Monotonitás – Magyar Meseta?

Reggel a vendéglátóink meleg reggelivel invitáltak az asztalukhoz. Ilyen is régen volt, hogy reggeli, asztalnál, teával, beszélgetve. Judit kivitt minket kocsival a tegnap délutáni találkozási pontra, ahol elbúcsúztunk és mindenki ment a maga útjára. A mi utunk ma több mint érdekes volt. A mai napra egy laza 25 km-es síkterepen letudandó kicsit monoton szakasz volt betervezve. Végig a Rábca töltésén. Egyeseknek halálosan monoton – nekem nem annyira – én szerettem a Mesetat is anno. Egyedül a szandálomba folyamatosan megjelenő kavics hegyek zavartak a murvás, kavicsos töltésen. Kb. 2 percenként meg kellett állnom, mint a gólya és kirimánkodni a köveket. Fogytak, fogytak a kilométerek, de nem olyan ütemben, ahogy szerettük volna. Még egy kanyar, majd a másik oldalra egy ív, és így tovább. Az idő remek volt, sütött a nap, de nem zavaróan, a szél néha süvített, de még pont jó volt. A felhők jöttek mentek, érdekes rajzolatokat mutattak a felfelé bámuló zarándoknak. Láttunk őzeket közvetlen közelről, nyulakat, rókát kiugrani 30 méterről és elrobogni a susnyásba, fehér gólyát amint egy siklóval viaskodik. Szép volt a táj, változatos színekben láttuk a mezőket, erdőrészeket, hullámzott a mező. De „mégiscsak” 17 km volt egyben a gáton - poroszkálva. Megcsináltuk.

½ 4-re értünk be Lébénybe – jó fáradtan, mire tisztába raktuk magunkat, addigra a templom már bezárt így csak a januári emlékeimre hagyatkozhattam a belsejét tekin ... Tovább »