Reggel fél 8-ig bírtam aludni. Önmagamhoz képest nem semmi. Kár is lett volna korábban ébredni, kelni – esett az eső majd tejfehér köd ereszkedett le a falura. Sok kedvem nem lett volna útra kelni. Az egész 20 személyes szálláson összesen hárman aludtunk. Az este bekészítette a személyzet a lekvárt és a vajat a hűtőbe és reggelre ígérték a friss bagettet. Nem érkezett meg. Így a reggeli elmaradt, pontosabban 2 kanál lekvár és egy vödör lötty kávé volt. Reggel nagy nehezen egy kis lopott internet útján 5. próbálkozásra sikerült a tegnapi blog bejegyzést közkinccsé tenni. 
Az első valamirevaló falu 13 km-re volt – így addig se kávé, se kaja, se semmi. Igen hangos kopogás kísért végig ezen a 13 km-es szakaszon. A szemem volt. Az egyik lábápolási szünetben elcsábultam. Hozzányúltam a vésztartalékhoz – a barackhoz. Némelyik egész jól beért. Ezzel a pár szem barackkal kibírtam a faluig, ahol megálltam egy kis étteremnél. Majdnem teltház volt. A szokásos módon – vakon rendeltem, de most is bejött. Grillezett marhaszelet – krumplival, salátával. Először húztam a számat, mert nem volt úgy átsütve a hús,  ahogy én szeretem, de mint kiderült nagyon finom volt így is. Volt hozzá dijoni fűszeres mustár, remek volt az összhatás. Már nem először állapítom meg, hogy a franciák nagyon tudnak főzni. Desszertnek almatorta volt – nem volt nagy durranás, de ezzel is a bendő telt. A zarándok meg nem finnyáskodik. Itt, Montfaucon-en-Valeyban a Notre Dame templom belül is nagyon szép volt, nem volt túl díszítve és 17. századi németalföldi festők művei voltak kiállítva, magyarázó szöveggel, rendes megvilágítással. Jaaa! És egyáltalán nyitva volt a templom – mert az errefelé nem nagyon szokás. Nagyon sok bezárt ajtóról pattantam le. Bosszant az ilyen.
Az ebéd után újult erővel vágtam neki a maradék 18 kilométernek. Ma csak Yssingeaux városába akartam eljutni és onnan holnap egy lendülettel Le Puyba, ami már csak 25-30 km lesz. Az ebédszünet aránylag rövid volt – alig egy órás – hosszabbra készültem, de szerencsére a nagy forgalom ellenére minden gyorsan, flottul ment. Elég ocsmány viharfelhők vettek körbe, nem az volt a kérdés, hogy megázom-e, hanem az hogy hányszor és mikor. Nagy mázlim volt. Egy falu iskolájánál jártam, amikor elkezdett esni, bementem az udvarra és egy terebélyes fa védelmét élvezve, aránylag szárazon megúsztam a dolgot. A kényszerszünet után, amit persze kihasználtam lábápolásra, folytattam az utat – egy óra múlva megálltam egy kávéra, majd 8 km-re a napi uticél előtt egy kellemes pihenőhelyen napoztattam kicsit a fáradt lábaimat. Yssingeaux-ba érkezve – már elég késő volt, úgy fél 7 környéke – vettem egy kis kaját és elkezdtem a szálláskeresést. 4 kisebb hotel volt a városban, mind tele volt. Az egyikben megint nagyon rendesek voltak. Végig telefonálgattak egy csomó helyet, amíg találtak a várostól 4-5 km-re egy kiadó szobát egy faházban. Le is beszélték, hogy elvisznek oda. A szakács beültetett a kocsijába és kivitt a városból. Megint meglepődtem, milyen rendesek az emberek. Egy hétvégi faház van kialakítva kiadható szobává, fürdőszobával. Van benne egy ágy és semmi más. Elég is. Reggel a tulajdonos nő visszavisz a városba, hogy folytathassam a gyaloglást. Aranyosan felajánlotta, hogy elvisz Le Puyba is. Nagy nehezen sikerült erről lebeszélnem.
Ahogy számolgattam ma léptem át azt a számot, ahonnan már kevesebb van, mint amennyi eltelt a kilométereket tekintve. 1782 a megtett km. Tegnap volt 2 hónapja, hogy elindultam. Ennek tiszteletére ismét mértem a testsúlyom, az utolsó mérés óta még leugrott egy kiló. Már -17-nél tartok! Megállíthatatlanul közeledem a lélektani határ felé és az Atlanti-óceán felé. Vigyázz óceán – jövök!