Eleve hosszú napot terveztem, na de nem ennyire. Reggel, miután megettem a vajas, párizsis zsömléimet, 2 jó kávéval, fél 8-kor már elkezdtem a gyaloglást nyugati irányba. Ma el akartam érni a svájci határ közvetlen környékét. Ez kb. 38-40 kilométer. 2 lehetőség kínálkozik: Feldkirch vagy Rankweil. Én ez utóbbit választottam, mint este kiderült nem biztos, hogy helyes döntés volt – de ott reggel még mindezt nem tudhattam. Mindkét helyről külön utakon lehet eljutni Svájcba. Az egyik alternatív út. Én a másik mellett döntöttem.
Mivel éjszaka volt egy jó kis zivatar, így az idő kellemesen lehűlt egy reggeli gyalogláshoz. A petárda beszorult a fenekembe – olyan ütemet diktáltam magamnak. A Rómeó és Júlia musicaljét hallgattam egész nap, az meg néha kimondottan menetelős zene. Élveztem – nem voltam fáradt a tegnapi megerőltető nap után. Minden ment, mint a karikacsapás. Szaporodtak a megtett kilométerek, sorra magam mögött hagytam a falvakat. A táj mit sem változott – szép, mint tegnap este volt. Most menetelés közben is tudtam a nyakamat tekergetni és fényképezni. Mikorra a kitört a nagy meleg, már az út nagy részét megtettem – legalábbis azt hittem. Én kis naiv. Mivel semmi tartalék kajám nem volt – így egy közértben bevásároltam, megebédeltem. Csak úgy a közért melletti füves területen. Felvágott, zsömle, alma és egy citromos radler. Közben pihentem és megterveztem a következő szakaszt. A Jakobsweget már reggel elhagytam – jobbat találtam helyette. Minden különösebb gond nélkül délután 4 után megérkeztem Rankwillbe. Közben többször megálltam folyadékot pótolni, zoknit cserélni. Azért délután már vastagon 30 fok fölött volt a külső hőmérséklet – az én belsőmről nem is szólva. Szerencsére egész nap fújt a szél, hol jobban, hol kevésbé, de elviselhetővé tette a napot. Rankwil ... Tovább »

Az út eddigi legjobb, legszebb napja, de egyben a legkeményebb is. Legjobb, mert volt benne kihívás, legszebb mert 2000 méter fölötti hágón jöttem át, legkeményebb mert oda fel kellett kapaszkodni, majd onnan visszaereszkedni kb. 800-ra. 2 mondatban ennyiben lehetne összefoglalni a mai napot. Ja és még egy apróság: ma túl jutottam az 1000. legyalogolt kilométeren, valahol pont a hágónál lehetett.

Reggeli után elég későn indultam, úgy fél 9-körül. Itt szinte már-már összeérnek a falvak, a házak nagy része a téli szezonban síparadicsomi szálláshely. Érdekesek az itteni házak, majdnem mindegyikre festettek valamit – ez nagy divat erre. A legjobban nekem a családi címerek tetszenek és visszaeredeztetik 4-500 évre is a családfákat. A szálláshelyemtől nem túl messze volt a Szent Jakab templom, amire fel is hívták a figyelmem, a panzióban. Szép maga a templom is, de külön figyelmet kellett fordítanom az Ördög ábrázolására. Nagyon egyedi és híres szobor. Csináltam róla néhány fotót. Itt a Szent Jakab úton, a Szent Jakab nevű faluban, a Szent Jakab templomában, a Szent Jakabot ábrázoló szobor előtt külön gondoltam az otthoni Szent Jakab Baráti Kör tagjaira. Az előtérben lefotóztam Szent Jakab szobrát.

