Alphtalban nem volt túl meleg az éjszaka. Az éjszaka sokat gondoltam jó meleg, forró dologra – így elviselhetőbbé vált az éjszaka. A lényeg az, hogy nem fáztam meg és megvirradt. Időben indultam, nem volt mire várni. Ahogy elhagytam a falvacskát, azonnal rátértem a reggeli izzasztó ösvényre. Amíg lent a völgyben gyalogol az ember és csak nagy néha mer feltekinteni a 2 oldalt fölötte magasodó több száz méterre – hogy milyen jó, hogy nem kell oda felmenni! És egyszer csak DE! Az út arra vitt, kérlelhetetlenül. Forgattam a térképet, mint majom a diót, de nem lettem okosabb, hogy ki lehet-e kerülni. Csak 400 méter szintemelkedés volt a Haggeneggig – de az igen rövid idő alatt. Többször meg kellett állnom, egy pihenőhelynél találkoztam Attila bejegyzésével a könyvben, majd a Haggenegg csúcsán a St. Jakab zarándokok kápolnájával. Gyertyát is gyújtottam – persze nem azért mert sötét volt. Van itt egy panorámapont, ide még felmásztam és csináltam néhány felvételt, és a panorámáról egy pár másodperces videót. A távolban lehetett látni Brunnent, ahová le kell ereszkednem, hogy az előtte elterülő tavat át tudjam majd szelni egy hajóval. Rossz volt belegondolni, hogy nekem oda? Le? És most és gyalog….? De koránt sem volt olyan rossz belegondolni, mint megcsinálni. Bátran kijelenthetem, hogy talán életem legrosszabb lejtmenete volt. Nem a leghosszabb, de a legrosszabb. Kb. 1000 méter szintcsökkenés – nagyon vacak, köves, gördülős szakaszon. Szerencsére ilyen rossz csak a feléig volt, utána már szimpla hegyi út. De addigra már remegtek a térdeim, lábaim. Jó döntésnek bizonyult tegnap este, hogy nem vágtam neki, ennek a szakasznak. Igen megszenvedtem volna a sarkaimmal és nem is élveztem volna azt a látványt, amit így igen. 
Schwyzben megreggeliztem és kávéztam, mert már igen nagy szükségem volt mindkettőre. A tegnapról maradt utolsó almámat az egyik pihenőhelyen ettem meg reggel ½ 8-kor. Most sem ettem sokat, de az jól esett. Még át kellett mennem Brunnenbe a kikötőbe, hogy hajóra szállhassak. Ekkorra az idő igen morcossá vált, 2 póló és dzseki volt a viselet. A hajóállomáson megvettem a jegyet és mivel még volt 1 órám a következő hajóig, úgy döntöttem, hogy eszem valami rendeset. Ekkor gondolkodtam el, hogy utoljára Sautensben ettem rendes kaját, több mint egy hete. Nagyon jó és finom, emlékezetes volt – de már oly rég volt. Illendően, nyugodtan megebédeltem, élveztem minden egyes falatot – leginkább a salátatálat. Most jöttem rá, hogy mennyire hiányzott már!
A hajó, amelyre felszálltam egy 1901-ben épített lapátkerekes hajó volt. Nagyon szép, kényelmes, karbantartott. Élmény volt egy ilyen 113 éves hajóval utazni. A személyzet kedves, udvarias. Kellemes út volt. A szél igen kegyetlen arcát mutatta, ezért nyakig fel volt húzva a dzseki. Ilyen maradt egész délután, de esni nem esett – és ez jó. A tó partján folytattam a szárazföldi utat, kellemes környezetben, gyönyörű kilátással. Ha egy picit jobb lett volna az idő, akkor még szebb az egész. De majd talán holnap. Mostanában sokat fogok gyalogolni tavak partján.
Stansban már elgondolkodtam, hogy meg kellene esetleg állnom, de még csak 25 km volt a lábaimban – tele voltam energiával, gondoltam, hogy majd 30 körül megállok. De az elkövetkező kis falvakban esélyem sem volt erre – egy utcás - tehenészetekkel teli pici falvakon keresztül mentem Amíg délelőtt sok helyen láttam kiadó szobát, itt semmi. Eljutottam St. Jakob nevű faluig, ahol elméletileg 3 helyen is meg tudtam volna szállni, az egyik helyen azt sem tudták, hogy melyik űrhajóval jöttem? A másik tele volt, a harmadikat nem találtam. Bolyongtam itt vagy 25-30 percet, majd nem volt mást tenni tovább indultam. Kernsben kötöttem ki, elég volt mára. Több mint 37 km volt ma és a délelőtt nehezített terep. Bepróbálkoztam a helyi, egyetlen hotellal, de egy kínai turistacsoport megtöltötte a szobákat. Maradt a jól bevált temető körüljárása. Sok sikerrel nem jártam, semmi olyan hely nem volt, ami esetleg megvédene egy esőtől, ha arra kerül sor. A temető mellett találtam, azonban egy helyet, ami kicsit bizarr, de legalább fedett és még meleg víz is van. Azt nem árulom el, hogy hol volt, mert már így is többen kitértek a hitükből a temető hotel  hallatán is, ezután ki tudja mi történne velük. Van meleg víz, rendesen tudtam mosakodni, sőt még mosni is egy kicsit. Bízom benne, hogy reggelig nem zavar senki és holnap 6-kor kipihenten, frissen ébredek, tudomást sem véve az éjszakai harangozásról.