Az éjszaka sok harangszóval és kevés alvással telt – de eltelt. 5-kor felkeltem a baldachinos ágyikómból – összepakoltam a zsákot és fél 6 körül nekivágtam a határátkelésnek. A határon, ami kb. 1 km-re volt senki nem várt örömujjongva, hogy végre belépek Svájc területére. De 2 km-rel beljebb már olyan fogadtatásban volt részem, hogy amíg világ a világ megemlegetem. 
Néztem én, amikor mentem át a határfolyót átívelő hídon, hogy csúnya nagy hegy van előttem – de gondoltam, hogy csak van valami alternatíva, hogy kikerüljem. Nem volt. Meg kellett mászni. Neki futottam. Na jó, nem futottam, másztam, ok, ok a végén már csak vánszorogtam, de azt legalább ütemesen. Kb. 400-ról kellett 1000 méter fölé felkapaszkodni uszkve 6 km alatt – amiben voltak kisebb szusszantó laposok is. De amikor elkezdett emelkedni, akkor a 2 nappal ezelőtti St. Christoph meredekségét simán verte. Az út kijelölői gondolom úgy voltak vele, hogy aki ezt a beköszöntőt kibírja, az jöhet – aki itt elhullik, azzal nem kell bajlódni tovább. 
Én kibírtam. Persze többször megálltam, pihenni, folyadékot pótolni és megejtettem a reggelimet is. Változatosan most az almához ettem a zsömlémet, merthogy tegnap este fordítva csináltam. Kitört rajtam a krónikus kávéhiány is, de itt esélyem nem volt semmi ilyenre. Jutalomként, hogy az ember felért az 1000 méterre, kapott néhány csodálatos panorámát a környékről. Gyönyörű volt, tényleg. 9 órakor beértem az első tényleges faluba, ahol még egy dupla kávét is kaptam. Teljesen normális – persze svájci viszonylatban – 5.5 CHF áron. Itt erre kell készülni – Svájc soha nem volt olcsó – de legalább jó!
Sok tehenet és bikát láttam az úton – itt kicsit másként tartják ezeket az állatokat, mint az osztrákok. Itt több legel szabadon, kerítés mellett ... Tovább »

Eleve hosszú napot terveztem, na de nem ennyire. Reggel, miután megettem a vajas, párizsis zsömléimet, 2 jó kávéval, fél 8-kor már elkezdtem a gyaloglást nyugati irányba. Ma el akartam érni a svájci határ közvetlen környékét. Ez kb. 38-40 kilométer. 2 lehetőség kínálkozik: Feldkirch vagy Rankweil. Én ez utóbbit választottam, mint este kiderült nem biztos, hogy helyes döntés volt – de ott reggel még mindezt nem tudhattam. Mindkét helyről külön utakon lehet eljutni Svájcba. Az egyik alternatív út. Én a másik mellett döntöttem.
Mivel éjszaka volt egy jó kis zivatar, így az idő kellemesen lehűlt egy reggeli gyalogláshoz. A petárda beszorult a fenekembe – olyan ütemet diktáltam magamnak. A Rómeó és Júlia musicaljét hallgattam egész nap, az meg néha kimondottan menetelős zene. Élveztem – nem voltam fáradt a tegnapi megerőltető nap után. Minden ment, mint a karikacsapás. Szaporodtak a megtett kilométerek, sorra magam mögött hagytam a falvakat. A táj mit sem változott – szép, mint tegnap este volt. Most menetelés közben is tudtam a nyakamat tekergetni és fényképezni. Mikorra a kitört a nagy meleg, már az út nagy részét megtettem – legalábbis azt hittem. Én kis naiv. Mivel semmi tartalék kajám nem volt – így egy közértben bevásároltam, megebédeltem. Csak úgy a közért melletti füves területen. Felvágott, zsömle, alma és egy citromos radler. Közben pihentem és megterveztem a következő szakaszt. A Jakobsweget már reggel elhagytam – jobbat találtam helyette. Minden különösebb gond nélkül délután 4 után megérkeztem Rankwillbe. Közben többször megálltam folyadékot pótolni, zoknit cserélni. Azért délután már vastagon 30 fok fölött volt a külső hőmérséklet – az én belsőmről nem is szólva. Szerencsére egész nap fújt a szél, hol jobban, hol kevésbé, de elviselhetővé tette a napot. Rankwil ... Tovább »

Az út eddigi legjobb, legszebb napja, de egyben a legkeményebb is. Legjobb, mert volt benne kihívás, legszebb mert 2000 méter fölötti hágón jöttem át, legkeményebb mert oda fel kellett kapaszkodni, majd onnan visszaereszkedni kb. 800-ra. 2 mondatban ennyiben lehetne összefoglalni a mai napot. Ja és még egy apróság: ma túl jutottam az 1000. legyalogolt kilométeren, valahol pont a hágónál lehetett.

Reggeli után elég későn indultam, úgy fél 9-körül. Itt szinte már-már összeérnek a falvak, a házak nagy része a téli szezonban síparadicsomi szálláshely. Érdekesek az itteni házak, majdnem mindegyikre festettek valamit – ez nagy divat erre. A legjobban nekem a családi címerek tetszenek és visszaeredeztetik 4-500 évre is a családfákat. A szálláshelyemtől nem túl messze volt a Szent Jakab templom, amire fel is hívták a figyelmem, a panzióban. Szép maga a templom is, de külön figyelmet kellett fordítanom az Ördög ábrázolására. Nagyon egyedi és híres szobor. Csináltam róla néhány fotót. Itt a Szent Jakab úton, a Szent Jakab nevű faluban, a Szent Jakab templomában, a Szent Jakabot ábrázoló szobor előtt külön gondoltam az otthoni Szent Jakab Baráti Kör tagjaira. Az előtérben lefotóztam Szent Jakab szobrát.

Beérve St. Antonba már egy teljesen más hangulatú város találtam. Igazi sí-, és turistaparadicsom szállodákkal és éttermekkel. Most persze pangás van, de mi lehet itt télen? Gyönyörű épületek, üzletek, sífelvonók és minden, ami kell, hogy a síelők jól é ... Tovább »