Mivel tegnap este jó fáradt voltam, amikor nem kis szerencsével és némi ráérzéssel elsőre megtaláltam a szállást a zegzugos kis városkában, nem nagyon volt hangulatom még városnézést is csinálni. Pedig érdekelt a város. Így reggelre halasztottam. Nem akartam túl korán indulni – nem terveztem nagy távot, csak 27-28 kilométert, így nem kellett rohannom.
Kényelmesen megreggeliztem – végre egy jó reggelivel leptek meg – még sonka is volt és elindultam felderíteni ezt a sziklákra épült város óvárosi részeit. Igazi középkori városszerkezet. Girbe-gurba, le-föl, keresztül-kasul futó keskeny utcák, sikátorok, beugrók, néhol kiszélesedő terekkel. A házak építésénél az egyenest elfelejtették használni. De a függőónt is! Ha fölfelé nézett az ember akkor ott is csak szabálytalan alakzatokat látott. Érdekes építmények voltak. Azt nagyon sajnálom, hogy belül nem tudtam megnézni az épületeket, lakásokat, az is megérne egy külön tanulmányt - szerintem. Megelégedtem a külső résszel. Pár száz évvel ezelőtt egy sötét este nem szívesen sétáltam volna erre. Lehet, hogy még ma is elgondolkodnék rajta. Talán most jobb a közbiztonság és van közvilágítás, de a hangulata azért megmaradt. A történelmi óváros nem volt túl nagy – így aránylag hamar végeztem, visszamentem a hotelbe, összepakoltam magam és elindultam a mai útra.
Az út nem volt túl izgalmas. Az első 10 kilométeren volt 2 falu, kellemes táj, sok szikla és folyamatos emelkedés. A második falu után tűnt fel, hogy mindig emelkedik az út. Gondoltam, most már csak felérek a tetejére. De nem. Mind a 27 kilométeren emelkedett. 1100 méter magasságik. Erre nem számítottam, de őszintén szólva nem is figyeltem rá előzetesen. Úgy vagyok már vele – ha emelkedik, hát emelkedik – fel kell menni „osztjónapot”! Megfigyeltem, hogy ilyenkor kicsit ... Tovább »