Ma volt az első eltévedés világnapja! Tudtátok? Ha nem, akkor ma megtudjátok (illetve, remélem, hogy holnap, mert ma nincs netem).

Az éjszaka alig aludtam valamit, folyamatosan fájt az egész lábam, nem csak a lábfejem, hanem az egész. És folyamatosan rángatózott. A tervezett fél 7-es indulást betartva, bepróbálkoztam a boltosnál egy kávéra, de nem jártam szerencsével. Vettem viszont 2 sajtos kiflit, (ár 2,3 euro) és menetközben eltüntettem a parókiáig, ahol ismét megkíséreltem a zarándokútlevél beszerzését. Nem sikerült – így jártam, nem lesz az osztrák szakaszon útlevelem, de attól még gyalogolni fogok. Szép kényelmesen átsétáltam Hainburgba, ami egy kellemes kis falvacska, vagy talán városka, hangulatos főtérrel, kellemes régi falakkal, városkapuval. Megálltam egy kávéra, természetesen duplára. Majdnem fenékkel jöttem ki a kávézóból, olyan cigifüst volt bent. Elszoktam már tőle, hogy ilyen intézményekben lehet dohányozni. Itt még igen. Fura volt, kellemetlen. Gyorsan kipakoltam az utcára és ott ittam meg a kávét, ott cseréltem zoknit, ápoltam lábat (ezeket amúgy sem bent akartam). Így is csodabogárként tekintettek rám. A kávézás után betértem az egyik közértbe, ahol vettem némi élelmet. (Költöttem 3,8 eurot.) Ki tudja, mi lesz később? Csak keveset, hogy ne kelljen cipelnem sokat. Itt vagy 6 közértlánc volt jelen. Úgy vettem észre ez volt a környék ellátó települése. Innentől szigorúan követtem a fésűskagyló jelzéseit. Beértem Bad Deutch Altenburgba, ahol már elkezdett az addig csak hideg, szeles idő rosszabbra fordulni. Szemerkélt az eső. Keresztbe-hosszába végigjártam a falut a jelet követvén – kicsit mérgelődtem, hogy miért keringünk, de hát gondoltam meg akarta mutatni az út megrajzolója a falu 2 érdekességét. Megnéztem.

A következő falu Petronell – Carnumtum volt. A második név utal a római kori nagyon komoly katonai és polgári városra. Gyönyörű helyőrség volt itt és komoly élet, anno! Itt a jelzés megint keringtetett egy sort. Közben egyre jobban esegetett az eső. Miután bejártam a várost és már kellően kezdtem megázni és fázni, egy gyorsétteremben (helyi, nem Mc’) pihentem egy kicsit, ittam egy teát és ettem egy helyi „vínersniccer”-t egy nagy adag krumplival. (7,9 euro) Jól esett a meleg kaja, nem mondom. Elhatároztam, hogy minden második nap eszem valami meleg ételt. Kell, szükségem van rá. Zöldség, gyümölcs mindennap van, de kell a főtt koszt is. Az árakat azért írom le, hogy aki foglalkozik az út gondolatával, az kapjon képet ennek a szakasznak az árairól. Volt, aki külön kérte ezt! Akit nem érdekel ez a rész, az kérem, hogy ugorja át! Láttam, hogy csendesedik az idő, így neki veselkedtem az elindulásnak. Meg volt a zokni csere is és amúgy is mennem kellett, mert 2 idős úriember bejött kártyázni és pöfékeltek rendesen. Utálom a cigi füstöt! Azt értem, hogy miért szívják, de miért fújják ki? Ezt soha nem értettem.

