Rövid leszek! Hosszú volt és kegyetlen! Persze tudtam ezt előre, na de ennyire?

Na, jó nem szaladok előre. Reggel tervszerűen ébredtem, indultam a Clark Ádám térre. Ott már várt a legnagyobb csemetém és barátnője, akik el akartak tőlem búcsúzni. Majd sorra megjelentek a barátok, ismerősök. Aranyosak voltak, kedvesek, édesek! Többen telefonáltak, üzentek, akik szerettek volna kijönni, de valami okból nem tudtak jönni! Jó volt az érzés, a tudat, hogy sokan gondoltak rám.

Egy kicsit később indultam, mint terveztem, de nem számított! Öröm volt a barátokkal lenni.

Bő másfél óra alatt sikeresen felértünk a Normafához, a Diána-lépcső megmászásával. Azért írtam a többes számot, mert voltak kísérőim. Váltakozó létszámmal. Sőt találkoztunk egy olyan zarándok párossal, akik Lébényig fognak gyalogolni – így feltehetőleg sokszor fogunk találkozni, együtt menni, egy szálláson aludni. örömteli volt a találkozás.

A Normafánál történt egy kis baleset. A hátizsákom aljára varrtam egy hevederpárt, a sátor, matrac és fényképezőgép állványának. Hát az egyik pánt előírásszerűen leszakadt, rosszul varrtam fel, vagy túl nagy volt a terhelés – pont a rétesénél, így meg kellett állni. Nagy duzzogva! Átszerveztem a zsákot, de nem lett a nagy barátom, nem tudtam úgy elosztani a terhelést, hogy az jó legyen. Ennek később még súlyos következményei lettek. Ettünk egy rétest, amíg az eső ki nem este magát, majd a MAKKOS MÁRIA felé vettük az irányt, Szép ez a rész! Szeretem! A MAKKOS MÁRIÁNÁL várt Feri barátunk, aki elsétált velünk Pátyig. Nagyon ismeri ezt a vidéket. A sündisznók is előre köszönnek már neki! Eseménytelenül elértük Pátyot, ahol tartottunk egy kis ebédszünetet – és én lábvizitet. Nem nagyon tetszett, amit láttam, tapasztaltam, de bíztam benne, hogy nem lesz gond. Hát lett! Az ezt követő 2 km-en három divatosnak éppen nem mondható vízhólyagom lett. NEKEM, akinek még soha nem volt túrázástól. Jó bakancs – jó zokni, láb karbantartás!  Valószínűleg a helytelen terhelés, állandó korrigálás miatt keletkeztek. Félreálltam és lekezeltem őket, amíg a csapat 5 tagja tovább ment. De ez nem volt gond, mert amúgy is én voltam a leglassabb. de ez engem soha nem zavart. Nem lóverseny ez! Elértük a töki egyenest, ami a mumus. Hát most bejött. Azon túl, hogy hosszú, jól eláztunk, felázott a földút, csúszkáltunk kb. 8 km-t, bő két órát. Ez kimerítő volt a léleknek, de főleg a testnek. Ráadásul a kezdők, kezdőjének alap hibáját is elkövettem. Az esőkabát felvétele után nem kapcsoltam vissza a derékhevedert. Én hülye! Éreztem én, hogy nagyon terheli a zsák a hátam, vállam, de betudtam annak, hogy fáradok és rossz a súlyelosztás. Szenvedtem mint a kivert kutya! Végül 8 óra 25 perc tiszta gyaloglós idő alatt sikerült a Runkeeper szerint 31,68 km-t megtenni. Este fél 7 körül, amikor beértünk Zsámbékra a Német Közösségi Házba, ahol a szállás volt, akkor jöttem rá, hogy mekkora balfék voltam. 8 km-t lenyomtam csúszkálva a sárban derékheveder nélkül. Ezzel a nem túl könnyű hátizsákkal! Sokat tudnék még írni a mai tájról, de igen fáradt vagyok. Kíváncsi vagyok a reggeli felkelésre, tápászkodásra.

A szállás jó, 2-3 ágyas szobák, ágynemű, korrekt fürdő, még konyha is van a földszinten, de ma hidegen hagy. Az ára 3500 forint fejenként. Teljesen korrekt!

Kata, aki tyúkanyóként gondoskodott ma arról, hogy minden jól menjen, innen visszautazott a fővárosba, és magával vitte a sátramat is, a matracomat, ami a sátorban kellett volna, valamint a fényképező állványomat. Erről nehéz szívvel mondtam le – de megtettem.  Mivel nem tudtam rendesen, kényelmesen elosztani a terheket, mert a súlypont jóval feljebb került, meghoztam a döntést. Így jártam! Nem baj! Kata! Itt is köszönöm a tyúkanyózást!

Holnapra, csak egy rövidebb szakasz van tervezve – kb. 22 km. Így, remélem többet tudok majd írni is, és felteszek néhány fényképet is – ma erre már tényleg nincs erőm!