Beérve St. Antonba már egy teljesen más hangulatú város találtam. Igazi sí-, és turistaparadicsom szállodákkal és éttermekkel. Most persze pangás van, de mi lehet itt télen? Gyönyörű épületek, üzletek, sífelvonók és minden, ami kell, hogy a síelők jól é ... Tovább »

Reggel hamarabb reggeliztem, mert a házinénivel sikerült megegyezni a korai kelésben így a szokásos időnél 1 órával korábban indultam. Ez kimondottan jó volt, mert a meleg később igen nehezen volt elviselhető. Szép kis falu volt Grins. Az este már nem néztem körül, annyira fáradt voltam, így ez reggelre maradt. A templomban már készülődtek a mai ünnepi programra. A templomkert – ami ugye errefelé a temető is egyben érdekes volt, hogy minden fejfa fémből készült – igen jellegzetes formában. Eddig ilyet még nem láttam Ausztriában. Az egész falu meredeken a hegyoldalban fekszik, alatta több száz méteres völgy, a föntről gyorsan lefelé száguldó patakokkal, szurdokokkal, ami komoly hídépítési feladatot adott a római korban is az itt élőknek. Az egyik ilyen hidat Római-hídnak nevezik. Sajnos nem tudtam rendesen lefényképezni. Szépek, rendezettek a házak, de ez nem üdülő falu, hanem gazdálkodó. Egész nap nyugatra haladtam a völgyben futó sebes folyót követve. Délelőtt a hegyoldalban jó kemény emelkedős és lejtős szakaszokkal, majd délután Flirsh falut elhagyva már csak a folyómeder mentén. Délelőtt a Jakobsweg jelzéseit követtem – nagyon rendesen ki van táblázva ez a szakasz. Egész délelőtt a hegyoldal domborzati viszonyait követve, hol 100 méterre voltam a folyó és az alattam elterülő pici falvak között, hol 300 méterre. Izzasztó volt a terep. A szerencse az volt, hogy nagyon sokszor vitt az út erdőben így hűs levegő árasztotta el az erdő mélyén gyalogló vándort. Csak a nyitott terepszakaszokon szembesültem a hőség igazi erejével. 
Mint írtam, az út a mély folyóvölgyet magasan övező hegyek oldalán vezet végig. Mindkét hegyoldal tele van apró falvakkal és persze a lent a völgy is. Többször elkezdtek harangozni itt is, ott is és a hegyekről ez visszaverődött. Kész harangjáték volt, érdekes színfoltja a ... Tovább »

A bő 2 napos pihenő eredményeként üdén, frissen, kipihenten indultam tovább Sautensből. Bár a frissesség hamar elmúlt, krónikus kávéhiányban szenvedtem. De, ellenálltam, azért sem ittam. Nem is volt hol! Legyen elég az, amit a reggelihez ittam. A napi terv a távolságot tekintve kb. 30-35 km volt. És nem könnyű terepen, de mivel a térdeim is kaptak 2 nap pihenőt, nem féltem nagyon a mai naptól. Arra nem számítottam, hogy ilyen meleg lesz, lazán 30 fok fölött volt a hőmérséklet. Ha aszfalton jártam – sík terepen akkor azért volt meleg, ha meg az erdőben gyalogoltam, akkor a szintemelkedés tette igen meleggé az aktuális pillanatot. Szintemelkedésben pedig volt részem rendesen. Nem tudom megmondani, hogy mennyi volt az egész napi emelkedés és csökkenés, de nagyon sok. Ha majd egyszer a runkeeper netes változatát is látom, akkor majd kiderül pontosan. Ettől függetlenül nem volt elviselhetetlen a nap, csak kemény – egy jó 35-ös kemény túra – méretes hátizsákkal spékelve. A délelőtt nagy részét nem a Jakobsweg-es úton mentem, hanem alternatív utat választottam. Délután már Zamstól szigorúan követtem a nyilat. Fél 3 körül ebédeltem, egy kellemes pihenőhelyen. Nem volt nagy ebéd, mert a Pünkösd miatt minden zárva – túl sok kaját nem cipeltem magammal. Szegényesre vettem a kajálást – zsömle, májkrém, müzli szelet. Most 2 napig ez van, de kedden már nyitva lesznek a boltok. A 2 nap pihenő alatt nagyon jó helyi specialitásokat ettem. A nevüket nem tudom, de remek volt az ízvilága, mindkét vacsorámnak. A 2 pihenőnap nem azt jelentette, hogy ki sem mozdultam a szobámból, hanem hogy csak könnyebb, lazább sétákat tettem Sautens környékén, persze teher nélkül. Felfedeztem a közelben egy felvonót, amely felröpített 2000 m fölé, onnan csináltam néhány lélegzetelállító fotót. Gyöny ... Tovább »

