeli izzasztó ösvényre. Amíg lent a völgyben gyalogol az ember és csak nagy néha mer feltekinteni a 2 oldalt fölötte magasodó több száz méterre – hogy milyen jó, hogy nem kell oda felmenni! És egyszer csak DE! Az út arra vitt, kérlelhetetlenül. Forgattam a térképet, mint majom a diót, de nem lettem okosabb, hogy ki lehet-e kerülni. Csak 400 méter szintemelkedés volt a Haggeneggig – de az igen rövid idő alatt. Többször meg kellett állnom, egy pihenőhelynél találkoztam Attila bejegyzésével a könyvben, majd a Haggenegg csúcsán a St. Jakab zarándokok kápolnájával. Gyertyát is gyújtottam – persze nem azért mert sötét volt. Van itt egy panorámapont, ide még felmásztam és csináltam néhány felvételt, és a panorámáról egy pár másodperces videót. A távolban lehetett látni Brunnent, ahová le kell ereszkednem, hogy az előtte elterülő tavat át tudjam majd szelni egy hajóval. Rossz volt belegondolni, hogy nekem oda? Le? És most és gyalog….? De koránt sem volt olyan rossz belegondolni, mint megcsinálni. Bátran kijelenthetem, hogy talán életem legrosszabb lejtmenete volt. Nem a leghosszabb, de a legrosszabb. Kb. 1000 méter szintcsökkenés – nagyon vacak, köves, gördülős szakaszon. Szerencsére ilyen rossz csak a feléig volt, utána már szimpla hegyi út. De addigra már remegtek a térdeim, lábaim. Jó döntésnek bizonyult tegnap este, hogy nem vágtam neki, ennek a szakasznak. Igen megszenvedtem volna a sarkaimmal és nem is élveztem volna azt a látványt, amit így igen. 
Schwyzben megreggeliztem és kávéztam, mert már igen nagy szükségem ... Tovább »

A tegnapi energiámnak nyomát sem éreztem ma. Gyönyörű időre ébredtem gazdag volt a reggeli, minden adott volt a remek gyalogláshoz, csak az energia szintem volt most alacsonyabb, de azért nekivágtam a mai napnak.
Mivel tegnap este nem jutottam be Rapperswill óvárosába, így reggel 2-3 kilométer megtétele után elkezdtem várost nézni. Több mint egy órát elbolyongtam a régi falak között, felmentem a várba, csináltam néhány fényképet a 2 tóról, ami végül is egy, csak a nevük miatt emlegetjük úgy, hogy kettő.
Néztem a domborzati viszonyokat, ma sem lesz alföldes szakaszom – de hát mitől is lenne – ez itt SVÁJC! Amikor átértem a pár kilométeres hídon elkezdődött megint az emelkedős szakasz, 400-ról 1000 méterre. Amikor felértem, pont ebédidő volt. Megjutalmaztam magam egy kávéval és egy fagyikehellyel. Rájöttem, hogy Győrben ettem utoljára fagyit – az meg már nem most volt. Ez most jó esett. Amikorra végeztem, nagyjából meg is száradtam, de azért kicsit jobban fel kellett öltöznöm, mert elromlott az idő. Nem esett jól ez a szeles, borongós idő – de még nem esett. Mára is 35-40 kilométert terveztem de délután fél 4-kor még csak 18 kilométert mutatott a runkeeper. Eisiedenben végeztem ekkorra a hatalmas kolostorral és a városnézéssel, élelem beszerzéssel. Ez a kolostor hatalmas – nem is gondoltam volna kívülről, hogy ekkora temploma van és ilyen túldíszített. Nekem nem tetszet, de mindenki döntse el maga. Sok fotót nem tudtam készíteni, mert tilos volt fényképezni. Ezt nem annyira értettem, mint ahogy a méreteket és a giccsességet sem. Nekem sokkal jobban tetszenek az egyszerű templomok, vagy az egészen pici kápolnák. Persze ismerem az okokat, hogy miért ilyenek ezek a monstrumok – de nekem akkor sem tetszik. Itt Eisiedenben találkoztam egy osztrák Szent Jakabos csapattal, akik Innsbr ... Tovább »