Követtem a jelet, tekeregtem ismét, kivitt a mezőre, megnézetett velem egy ókori római kaput, ami tényleg szép volt, még így maradványaiban is. Az újabb, számomra abban a pillanatban értelmetlennek tűnő jobbra mutató jelzésnél elveszítettem a türelmem és felülbíráltam a jelzést. Úgy gondoltam, hogy nem megyek vissza a folyó felé, nem tekergek tovább, hanem megyek tovább egyenesen át a mezei úton. Megkérdeztem egy helyi traktorost, hogy Regelsbrunn arra van-e? Úgy bólogatott, hogy majd leesett róla a kalap. Mentem már vagy 6 km-t és akkor már láttam, hogy valami nem kerek. Még vagy 4 km-re előttem egy falu, persze térkép híján csak reméltem, de nem tudtam a bizonyosat. A nevét illetően. Amikor beértem a falu határába, akkor láttam, hogy Höflein faluban vagyok. Ilyenről még csak nem is hallottam. Beszereztem a helyi kocsmában egy térképet és akkor szembesültem, hogy a nyugati irány helyett az a földút a NY-DNY irányba hozott el. Mintegy 10 km-t.  Hogy minél kisebb legyen a fölösleges km, az északi irányba fordultam, a térkép alapján belőttem egy földutat, hogy én majd ott valahol északabbra rácsatlakozom a 9-es útra és akkor nem is lesz túl nagy kerülő. Az eső az folyamatosan esett, nem nagyon, de úgy áztatósan. Bő 1 órás menetelés után láttam egy erdőt. Láttam én ezt a beszerzett térképen is, de hát ott is vannak utak, mármint az erdőben. Csakhogy ez az erdő be volt kerítve, de volt egy fém átmászó szerkezet. Ekkor elállt az eső, kb. 2 óra lehetett.  Gondoltam majd a túloldalon lesz egy hasonló szerkezet ahol ki tudok majd menni. Ahogy nálunk megszoktam a túrákon. Átmásztam, jó mély volt a talaj és arra lettem figyelmes, hogy nagyon sok túrásnyom van. Olyan vaddisznós! Végül is tölgyesben jártam. Bent jártam már a fák alatt, amikor horkantásokra lettem figyelmes. Ajaj! Füleltem, néztem a hang irányába és megláttam a vaddisznókat kb. 40 méterre tőlem csörtetni a fák között. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Mi a helyes teendő ilyenkor? Semmi gond – a vaddisznók el sűrűbe és óvatosan haladtam tovább. Azért minden eshetőségre felkészülve csőre töltöttem a túrabotjaimat – levettem a gumikat a végekről, alatta mégis csak fém van, ha nem is túl hegyes. Eszembe jutott Zrínyi esete a vadkannal! Az út kanyargott jobbra-balra az erdőben, néhol kiszélesedett, tisztásokká alakult, ahol etetőhelyeket alakítottak ki. Ez egyik ilyen helynél megláttam a csíkoshátúakat – anyát nem, de nem lehetett messze! Kővé meredve vártam, hogy mi lesz? Pár perc után, szép lassan átvonult előttem az anya és 6 kismalac. Nem figyeltek rám, pedig csak kb. 30 méterre voltak tőlem. Tudom, hogy ilyenkor a legveszélyesebb az koca, ezért el kell kerülni a látszatát annak, hogy támadásnak vegye a jelenlétet.  Ahogy indultam volna tovább, megjelent egy kisebb csapat, 6-8 tagból állt, 1 nagyobb volt közöttük, és a többi süldő lehetett, de ezek jóval nagyobbak voltak, mint a csíkosak. Mentem tovább a tekergődző úton, amikor átszökellt  egy őz előttem. Közel volt, gondolom, hogy megzavartam a jöttömmel. Végre megláttam a kerítést. Megörültem, átértem az erdőn. Csak szerettem volna. Kb. 300 méterre voltam attól a helytől ahol bemásztam, láttam a vaslétrát. Odaevickéltem a mély talajon és visszamásztam a szabadba! Megkönnyebbültem, bevallom férfiasan! Kb. 45 percet vesztegettem el. De közelről láttam a természet olyan szegletét, amit még soha.

Rájöttem, hogy az erdőn keresztül nem vezet át az út, vagy legalább is én nem mászom be még egyszer. Balra, hosszan elnyúló szakaszon kerítés, jobbra is, de talán ott hamarabb vége lesz, és tudtam, hogy ott van egy falu. Próbáltam az erdő szélén haladni, már egész jól megkerültem jobbról az erdőt, amikor megszűnt az ösvény. Így maradt a vizes gabonaföld. Nem kellett 2 perc, hogy beázzak. Kis idő múlva betonutat találtam, ahol zoknit cseréltem, de a kamáslit még visszavettem, számítva ma még meglepetésekre. Már messziről láttam, hogy nagyon nagy a forgalom és bíztam benne, hogy az a 9-es főút lesz és onnantól már nem lesz gond. Kb. 2-3 km és a főúton voltam. Kisakkoztam, hogy  3-4 km-re oldalirányban lesz a Duna parton a falu, Haslau. Már igen fáradt voltam, a mély talaj az erdőben, a szántáson kivette az energiát belőlem. Az utolsó félórában ismét elkezdett esni az eső, de ez már nem számított. Megérkeztem a Haupstrasse 16. szám alá, ahol rövid telefonos egyeztetés után megérkezett a házigazda és megmutatta a szobámat. Húúúú, de jó volt! A szoba tiszta rendezett, korrekt, reggeli nélkül 22 euro volt. Alig vártam, hogy beállhassak a zuhany alá, de nem nagyon bírtam állni, annyira megviselődött a talpam, lábfejem, hogy leültem és ülve zuhanyoztam. A mosást még azért végig kellett állnom, de amint azzal megvoltam, egy óráig masszíroztam, kenegettem a lábaimat. Nyalogattam a sebeimet. Internet nincs, ezért ezt a blogot csak holnap, vagy később tudom feltölteni. Korán reggel spóroltam kb. 4 km-t, mert más úton gyalogoltam. A napi tervezett táv 31,5 km lett volna – de így 36 km lett.  Így jártam. Tipikus esete a vám és rév példájának, csak itt duplán fizettem meg. Ennyit ér egy rossz döntés. De ez is benne van a Camino-ban. Amíg a 2 évvel ezelőtti utamon, ilyen nem fordulhatott volna elő, a nagyságrendekkel jobb könyv és benne a térképek, addig itt, az osztrák szakaszon számítok ilyenekre. Ebben ez a kihívás. Bármennyire is elfáradtam, a rossz döntésem következtében és átáztam, nem volt rossz nap. Csak kemény!

Remélem a holnapi lazább lesz egy kicsit. Csak Schwechat központjáig akarok eljutni, az csak 23-24 km. Laza lesz! Csak ne essen!