Gyenge reggelivel indítottam, de legalább a kávé jó volt. Az idő pazar, ragyogó napsütés és izzasztó emelkedő. Úgy mindjárt az elején. Kb. 3 perc alatt ömlött rólam a víz. Úgy látom minden reggelemet fürdéssel kezdem a hegyoldalakon. 830-ról pillanatok alatt felkapaszkodtam 1100 méterre, majd jött a szárítkozós szakasz, kicsit lankásabb és fantasztikusan szép. Már el is felejtettem az izzasztót. Élveztem a tájat, a dombokat, völgyeket, kolompszót, a párás hegyeket és a kellemes szelet. Egész délelőtt ragyogott a nap – de ez délutánra jelentősen megváltozott. Szép sorjában hagytam el a kisebb-nagyobb településeket, Schonengrund, St. Petercell. Dél körül beértem Wattwill városába, ami az eddigiekhez képest kimondottan nagy volt. A 7 órakor elfogyasztott reggeli már nyomokban sem volt érezhető – így egy helyi „ABC”-ben bevásároltam, kenyeret, sajtot, felvágottat, gyümölcsöt és kényelmesen megebédeltem. Délután kezdtek a felhők szaporodni körülöttem – a szembejövő autók vizesek voltak. Meresztgettem a szemem, hogy mikor lesz már esedékes az esőcuccot előszedni, de nem kellett (még). Hol az egyik hegyen esett, hol a másikon, de engem elkerült. A mai napra is kb. 35-40 km-t terveztem. Tele voltam energiával, délután is olyan vehemenciával gyalogoltam, mint reggel induláskor. Szeretem az ilyen állapotomat – észre sem vettem, hogy vastagon túlszárnyalom a megszokott sebességemet, a zsák súlyát sem éreztem, az idő is repült. A gondolataim szárnyaltak, többször megkerülték a Földet, csak gyönyörködtem a tájban és kattintgattam a fotómasinámat. Délután 3-4 körül kezdett komolyra fordulni az esőveszély. Felöltöztettem a zsákot, felvettem az esőkabátot, de még mindig csak ijesztgetett. De egyszer csak lecsapott! Szerencsére pont egy falu széléhez értem, amikor kinyíltak az égi csapok. Kemény széllel is érkezett az esővel. Kb. 15-méterre voltam egy háztól, amikor kezdte, de mikorra a ház oltalmába értem már vizes lett mindenem. Egy néni látta a „gazella szökellésemet” és felhívott a fedett teraszára, megszárítkozni és hogy ott vészeljem át a zuhit. Már-már megszokott koreográfia szerint megkávéztatott, megitatott, 20-30 percig beszélgettünk a szokásos módon, németül még mindig nem tudok, de azért eltáncoltam  neki, hogy mi a helyzet, honnan, hová tartok. Néhány fényképkészítés után, az eső is alább hagyott, indultam tovább. Az eredeti terv az volt, hogy Neuhaus környékén állok meg, de még mindig tartott a lendület így egészen legyalogoltam Rapperswill széléig. A délutáni nagy zivatar után kellemesen párás, de jelentősen frissebb levegő jött a hegyek felől. 
Megpillantottam a Svájcban oly kedvelt tavak egyikét, az Oberseet. Innentől kezdve sok tavat fogok látni. Nekem a tavak, legalább annyira hozzátartoznak Svájchoz mint a hegyek. Holnap reggel, amikor majd megyek át a rappelswilli hídon akkor már fogom látni a Zürichi tavat is, persze Zürich pont a másik végén van és mivel nagyon nem esik útba – így azt most kihagyom, tavaly úgy is sokszor volt szerencsém sétálni ott! 
A vendéglátó nénitől megtudtam, hogy hétvégére rossz idő várható, így már reggel előre felkészíthetem magam erre az opcióra. Jött megint a nagy csúnya fekete felhő, sok jót nem néztem ki belőle, sok szállást nem találtam útközben, és már a 46. kilométernél jártam így megálltam. Lakosztályáron mérték a single szobát. Este 7 óra is elmúlt már. Mára elég volt a séta, jó volt, szép volt, de elég volt. Jó is, hogy megálltam, mert 3 perc múlva ismét megjött a nagy eső. És ez most több, mint egy óráig tartott. Remélem reggelig kiesi magát.