A körülményekhez képest egész jól aludtam. Lassan megszokom a harangszót, és a régi dal címéhez, hasonlóan kijelenthetem, hogy nem alhatok harangszó nélkül (az eredeti nóta címe, a fiatalok kedvéért: Nem élhetek muzsikaszó nélkül). Az estéhez még hozzátartozik, hogy 11-kor megjelent egy nő, hogy ő bizony bezárná az ajtót. Nem ellenkeztem, de mondtam, hogy én bizony itt alszom. Elmondta, hogy csak ½ 8-kor nyitják ki az ajtót. Nem baj. A menekülési lehetőség megvolt, legalább nem zavart senki. Reggel a megadott időben nyitott az intézmény! Ahhoz képest, hogy az elmúlt 5 éjszakából 3-at nem ágyban töltöttem és a padló igen kemény volt, párnának is híján voltam egész sokat aludtam. A tegnapi nap délelőttje, főleg az ereszkedős rész elég sokat kivett belőlem. Egész éjszaka rángatózott a lábam, de reggelre egész jó lett – bár délután megint éreztem, hogy még nem minden ok. A helyi Spar-ban bevásároltam a reggelit és a vacsorát (csak kenyeret, almát és némi sajtot mertem bevállalni estig a cipelés és romlandóság miatt), megkávéztam és nekiindultam a mai napnak. Mivel tegnap letértem a jakabos útról így ma sem tudtam az elején követni, hanem alternatív úton értem be Sarnenbe majd Sachselnbe. Már messziról látszott, hogy ma remek napom lesz. Megcsillant a mai első tó tükre a hegyek közül. A hegycsúcsok a szokásos felhőpamacsokban tetszelegtek, vakítóan sütött a nap, remekül szárította a hátizsákomra rögzített, még nem teljesen száraz ruhadarabokat. Élveztem a sétát, a látványt. Jó lassan haladtam, sokat fényképeztem és csak úgy bámuldoztam. Nincs is annál jobb, mint egy ilyen látványban részesülni reggel, amikor az ember fia, vagy lánya kávézik a teraszon. Na, jó! Van jobb, amikor mindennap ezt teheti! Azt már eldöntöttem, hogy nem csak a hegyekben lesz házam itt Svájcban, hanem a valamelyik tó partján is. Már csak For ... Tovább »

Alphtalban nem volt túl meleg az éjszaka. Az éjszaka sokat gondoltam jó meleg, forró dologra – így elviselhetőbbé vált az éjszaka. A lényeg az, hogy nem fáztam meg és megvirradt. Időben indultam, nem volt mire várni. Ahogy elhagytam a falvacskát, azonnal rátértem a reggeli izzasztó ösvényre. Amíg lent a völgyben gyalogol az ember és csak nagy néha mer feltekinteni a 2 oldalt fölötte magasodó több száz méterre – hogy milyen jó, hogy nem kell oda felmenni! És egyszer csak DE! Az út arra vitt, kérlelhetetlenül. Forgattam a térképet, mint majom a diót, de nem lettem okosabb, hogy ki lehet-e kerülni. Csak 400 méter szintemelkedés volt a Haggeneggig – de az igen rövid idő alatt. Többször meg kellett állnom, egy pihenőhelynél találkoztam Attila bejegyzésével a könyvben, majd a Haggenegg csúcsán a St. Jakab zarándokok kápolnájával. Gyertyát is gyújtottam – persze nem azért mert sötét volt. Van itt egy panorámapont, ide még felmásztam és csináltam néhány felvételt, és a panorámáról egy pár másodperces videót. A távolban lehetett látni Brunnent, ahová le kell ereszkednem, hogy az előtte elterülő tavat át tudjam majd szelni egy hajóval. Rossz volt belegondolni, hogy nekem oda? Le? És most és gyalog….? De koránt sem volt olyan rossz belegondolni, mint megcsinálni. Bátran kijelenthetem, hogy talán életem legrosszabb lejtmenete volt. Nem a leghosszabb, de a legrosszabb. Kb. 1000 méter szintcsökkenés – nagyon vacak, köves, gördülős szakaszon. Szerencsére ilyen rossz csak a feléig volt, utána már szimpla hegyi út. De addigra már remegtek a térdeim, lábaim. Jó döntésnek bizonyult tegnap este, hogy nem vágtam neki, ennek a szakasznak. Igen megszenvedtem volna a sarkaimmal és nem is élveztem volna azt a látványt, amit így igen. 
Schwyzben megreggeliztem és kávéztam, mert már igen nagy szükségem ... Tovább »

