Tegnap este 7-kor volt a közös vacsora. Úgy 50-en lehettünk, természetesen vegyes volt a nemzetiségi összetétel, a legtöbb francia, de sok olasz, német és volt egy salvadori hölgy is. Pont az én asztalomnál ült két olasz nővel együtt. Hangulatos volt az egész, szeretem az ilyen össznépi közös kajálásokat. A véletlen sodorja össze az embereket, de nagyon jó kis csoportok alakulhatnak ki és másnap az úton már, mint régi ismerősök üdvözöljük egymást. Természetesen a vacsorához dukált a vörösbor is. Ettől azután még oldottabb lett a hangulat. A felszolgált étel finom volt és laktató. Előételnek majonézes vegyes saláta, majd sült csirke szárny felsőrészek nagyon érdekes fűszerezéssel és bab. Sajtok majd gyümölcspüré piskótával. Elvoltunk kb. másfél óráig. Ezt követően újra a nyakamba vettem a várost. Na, most volt az igazi. Hiányzott a sok turista (nekem ugyan nem) az utcákról, szinte üres volt minden sikátor, terecske, utca. Most elég volt megállni az apátság előtti teljesen szabálytalan, kicsit kusza összevisszaságban álló házak által alkotott téren és máris repült vissza az ember – oda a messzi időkbe. Mint írtam eddig ez a városka adta nekem azt, amit az ilyen utak alkalmával szeretek megélni. Ilyenkor előjönnek a régen és nem olyan régen elolvasott könyvek által megírt és a képzeletem által fantáziált világ tűéles képei. Az embereket is oda tudom képzelni, csak a szagokat nem, de talán az jobb is. Szóval teljesen átjárt a 15. század hangulata. Elképzeltem, ahogy az emberek kopogtak a facipőjükben, vagy csoszogtak mezítláb, bocskoraikban, saruikban ezeken a köveken. Vagy a lovak patkóit, a szekerek, kocsik hangosan zörgő vasatlan fa, esetleg vasabronccsal ellátott kerekeinek iszonyatosan hangos haladását. Majd azt a csendet képzeltem el, ami a napnyugta után tört rá a városra és mint egy sötét lepel takarta el, csak a
... Tovább »
Reggel 7-kor szinte egyszerre kelt az egész körlet. Gondolom valaki elkezdte a kipakolást és ez láncreakciót indított el. Csak 1-2 lusta maradt még ágyban. Tisztálkodás, pakolás majd indulás. Elég vacak volt az idő, hűvös, nyirkos. Bár esni nem esett, de lógott a lába. Eleve 2 pólót vettem, de később ez is kevésnek bizonyult. A mai terv nem volt túl nagy, csak Conquesbe akartam eljutni, ami huszonpár kilométer. Sok jót hallottam a városkáról, így több időt akartam szentelni, annál, hogy átrohanjak és vessek néhány fotópillantást erre is, arra is. Jól döntöttem, mint délután kiderült.
Ahogy néztem a domborzati viszonyokat, laza sík (a síkon ne alföldit értsetek, 50-100 méter magas puklik az még sík) terepnek mutatkozott, de azért ért néhány melegebb meglepetés. Nem volt vészes, csak nem számítottam rá. De hát végül is logikus, hogy mindig emelkedővel kezdek, ha elhagyok egy falut, általában a védettebb völgybe települtek az emberek régen. Reggelim nem volt, így már rám fért volna egy kávé. Ahogy néztem a térképet, erre reális esély csak Espeyracban volt. Ennek ellenére ért egy kellemes meglepetés. Kb. 2 km-rel korábban ki volt téve az út mellé egy asztalka kávéval, teával, keksszel és egy kedves nő invitált, hogy fogadjak el valamit. Nem kellett kétszer mondania. Ha nem azt mondta volna franciául én akkor is úgy értettem volna. Ez egy pici albergue az erdőben egy icipici kápolnával, amit saját maguk építettek. Hangulatos volt. A kávé nem volt egy nagy durranás, de meleg volt és a gesztus jól esett. A kitett perselybe belepottyantottam 2 eurót. Nem a kávéért – csak úgy.
Az a darab keksz és a fenti kávé nem vette el a kedvemet attól, hogy Espeyracban becsülettel megreggelizzek. Kicsit spanyolos hangulatban tejeskávé és sonkás szendvics és 2 darab valamivel töltött péksüti. A francia csapat, aki mellettem reg
... Tovább »