A tegnap esti kemény zuhinak reggel már nyoma sem volt, verőfényes napsütés fogadott. Jót tett a tegnapi „korai” végzés, pihenés. Olyan energikusan indult a napi gyaloglás, mint már néhány napja nem. Lehet, hogy a kávéért rohantam a szomszéd faluba? Mert itt, Manthesben nem találtam alkalmas helyet, hogy az első kávét megigyam, csak 3 kilométerrel arrébb. Találtam egy pékséget is ahol vettem egy darab pizzát. Kimondottan finom volt, és bőséges is. Ki is tartott a hatása jó darabig. Végre a vidék is kellemesebb volt, egyre-másra jöttek velem szembe az almáskertek, barackosok. Sajnos ekkor még csak később érő barackokkal találkoztam, de lett ez később jobb is. Kellemes kis falvakon haladtam keresztül. Semmi extra nem történt, néha megálltam kávét inni. Ma önmagamhoz képest sokat – 4-et ittam. Jó erre a kávé és azt figyeltem meg, hogy ezen a vidéken mintha az árak is csökkentek volna a svájci határhoz közeli falvakhoz képest. Persze közértet, bótot, ábécét itt sem látni, max. egy pékség-édességbolt van. 11 körül végre többszöri próbálkozás után találtam egy olyan barackost ahol már szüretelhető érettségű volt a termés. Szüretelték is a helyiek – pontosabban bolgár és román vendégmunkások. Besegítettem nekik 3 kg erejéig. Még egy-két napot érhetett volna, de nem értem rá várni, gondolom majd utóérik a zsák tetején. Ha már cipelem. Már így is ehető volt, de nem mertem belőle sokat enni, nehogy gondot okozzon, meg hátha lesz még érettebb is! 1 körül már pont azon gondolkodtam, hogy kellene valamit ebédelni, amikor egy elhagyatott ház hatalmas cseresznyefája alatt találtam magam. Persze csak ami kilógott az utcára. Érett, illetve picit túlérett cseresznye fürtök kínálták magukat. Én meg mindennek ellen bírok állni, csak a csábításnak nem – ha cseresznyéről van szó! Álló helyzetben meg is ebédeltem. Nem is francia cseresznye volt, hanem olasz. Potyalinó. Közben átkeltem a Rhone folyón és egy kellemes 3-4 km-es izgalmas kapaszkodót fogtam ki. A szüretelési szüneteket leszámítva egész nap nagyon energikusan haladtam, pedig nem hajtott a tatár. Ennek a tempónak a következtében jól elfáradtak a lábaim. Az új bakancs okozta fájdalom ma már egész ritka volt, talán ha négyszer jelentkezett. Persze többször megálltam, a normális, megszokott pihenők és zokni cserék miatt, de ma délután már szorosabbra is fűzhettem a fűzőt. Nem lesz ezzel a bakanccsal gond. Megszelídítem, mint Nagy Sándor a lovát, Bukephalost.
Délután fél 5 körül már elértem Annonay elővárosát, ahol találtam egy McDonald’s éttermet – internet lehetőséggel. Pihentem egy kicsit, a net segítségével felderítettem az esetleges szállások lehetőségét, feltöltöttem az elektromos ketyeréket, ha még sem találnék szállást. Ez az Annonay eddig a legnagyobb város amióta franciaföldön bolyongok. Még a belvárosát nem láttam, mert az elsődleges dolog volt az ágy kérdése. De szerencsére megtaláltam, amit kerestem – így ma nem kell kint aludnom. Még bő 2 napra van Le Puy, de lehet, hogy csak 3 nap múlva érek oda. Mindegy – nincs jelentősége. Bízom benne, hogy egyre szebb lesz a táj és minden pillanatát tudom majd élvezni. Készítem a fényképeket is, de ki kellene válogatni, átméretezni, feltölteni – de ezekre majd csak később kerül sor. Esténként igen fáradt vagyok. Majd ha egyszer egy rövidebbet megyek. Ma is 37,5 km-t mutatott a Runkeeper. Eddig több mint 1720 km-t jöttem. Lassan a fele lesz a tervezettnek.