Szünnap!

Ma nagyon keveset jöttem – úgy döntöttem, kicsit pihenősre veszem a figurát. 
Elkezdődött az emelkedős szakasz – de persze még nem vészes, de azért már emelkedik. Az 1800 méteres csúcsmagasság azért már izgalmas lesz. Nem is felfelé, hanem a csúcsot követő hirtelen ereszkedést nem fogja szeretni a térdem. Egy kicsit tartok tőle.
A mai nap laza folytatása volt a tegnap este befejezettnek – semmi változás, reggeli felhőkbe burkolózó hegyormok, kristálytiszta levegő, vakító napsütés és a részemről andalgó – térdkímélő gyaloglás, remek hangulatban. Reggel még a fogadóban csináltam néhány fotót a több száz éves falakról.
Egy kiserdő közepén találtam egy emlékhelyet – nem hiszem, hogy temető volt, bár fejfák voltak, szép sorban – az I. Világháborúban elesett katonák emlékére. Semmi pompa, cicoma, de mégis emlékeznek név szerint a 100 éve kitört értelmetlen háború áldozataira. Több templom kertben is megfigyeltem már ezt. Elgondolkodtató volt.
Sautens kicsit kiesik a Szent Jakab út fő sodrából, egy alternatív út része, de nagyon szép környezetben van a falu. Ez már olyan Svájcos. Csináltam erről is néhány fotót – remélem tetszik majd. Én odavagyok ezért a tájért. Sokat gondolkodtam már azon, hogy miért szeretem én ennyire a hegyeket? Az Alföldön nőttem fel – a Mátrát is csak nagyon tiszta időben és csak homályosan láttuk néha – így gyermekkoromban egy-egy kirándulást, nyaralást kivéve nekem kimaradt a hegy – mint élmény. Az általános iskolai földrajztanárnőm Deli Mária mutatott néhány diasort az ő saját utazásairól – persze nem az Alpokban utazgatott akkor, csak a keleti blokkban. Emlékszem egy olyan képsorra, amit az akkori Jugoszláviában készített a vonat ablakából és az ott akkor engem megfogott. Ez volt az első, amikor világot akart ... Tovább »

