Reggel 8-ra előállt a hintóm, hogy a vad semmi közepén lévő éjszakai menedéket adó kis faházból, visszavigyen a városba. A hintón értsd a szállásadó terepjáróját. A város közepén kiszálltam és sűrű köszöngetések közepette elbúcsúztunk egymástól. Rendesek ezek a francia népek. Pont belecsöppentem a heti kirakodó vásár, piac kellős közepébe. Szinte az egész belváros piaccá változott. Vettem 1 kiló sárgabarackot (a vésztartalékból már csak 8-10 szem maradt) és cseresznyét. Mint később kiderült ez volt a reggelim és ebédem. Megkávéztam és elindultam Le Puy irányába. Kb. 30 km várt ma rám. Kicsit kapkodtam a lábam egész nap, mert nem estére akartam odaérni. Részint mert meg akartam nézni a várost, rendesen, részint el akartam menni fodrászhoz, mert elég meleg szakasz következik, most így júliusban Franciaország közepén. Már több mint 2,5 hónapos a hajam, nem akarok megfőni miatta. Szóval ezek miatt, kicsit nagyobb tempót diktáltam, aminek később annyi lett a negatívuma, hogy a sarkam rendesen elkezdett fájni. Erre oda kell figyelnem a továbbiakban. Szóval jó tempósan nyomtam a kilométereket, közben zacskóból megettem a barackot, amit előzőleg egy bolt mosdójában megmostam. Mert mégis más azt a mosatlan gyümölcsöt megenni amit én szakítok le a fáról, meg más, ha akárki fogdossa előttem. Találkoztam csendőrökkel – jól elbeszélgettünk, jól tudtak angolul, nagyon normális emberkék voltak. Meg is ajándékoztam őket egy-egy IPA-s kitűzővel.
Többször megálltam 15-20 percekre – a lábam miatt és mert elég meleg is volt. Néha csak a fűben telepedtem le, de volt, hogy kávéivás ürügyén mentem be a hűvös presszóba és kucorogtam le egy félreeső sarokban, ahol a cipőmet is levehettem – feltűnés nélkül.
Fél háromra beértem Le Puyba. Akartam néhány távoli fényképet csinálni a városról, de a masinám nem akarta. Vacakolt már néha-néha, hogy nem kapcsol be, vagy nem exponál, de most se kép, se hang nem volt. Akksi csere, ki,-bekapcsolgatás, bosszankodás. Nagy nehezen bekapcsolt, de az automata fókusz megadta magát. Mit ne mondjak, nem vagyok happy. Nagyon sokat lógott már a nyakamban az elmúlt 3 évben, kb. 30 ezer fotót készítettem vele – tehát akár jogos is lehet a meghibásodás. De pont most? Ez volt a nap negatívuma. A pozitívum, hogy végre albergueben tudtam megszállni. Nagyon jó, 4 ágyas szobák, rendezett, tiszta közösségi helyiségek, szóval le a kalappal. Internet nincs, csak a városban találtam egy helyet, de ez a legkevesebb. 
Tisztálkodás, mosás után nyakamba vettem a várost. Nagyon jóóóóó a város. Ennyire zegzugos, sikátoros, kisutcás várost még nem láttam. A szintkülönbség még izgisebbé teszi. A tegnapelőtti város, Annonay ehhez képest semmi nem volt. Hangulatos régi utcák, színes palettás házak, terek, ahová kiülnek az emberek, pezsgő városi élet. Mindez a történelmi óvárosban. Szeretemváros! Aki ismer, az tudja mennyire odavagyok az ilyen helyekért. Több száz éves házak és itt ki is írják, hogy pontosan mikor épült, vagy legalább az évszázadot. Szerencsémre az óvárosban találtam fodrászt is, így szerencsésen megszabadultam a hosszú hajamtól.
A katedrális az a maga csoda és a pokol egyben. Elnézést a vallásos emberektől. hogy a poklot emlegetem. Nagyon-nagyon magasra építették, tehát aki be akar jutni a csodás katedrálisba, annak előbb a „poklot” kell megmásznia. Hosszú-hosszú lépcsősor vezet fel, de nem az épület kapujához, ajtajához, hanem magába a templomba. A templom közepén a földből bukkan elő a lépcsősor teteje, nem sokkal az oltár előtt. Ha az ember visszanéz innen, akkor egy több száz méteres lépcsősort lát, egészen le a város aljáig. Én még ilyet nem láttam. Nagyon nagy építészeti ötlet. De nem csak építészetileg – egyházügyileg is fantasztikus elgondolás. Aki idáig feljön, az biztos egy ideig szóhoz sem jut, csak magában hálát ad az égnek, Úrnak, hogy ma is sikerült ide feljutni. Nekem nagyon tetszett. A falak is, az oltár is, az egésznek a hangulata jó volt. Sajnos kívülről nem tudtam rendesen lefényképezni, annyira körbe van építve, hogy lehetetlenség. 
Le Puy egy nagyon komoly Szent Jakab zarándok kiindulópont. Hasonlóan fontos (a franciáknak pláne), mint San Jean Pied de Port a spanyol határ közelében. Innen San Jean Pied de Port 755 km-re van. Szóval itt is kicsit minden Szent Jakab zarándoklatról szól. Az utcák, a terek, a boltok, a szállások. De jól van ez. Remélem innen már sok-sok zarándokkal fogok találkozni. Elnézetem az elkövetkezendő terepeket – nem lesz sík, mint azt gondoltam. Mindjárt holnap 600-ról 1200-ra, majd vissza és ha nem elégszem meg a 23 kilométerrel akkor megtoldom még 19-cel és akkor még több lesz az emelkedő és a lejtő. Szerencsére már edzett vagyok. Reggelenként megpróbálok korán indulni és a nagyját letudni a délutáni nagy hőség előtt. Persze, ehhez az kell, hogy este időben el tudjak aludni. Úgy érzem, hogy fogom szeretni az előttem álló 755 km-es szakaszt. Ennek a szakasznak a neve: Via Podiensis. Egyre szebb a táj, tetszenek a falvak is – és azt hallottam, hogy a java csak ezután jön. Állok elébe! A katedrálisban ma is gyújtottam gyertyát. A jó időért, a jó szerencsémért és sok minden másért is! Rajtam nem múlik semmi!