A körülményekhez képest egész jól aludtam. Lassan megszokom a harangszót, és a régi dal címéhez, hasonlóan kijelenthetem, hogy nem alhatok harangszó nélkül (az eredeti nóta címe, a fiatalok kedvéért: Nem élhetek muzsikaszó nélkül). Az estéhez még hozzátartozik, hogy 11-kor megjelent egy nő, hogy ő bizony bezárná az ajtót. Nem ellenkeztem, de mondtam, hogy én bizony itt alszom. Elmondta, hogy csak ½ 8-kor nyitják ki az ajtót. Nem baj. A menekülési lehetőség megvolt, legalább nem zavart senki. Reggel a megadott időben nyitott az intézmény! Ahhoz képest, hogy az elmúlt 5 éjszakából 3-at nem ágyban töltöttem és a padló igen kemény volt, párnának is híján voltam egész sokat aludtam. A tegnapi nap délelőttje, főleg az ereszkedős rész elég sokat kivett belőlem. Egész éjszaka rángatózott a lábam, de reggelre egész jó lett – bár délután megint éreztem, hogy még nem minden ok. A helyi Spar-ban bevásároltam a reggelit és a vacsorát (csak kenyeret, almát és némi sajtot mertem bevállalni estig a cipelés és romlandóság miatt), megkávéztam és nekiindultam a mai napnak. Mivel tegnap letértem a jakabos útról így ma sem tudtam az elején követni, hanem alternatív úton értem be Sarnenbe majd Sachselnbe. Már messziról látszott, hogy ma remek napom lesz. Megcsillant a mai első tó tükre a hegyek közül. A hegycsúcsok a szokásos felhőpamacsokban tetszelegtek, vakítóan sütött a nap, remekül szárította a hátizsákomra rögzített, még nem teljesen száraz ruhadarabokat. Élveztem a sétát, a látványt. Jó lassan haladtam, sokat fényképeztem és csak úgy bámuldoztam. Nincs is annál jobb, mint egy ilyen látványban részesülni reggel, amikor az ember fia, vagy lánya kávézik a teraszon. Na, jó! Van jobb, amikor mindennap ezt teheti! Azt már eldöntöttem, hogy nem csak a hegyekben lesz házam itt Svájcban, hanem a valamelyik tó partján is. Már csak Fortuna bólintása kell hozzá!
Sachselnben belefutottam a „Tour Swiss” napi előkészületeibe. Mekkora felhajtás van itt! Szerencsére még azelőtt sikerült eliszkolnom, hogy lezárjanak mindent és bizakodtam, hogy nem érinti majd a napi útvonalamat. Ma volt az első olyan napon itt Svájcban, hogy nem tüdőszaggató emelkedővel kezdődött.  Szép laza kényelmes gyaloglással. Maradt lehetőségem nézelődni, élvezkedni, elmélkedni. ½ 12 körül olyan éhség fogott el, mintha ma még nem is ettem volna, pedig de! A tegnapi jó kaján felbuzdulva – nagyon jól esett a főtt étel és salátás tál még jobban – úgy döntöttem, hogy javítva a főtt ételek arányát ma is betérek valahová. Egy útszéli kis étterem Giswillben. Meg sem néztem, hogy mit tartalmaz a napi menü – úgyis mindegy, érteni nem értem, szeretni meg mindent szeretek – azt kértem. Normális áron volt (persze helyi viszonylatban), 3 fogásos kaja, zöldségleves, salátatál, sajttal töltött rántott hús, sült krumplival. Finom volt. A végén még kaptam egy juti csokit is a pincértől. Gondolom, azért mert az utolsó morzsáig megettem mindent – ahogy általában szoktam.
Ekkor már elhagytam az egyik tavat, (Sarner-tó) amelynek a partján vezetett végig a jakabos út. Ez is szép volt, de a java még hátravolt a mai csodának. Az ebéd utáni kaptató (ami kimondottan jólesett, mert így nem hízom vissza egy dekát sem) jutalmaként megláthattam a Lungerer-tó elképzelhetetlenül kék vizét. Eddig soha nem volt lehetőségem ennyire élvezni ezt a tavat és ennyi fényképet készíteni. Ilyen kéknek vizet ritkán lehet látni itt Svájcban, pedig van néhány tavuk. Emlékszem sok évvel ezelőtt egy rádió turisztikai magazinjában a turisztikai szakember a legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta, hogy Svájc az ezer tó országa. De, hát én azt hittem, hogy ezt a jelzőt Finnországra mondjuk.  A műsorban engem meggyőzött, hogy miért. Addig csak a 3 legnagyobbról volt tudomásom, mert soha nem jártam itt, de amikor elkezdtem bejárni ezt az országot, még inkább egyetértettem az állítással. A tavak ebben a fantasztikus országban számomra legalább olyan meghatározó szerepet kapnak a szépséget tekintve, mint a hegyek. Én nyáron sokkal jobban szeretem Svájcot, mint télen. Több a szín, színárnyalat – sokkal több a zöld, a hegyeken, kevesebb a fehér. A kék az kékebb a tavak tükrén. Ha nekem választani kell Svájcot tekintve, hogy tél vagy nyár? Nem kérdés a válasz.
Ennek a fantasztikusan kékben pompázó tónak az északi oldalán sétáltam végig. Nem nagyon tudtam sietni, de nem is akartam. Ezt a látványt nem akartam a múlttá tenni, másrészt jelzett a lábam, hogy nem kellene sietni és talán el kellene gondolkodnom azon, hogy a terveimmel ellentétben, miszerint ma még átkelek a Brünig hágón és leereszkedem Brienzig, lehet, hogy megállok még a hágón innen. Amint megláttam a hegyet magam előtt, el is dőlt a kérdés. Megállok Lungernben. Így reggel kipihenten kezdhetek a hágónak és még jó ideig élvezhetem a tavat és annak minden kékségét. Persze feltétel volt, hogy találjak egy normális szállást, mert ma már nem nagy kedvem lett volna padlón aludni, és bíztam benne, hogy internetem is lesz, mert már pár napos csúszásban vagyok a blogot tekintve – egyre-másra jönnek az érdeklődő kérdések, hogy, na mi van már.
A Szt. Joseph házban kaptam szállást, nagyon jó, fürdőszoba, wc a folyosón, de tiszta, nagyon kultúrált, az eddigi legjobb ilyen jellegű szállás. Internet a recepciónál van – de az is jobb, mint a semmi. Kilátás az ablakomból a tóra néz! Pazar.