Laza, kellemes, közel 30 km-es nap. Délelőtt szikrázó napsütés, gyenge széllel, délután borús idő, erősebb széllel – egy-két kisebb záporral. Ma sem történt eget rengető dolog. Tovább gyönyörködtem a tájban – ami már-már unalmas. Gyönyörűen unalmas. Nem nézni – csak írni róla. Próbáltam jó fotókat csinálni a tájról – de nagyon nem adják vissza azt az érzést, amit átélek. A méretek, az arányok eltűnnek a fotókon. Hogy mennyire pici az ember a hegyek mellett! Ezt eddig legjobban a Grand Canyon alján tudtam érezni, amikor 1600 m magas sziklafal tornyosult fölém, de itt is megdöbbentő. És ezek még nem is a magas hegyek – mi lesz később? Ja! És az illatokról meg ne is beszéljek! A virágok illatfelhői igazán izgalmassá teszik a mindennapokat. 
Sokan féltettek engem a magánytól, a magányos gyaloglástól az osztrák szakaszon. Valóban magányosan gyaloglom, de nem vagyok magányos. Soha! A barátok, az ismerősök, a számomra kedves emberek nem hagyják, hogy magányosan érezzem magam. A mai nap meg pláne nem hagytak magányosan. Annyi minden jár a fejemben, szinte egymást kergetik a gondolataim. A menést, a lépdelést már szinte észre sem veszem, a hátizsák súlya már fel sem tűnik. Néha csak onnan veszem észre, hogy megyek, amikor a térdem jelez, hogy terhelem. De már teljesen könnyedén veszem a kilométereket, a 30 km-es napokat. Azt hitték sokan, hogy ki fogok merülni, elfogy az energiám. De semmi ilyet nem érzek – persze még sok van hátra, de még akkor sem. Úgy gondolom, hogy nem kell rohanni és ha az ember úgy érzi, hogy meg kell állni egy fél órára, vagy fél napra, akkor tegye meg. Santiago megvár!
Mint ahogy már említettem semmi komoly dolog nem történt ma. Egyik kis falvacska követte a másikat – 2-3 km-es távolságra egymástól. Az Inn azért nagyon felfűzte itt a falvakat. A tel ... Tovább »

Reggel jó későn indultam, volt majdnem fél 10 is. Persze nem kellett rohannom, de azt azért nem gondoltam ilyen lassú leszek egész nap. Szinte csak lődörögtem az úton. Sokszor megálltam, templomokat nézegettem, emberekkel beszélgettem, kávéztam. Az első 10 km olyan lassan pergett le a talpam alatt. De egy pillanatig sem unatkoztam. Egyszerűen élveztem a napsütést, a tájat, a magas hegyeket, a hófödte csúcsokat, az ocsmányabbnál ocsmányabb felhőket, amelyek Innsbruck fölött magasodtak. A rondaságuk volt a szépségük. Szikrázó napsütés fölöttem, felhő kavalkád előttem, beszorulva a hegyek közé. Felfedeztem egy kisvárost Innsbruck előtt. Hall in Tirol a neve, itt van a nagyváros szájában és még sohasem láttam ezt a több évszázados, girbe-gurba utcákkal tele szépséget. Na, most megnéztem rendesen. Ilyen hosszabb-rövidebb megállásokkal, már be is jutottam Innsbruckba, kb. 3. órakor. Szeretem ezt a várost is, a maga színes házaival – ódon házaival, a forgatagával együtt. Most nem töltöttem túl sok időt itt, de megint magával ragadt a „kellemes város” érzése. Szeretem a rohanó Inn folyót, a nyári rendezvényeket, a síugró sánc látványát, a körben magasodó havas hegycsúcsokat. 
Kifelé a városból a reptér mellett mentem, ez nem volt annyira élvezetes, de annyiban jó volt, hogy itt még nem jártam. Az időjárás a bolondját járatta ma velem. 4-szer kellett elővennem az esőkabátot, de semmi komoly nem történt, csak egy-egy gyors zápor – ami 3-4 percig tartott és igazából el sem áztam. Csak ijesztgetett. Nagyon ki vagyok békülve a tiroli időjárással. Nincs túl meleg és eddig elég száraz volt. Ebben most szerencsém volt. 
Kematen nevű faluban fogyott el végérvényesen a lendületem, túl voltam a 29. kilométeren és úgy gondoltam, hogy megállok. Késő is volt már – közel 7 óra. A falu közepén l ... Tovább »