A tegnapi energiámnak nyomát sem éreztem ma. Gyönyörű időre ébredtem gazdag volt a reggeli, minden adott volt a remek gyalogláshoz, csak az energia szintem volt most alacsonyabb, de azért nekivágtam a mai napnak.
Mivel tegnap este nem jutottam be Rapperswill óvárosába, így reggel 2-3 kilométer megtétele után elkezdtem várost nézni. Több mint egy órát elbolyongtam a régi falak között, felmentem a várba, csináltam néhány fényképet a 2 tóról, ami végül is egy, csak a nevük miatt emlegetjük úgy, hogy kettő.
Néztem a domborzati viszonyokat, ma sem lesz alföldes szakaszom – de hát mitől is lenne – ez itt SVÁJC! Amikor átértem a pár kilométeres hídon elkezdődött megint az emelkedős szakasz, 400-ról 1000 méterre. Amikor felértem, pont ebédidő volt. Megjutalmaztam magam egy kávéval és egy fagyikehellyel. Rájöttem, hogy Győrben ettem utoljára fagyit – az meg már nem most volt. Ez most jó esett. Amikorra végeztem, nagyjából meg is száradtam, de azért kicsit jobban fel kellett öltöznöm, mert elromlott az idő. Nem esett jól ez a szeles, borongós idő – de még nem esett. Mára is 35-40 kilométert terveztem de délután fél 4-kor még csak 18 kilométert mutatott a runkeeper. Eisiedenben végeztem ekkorra a hatalmas kolostorral és a városnézéssel, élelem beszerzéssel. Ez a kolostor hatalmas – nem is gondoltam volna kívülről, hogy ekkora temploma van és ilyen túldíszített. Nekem nem tetszet, de mindenki döntse el maga. Sok fotót nem tudtam készíteni, mert tilos volt fényképezni. Ezt nem annyira értettem, mint ahogy a méreteket és a giccsességet sem. Nekem sokkal jobban tetszenek az egyszerű templomok, vagy az egészen pici kápolnák. Persze ismerem az okokat, hogy miért ilyenek ezek a monstrumok – de nekem akkor sem tetszik. Itt Eisiedenben találkoztam egy osztrák Szent Jakabos csapattal, akik Innsbr ... Tovább »

Gyenge reggelivel indítottam, de legalább a kávé jó volt. Az idő pazar, ragyogó napsütés és izzasztó emelkedő. Úgy mindjárt az elején. Kb. 3 perc alatt ömlött rólam a víz. Úgy látom minden reggelemet fürdéssel kezdem a hegyoldalakon. 830-ról pillanatok alatt felkapaszkodtam 1100 méterre, majd jött a szárítkozós szakasz, kicsit lankásabb és fantasztikusan szép. Már el is felejtettem az izzasztót. Élveztem a tájat, a dombokat, völgyeket, kolompszót, a párás hegyeket és a kellemes szelet. Egész délelőtt ragyogott a nap – de ez délutánra jelentősen megváltozott. Szép sorjában hagytam el a kisebb-nagyobb településeket, Schonengrund, St. Petercell. Dél körül beértem Wattwill városába, ami az eddigiekhez képest kimondottan nagy volt. A 7 órakor elfogyasztott reggeli már nyomokban sem volt érezhető – így egy helyi „ABC”-ben bevásároltam, kenyeret, sajtot, felvágottat, gyümölcsöt és kényelmesen megebédeltem. Délután kezdtek a felhők szaporodni körülöttem – a szembejövő autók vizesek voltak. Meresztgettem a szemem, hogy mikor lesz már esedékes az esőcuccot előszedni, de nem kellett (még). Hol az egyik hegyen esett, hol a másikon, de engem elkerült. A mai napra is kb. 35-40 km-t terveztem. Tele voltam energiával, délután is olyan vehemenciával gyalogoltam, mint reggel induláskor. Szeretem az ilyen állapotomat – észre sem vettem, hogy vastagon túlszárnyalom a megszokott sebességemet, a zsák súlyát sem éreztem, az idő is repült. A gondolataim szárnyaltak, többször megkerülték a Földet, csak gyönyörködtem a tájban és kattintgattam a fotómasinámat. Délután 3-4 körül kezdett komolyra fordulni az esőveszély. Felöltöztettem a zsákot, felvettem az esőkabátot, de még mindig csak ijesztgetett. De egyszer csak lecsapott! Szerencsére pont egy falu széléhez értem, amikor kinyíltak az égi csapok. Kemény széllel ... Tovább »