Reggel 6-kor már úton voltam. Tervszerűen – már-már olajozottan ment az elindulás. Fejlámpával kezdtem a napot, mert kb 6.40 körül kezd világosodni. Jóval nyugatabbra vagyok mint Magyarország, az időzóna pedig ugyanaz. Ennek köszönhetően az esti sötétedés is igen ki van tolva. De ezt meg lehet szokni. A zarándok úgyis korán fekszik. A turista későn fekszik és későn is kel. Majd délután megfő a napon. Én törekszem arra, hogy inkább a reggeli hűvösben gyalogoljak többet, mint a rekkenő hőségben. És hát tömeg sincs reggel – hangoskodó olaszok, csörtető kishátizsákos műzarándokok. 8 körül kerülnek az utamba csak a könnyed leányok és legények. Általában én már 2-3 falut magam mögött hagyok, amikor csőstül megjelennek. Addig jó menni – amíg nincsenek. Áthaladtam a 2 alvó falun és már Obanasban jártam, amikorra teljesen kivilágosodott. Itt Obanasban találkozik a Somport-hágó felől jövő Aragóniai út és a San Jean felől jövő navarrai Francia út. Obanas egy kellemes kis városka – az előzőekhez képest nagyobb – szép házakkal és tágas terekkel. Itt már gondolkodtam azon, hogy egy laza reggeli elférne bennem, de nem találtam alkalmas helyet. Gondoltam, majd Puente la Reinaban (Királynő hídja) eszem valamit. Nem sikerült itt sem, még túl korán volt. De ennek meg volt az-az előnye, hogy lehetett élvezni a régi utca hangulatát és a varázslatos hidat. Ami, így napfénynél nem nyújtott olyan pazar látványt mint 2 éve egy sötét hajnalon, de azért így is tudtam róla jó fotót készíteni.  Itt már azért lehetett találkozni zarándokokkal is. A következő kis faluban – ami kb. 3-4 km-re volt - tudtam végre reggelizni. Tortillát ettem – ami itt (leegyszerűsítve) krumplis rántotta. Most a spanyolosoktól mély elnézést kérek, tudom, hogy nem ilyen egyszerű a képlet – de nagyon leegyszerűsítve írtam. Megcsinálni kicsit bonyolultabb – de nagyon finom tud lenni. Már csináltam. Szóval rendesen megreggeliztem, kávéztam és folytattam az utat. A mai útvonal sem volt sokkal könnyebb, mint a tegnapi lefelé jövet az Alton de Perrontól – csak nem volt olyan meredek – vagy nem mindenhol, de kövekkel jócskán el volt látva. Cirauqui már anno is nagyon tetszett, most is megcsodáltam a városszerkezetét, a házait, kanyargós, szűk utcáit. És emlékeztem a hegyre épült város túloldalára is – a komoly és veszélyes leereszkedős részre. Szép óvatosan – öregesen tapogatóztam lefelé – sokan elviharzottak mellettem – persze súly nélkül, ruganyosan szökdelve. 
Ekkor már azért kezdett kellemes meleg lenni – de még nem elviselhetetlen. Én már vágytam az ilyen meleg időre – elég esőben volt részem mostanság. Úgy terveztem, hogy ma úgy 30 km körüli távot teljesítek és Estellaban megállok. 2 éve csak átsétáltam itt és a következő faluban álltam meg. Ma fél 2 körül meg is érkeztem és az önkormányzati szálláson, mindjárt a városka elején letáboroztam. Ekkor már 30 fok körül járt a hőmérséklet. Nem irigyeltem a tovább haladókat. Köztük a tegnap megismert fiatal magyar párost, akikkel Pamplonaban futottam össze. Még 8-10 km várt rájuk.  
Ez a város nem is olyan kicsi, mint azt elsőre gondoltam. A zarándokút csak a szélét érinti, de most, hogy volt időm bejárni, elég nagynak tűnik. Van egy nagyon meredek régi hídja és nagy-nagy temploma, sok-sok kis utcája. Még nem látogattam meg a templomot mert persze jó magasra építették, és a délutáni hőségben nem vállaltam, de majd ha lehűl egy kicsit a levegő.
Az albergue teljesen ok. Elég nagy – több mint 100 fő elfér itt, van mosó-, és szárítógép, konyha, internet, wifi és csak 6 euró egy ágy. Szóval jobb nem is kell. Mindenkinek ajánlom, akinek pont itt van a napi szakasz vége. A közelben vannak boltok, éttermek. Egy zarándokmenü 11 pénz. 
Ezekkel az árakkal találkoztam ma:
-kávé 1 
-tortilla 1,5
bocadillos (nagy sonkás-sajtos szendvics) 2,5-3
albergue 6
menü 11 euró