Hosszú volt az éjszaka és kényelmetlen, pedig fél 5-kor már felkeltem. Nem nagyon találtam olyan fekvési helyzetet, hogy kényelmes lett volna. De hát ez az éjszaka nem is erről szólt. Csak valahogy elteljen. Fél 4-körül már igen hideg, volt, nem nagyon tudtam elbújni a hideg elől. A madarak hangos ébresztője amúgy is kiverte az álmot a szememből, így fél 5-kor kivackoltam magam. Megettem a tegnap esti vacsorámat, kényelmesen összepakolásztam és fél 6-kor már fotóztam az első napfelkeltét. Sajnos ezen a szakaszon még kimaradt a hajnali fotózás. Olyan a napok ritmusa, hogy mindig későn kelek. Azért nagyon hiányzik már az albergue-k hangulata, a hajnali kelések, mert ha nem kelsz időben sorban kell állnod a wc-re is. Az esti közös beszélgetések, a sok különböző nemzetiségű emberek megismerése, stb. Aki volt már az tudja ezt! Jelenleg olyan sokat fizetek a szobáért nap, mint nap, hogy a reggelit ki nem hagynám, ha már kifizettem, de a reggeli az általában csak fél 8-kor kezdődik és hát hol van már a Nap olyankor? Nem vár a felkeléssel. 
Ma megint letértem a Jakobsweges útról. Jobbnak ítéltem egy másikat.
Elég korán beértem Rattenberg városába. Nagyon imádom az ilyen régi városokat, őrzik a pár száz éves hangulatot, főleg ha autók sem parkolnak a falai között. És még annyira korán volt, hogy nagyon emberek sem voltak az utcán – én nyitottam az első kávézót is. A városról tettem fel néhány fotót. Egész délelőtt ragyogó napsütés volt, kellemes időt. Ilyet képzeltem el magamnak végig. 11-kor a szikrázó napsütés ellenére egy laza zápor vagy zivatar (soha nem tudom, hogy melyik, melyik) elkapott, de nem okozott már nagy riadalmat. Tartott kb. 15-20 percig. Érdekes itt a magas hegyek között vannak olyan sötét felhők, hogy otthon már riadtan néznénk az égre, de itt mindenki nyugodt – a nagy komor felhők me ... Tovább »

Tegnap este igen hamar elaludtam, így ma időben ébredtem. Bár nagyon nem kellett rohannom, mert a vár és a múzeum csak 9-kor nyitott. Az első meglepetés akkor ért, amikor a jegypénztárnál megkérdezték, hogy milyen nyelven kérek tájékoztatót, már majdnem rávágtam, hogy angol – de tettem egy kísérletet, hogy magyar nyelven. És volt! Leesett az állam, de később világossá vált, hogy miért. Közelről már egészen más volt a vár, mint tegnap este, messziről és igazából csak a kör alakú Császár-torony látszott. Ma már láttam, hogy milyen csodásan sziklákra építették és, hogy milyen hatalmas komplexum. 
A bejáratnál volt egy felvonó, amivel fel lehetett menni a városból a várba. Persze volt egy fedett lépcsősor is, ahol régen a rabok csörgették a rabláncaikat felfelé. Itt mindjárt a bejáratnál – még lent – egy kisebb tér, nézőtéri padokkal. Ekkor még nem nagyon értettem, hogy mi ez, de később erre is fény derült. Felmentem a felvonóval és elkezdtem a csodálkozást. Nem egy lepukkant várat találtam, hanem egy nagyon rendezett, karbantartott múzeum együttest. Többek között az erőd-, és tájház múzeumot. Nekem szívem csücske a régi korok használati eszközei, berendezései. Itt láthattam nagyon sokat. Ezekről mellékelek majd néhány fényképet. A régi konyhához érkezve – annak ellenére, hogy egy üvegfal választott el – rendesen lehetett érezni a friss füst szagát. Nem tudom hogyan csinálták, de teljesen átjött az érzés. Természetesen a csúcspont a régi Habsburg-kori állami börtön volt a központi helyen a Császár-toronnyal. Teljesen olyan, mintha csak magyarok „laktak” volna benne. Tele a fal a magyar rabok neveivel, emléktáblákkal. Batsányi János, Kazinczy Ferenc, Verseghy Ferenc, a 48-as katonai és polgári elítéltjei és Teleki Blanka, Lővey Klára, Rózsa Sándor. A legmegdöbbentőbb dolog az ... Tovább »