Reggel a hét órai harangszóra ébredtem. Mivel ½ 8-tól volt reggeli ezért nagyon nem kapkodott a két belga szobatársam sem. Gyorsan csináltam néhány fotót a nyitva lévő szobában, a berendezésről, a hangulatáról. Nekem nagyon bejön az ilyen hangulatú szoba. Ez az időutazás a kedvencem. Ma reggel jöttem rá, hogy honnan a füstös kandallószag. A gerendák vannak erősen átitatva a több évszázados füsttel – ami kiírthatatlanul érezteti még a mai nap is azt, hogy milyen füstszagban éltek elődeink. Persze akkor sokkal hatványozottabban érezhették, mert mindennap használták a kandallót főzésre és fűtésre. És télen a konyha lehetett a legmelegebb helyiség a házban. Itt a nagyobb szobákban is volt fűtési lehetőség, ami nem minden házra volt anno jellemző.
A reggeli a szokásos franciás volt, de szerencsére kiegészült egy kis piskóta darabbal és egy joghurttal. Délig elég jól ki is bírtam vele. Közel 1/2 9 volt amikor elindultam a mai nem túl hosszúra tervezett utamra. Hajnalban már egyszer felébredtem arra, hogy zuhog az eső. Hová lett a tegnap esti biztató napsütés? Reggel nyoma sem volt, de szerencsére napközben többször rám mosolygott a napsugár. Persze előtte mindig megáztam. Nem nagyon, csak annyira, hogy felöltözzek, majd levetkőzzek. Egész nap ez ment.
Kicsit módosítottam a mai ajánlott útvonalon, mert szerettem volna 1-2 kisebb, de érdekesnek tűnő települést megnézni. Szerencsére a Rother útikönyv elég jó térképpel rendelkezik, így bátran módosíthattam. Ezekkel a kitérőkkel 6-7 km-rel növeltem meg a napi mennyiséget, de nagyon nem bántam meg.
Maga a táj is szép volt (bár a tegnap délelőttit nem közelítette meg), de amikor beértem Castelnau de Mandeillesbe, már tudtam, hogy ma már megérte felkelnem. Először is megebédeltem, jó alaposan, nagyon finomat, teljesen jó áron. Előétel: sárgadinnye, igazi finom sonkával, a főétel: sült csirkecomb gombamártással és sült krumplival, majd jóféle francia sajtok és végén valami édesbe forgatott jégkrém gömbök nyakon öntve csokival, majd kávé. Mindez 12,5 euróért. Hol érdekelt ezek után engem, hogy párszor eláztam. 
Megnéztem ezt a falut, a maga középkori valóságában. Roppant hangulatos, varázslatos volt számomra a közepén elhelyezkedő régi-régi várral, a templommal, a különálló harangtoronnyal, a maga girbe-gurba sikátoraival, utcáival. Nem volt nagy a település – a mai léptékkel mérve – de régen jelentős várúri központ lehetett. Sajnáltam, hogy a házakba és a templomba nem tudtam bemenni, de azért ma már van némi elképzelésem a benti viszonyokról is, a födémek gerendás, keresztpadlós nyikorgásáról, a szűk, kőből épült csigalépcsőiről, a kandallókról, a régen használatos edényekről, amelyek a tűzhely melletti falra vannak fellógatva, stb. Jaj, ha azt az időgépet 1-2 napra be lehetne kapcsolni! Na, persze nem ott maradni, mert azt azért már nem – de egy röpke bepillantást megérne. Visszatérve az álmodozásból elindultam a következő hasonlóan jónak tűnő városka felé, aminek St. Come d’Olt volt a neve. Ez valamikor egy komoly fallal körülvett kis városka volt, még mutatta magát az óváros tejes egészében, a régi kapukkal, falakkal. A falhoz az utóbbi évszázadokban persze hozzáépültek a lakóházak, de ha figyelmesen szemléli az ember, akkor még lehet látni a múltat. És én figyelmesen szemléltem. Természetesen itt megint elkapott egy rövid, de annál hevesebb eső. Kivártam a végét egy presszóban. Amikor itt végeztem, már csak 4-5 kilométerre volt a mai végállomásnak kinézett Espalion. Ez egy elég nagy város az elmúlt néhány napi városkákhoz képest. Sok óvárosi utcával és egy fantasztikus középkori híddal. Ahogy látom a 13-14. századi építményen haladhatnak át a zarándokok Santiago felé. Elég sok zarándokláb koptatta már az elmúlt 6-700 évben. Persze a rendes forgalom, a tőle nem messze álló új hídon folyik – már csak az öreg híd védelme érdekében is. Szeretem az ilyen öreg hidakat. Spanyolországban is ezek voltak a gyengéim. A legemlékezetesebb híd, amit láttam a Puenta la Reina volt. Erről sikerült egy jó hajnali felvételt is csinálnom 2 éve. Aki látta az akkori fényképeim között, vagy a fotókönyvben, esetleg az akkori útról szóló videóban biztos emlékszik rá. Nekem a kedvenc hidam. Már nagyon várom, hogy ismét odaérjek. Közeledem, megállíthatatlanul. Sikerült találnom egy kellemes albergue-t, normál áron, kedves tulajdonossal, 4 fős szobával, korrekt közösségi helyiségekkel, 1 francia házaspár társaságával.
A szokásos megérkezés, fürdés, mosás után sétáltam kicsit a városban, vettem egy camambert sajtot egy kis sonkával és ezzel meg is volt a mai vacsorám. Sajnos internetem nincs, de tegnap volt – nem lehet mindennap! Korai lefekvést tervezek, maximum megnézem a középkorról szóló olasz dokumentumfilm soron következő részét. Pont illik a tegnapi és mai nap hangulatába. Holnap olyan 30 km a terv, de majd függ az időjárástól. Ha hihetek a békáknak, akkor már jó lesz az idő és nem fog esni. Bár, ahogy most kinézek az ablakon, megint szakad az eső.