Reggel hamarabb reggeliztem, mert a házinénivel sikerült megegyezni a korai kelésben így a szokásos időnél 1 órával korábban indultam. Ez kimondottan jó volt, mert a meleg később igen nehezen volt elviselhető. Szép kis falu volt Grins. Az este már nem néztem körül, annyira fáradt voltam, így ez reggelre maradt. A templomban már készülődtek a mai ünnepi programra. A templomkert – ami ugye errefelé a temető is egyben érdekes volt, hogy minden fejfa fémből készült – igen jellegzetes formában. Eddig ilyet még nem láttam Ausztriában. Az egész falu meredeken a hegyoldalban fekszik, alatta több száz méteres völgy, a föntről gyorsan lefelé száguldó patakokkal, szurdokokkal, ami komoly hídépítési feladatot adott a római korban is az itt élőknek. Az egyik ilyen hidat Római-hídnak nevezik. Sajnos nem tudtam rendesen lefényképezni. Szépek, rendezettek a házak, de ez nem üdülő falu, hanem gazdálkodó. Egész nap nyugatra haladtam a völgyben futó sebes folyót követve. Délelőtt a hegyoldalban jó kemény emelkedős és lejtős szakaszokkal, majd délután Flirsh falut elhagyva már csak a folyómeder mentén. Délelőtt a Jakobsweg jelzéseit követtem – nagyon rendesen ki van táblázva ez a szakasz. Egész délelőtt a hegyoldal domborzati viszonyait követve, hol 100 méterre voltam a folyó és az alattam elterülő pici falvak között, hol 300 méterre. Izzasztó volt a terep. A szerencse az volt, hogy nagyon sokszor vitt az út erdőben így hűs levegő árasztotta el az erdő mélyén gyalogló vándort. Csak a nyitott terepszakaszokon szembesültem a hőség igazi erejével. 
Mint írtam, az út a mély folyóvölgyet magasan övező hegyek oldalán vezet végig. Mindkét hegyoldal tele van apró falvakkal és persze a lent a völgy is. Többször elkezdtek harangozni itt is, ott is és a hegyekről ez visszaverődött. Kész harangjáték volt, érdekes színfoltja a mai napnak. Elég lassan haladtam a terep miatt, már azt hittem, hogy mentem 6 km-t, de a runkeeper azt mutatta, hogy alig 4-et. Ez első pillanatban elkeserített, de végiggondoltam, hogy annyiszor megálltam fényképezni, hogy teljesen logikus. Végül is nem siettem. Közel 12 km-t tettem meg majdnem 4 óra alatt, amikor Flirshbe érkeztem. Itt is, mint mindenhol, minden zárva, a Pünkösd miatt, még a kocsmák is, ahol tudtam volna valamit inni. Végre találtam egy hotelt ahol megálltam és ittam egy kis hűs nedűt és feltöltöttem a vizes palackjaimat. WIFI jel vadászat kezdődött és találtam egy kóbor jelet – gyorsan rácuppantam. Eltöltöttem itt kb. 1 órát. Közben beszélgettem kirándulókkal az útról. Innen tova indulva alternatív utat kerestem, mert úgy gondoltam, hogy a folyó mellett jobb lesz nekem. A folyó csak ad valami kis hűvös légáramlatot. Nem döntöttem rosszul és mint 3-4 km-rel később kiderült a jakabos út is leérkezett a folyó mellé. Kimondottan kellemes volt ezen a gyalogúton menni. Erős vízcsobogás, hűvös széllöketek és volt ahol sikerült lemennem a mederbe is és kicsit megáztattam a lábam. Jó hideg volt a víz, de hát mit várhatunk egy hegyi folyótól, amit a havas csúcsokból lerohanó patakok táplálnak folyamatosan. Kb. 1-2 kilométerenként volt egy-egy jobbról, vagy balról beömlő patakocska. Itt megint lassan haladtam, megálltam kajálni, majd lábat áztatni. Később elkapott egy zápor (Sepe óta már én is tudom, hogy mi a zápor és a zivatar közötti különbség), majd megint kemény napsütés jött, de azért hűlt egy picit a levegő, és felerősödött a szél. 3 km-rel St. Anton előtt, ami a mai célom volt, megálltam St. Jakob nevű faluban. Majd innen indulok neki a csúcstámadásnak. Nagyobb lendületet veszek. A következő nap lesz a legnehezebb, legkeményebb. Nem is volt rossz döntés a megállás, mert amint elhelyezkedtem a szobámban megjött a zivatar is – és nem kicsi! Jó félóráig zuhogott becsülettel, de utána olyan friss lett a levegő, amit szinte harapni lehetett. 
Gyönyörű ez a Tirol. Ide vissza kell jönnöm!