Az este kicsit sokáig tartott az olasz buli, de nem ezért nem tudtam rendesen aludni, hanem a három trombitástól. Még azt mondják, hogy nem fér el 2 dudás egy csárdában! De három ilyen horkoló simán. Így kevés alvás után 5-kor keltem, fél 6-kor már gyalogoltam. Az első nagyobb megálló Pamplona elővárosa – Villava volt. Tündéri kis város régi, középkori híddal, 12. századi templommal – amit pont parkettáznak, de azért belopóztam. A várost, ha jól emlékszem 1164-ben alapították. Az eddig elhagyott kis falvakban minden zárva volt ezért itt tudtam reggelizni a főutcán. Nagyon jó szendvicsek voltak, különböző tartalommal – volt vagy 10 féle. Közben befutott a fiatal magyar srác aki nagyobb részt sátrazva teszi meg az utat Párizsból. Július 1-én indult és nagyon jól halad. Közösen reggeliztünk, beszélgettünk és együtt vágtunk neki a Pamplonaba  vezető 5 km-nek. Az eddigi szakaszon reggel óta voltak olyan részek amelyekre egyáltalán nem emlékeztem. Itt már minden rendben volt.  Mindenre emlékeztem – a várra, a Magdelena hídra, a városházára. A városházánál összefutottam 1 fiatal magyar párral, akik itt kezdik a caminojukat. Még a zarándokútlevelet be kellett szerezniük. Én egy postát kerestem, hogy a már kiszolgált könyveket, jegyzeteket, címgyűjteményt hazaküldjem. Ezt sem kell cipelni tovább. A nap során még többször összefutottunk mi magyarok. Néha 4-en voltunk. Pamplonaban nem akartam túl sok időt eltölteni, 2 éve majd egy egész napot voltam itt – így az Alto de Peron felé (fém zarándokszobrok a hegygerincen) vettem az irányt. Cizur Menornál megnéztem a Máltai Lovagrend régi templomát. A hegygerinc sokkal csúnyábbnak, nehezebbnek nézett ki messziről, mint amilyen volt. Szép óvatosan emelkedett az út – különösebb megerőltető szakaszok nélkül.  A gerinc előtt már jól lehetett hallani a szélturbinák semmivel össze nem téveszthető hangjait. Felérve a gerincre a szobroknál olyan szél volt, hogy alig tudtam a lábamon megállni. Jó helyre rakták a turbinákat. Itt mindig fúj a szél. A hatalmas széllökések ellenére azért sikerült pár kötelező fotót készíteni. A gerinc túloldalon egy fűszál sem mozdult, olyan szélcsend volt. Innen a magasból nagyon jól lehetett látni a messzi távolban az elkövetkezendő 4-5 falut. 
Megkezdtem a leereszkedést a meredek, nagy köves, kavicsos szakaszon. Szerintem az egész út legnehezebb 3 km-e. Legalábbis nekem. Szép lassan, óvatosan, kímélendő a lábam, bokám. Szokás szerint néhány kamikaze itt is elviharzott mellettem, de nem bántam. Egy olasz kislánynak, akinek fájt a térde segítettem, hogy jobban, hatékonyabban tudja használni a botokat – és hogy nyugodtan szerpentinezzen. 
Mára  nem terveztem nagy távot. 32 km volt a cél. Még 2 éve kinéztem magamnak egy alberguet a lejtő utáni első faluban, Utergaban. Meg is álltam itt. Kellemes, jól felszerelt albergue, nagyon kedves személyzettel. Majdnem tele is lett a nap végére. 1-2 szabad ágy maradt csak. Este vacsora, internetezés, blogírás. Időben fekvés a korai kelés miatt.
 
Ma ilyen árakkal találkoztam:
-szendvics 1,5
- tejeskávé 1,2
- dobozos üdítő 1
- nagy szendvics – 2,7
- szállás 10
- zarándok menü 12