Ez az a bejegyzés, amit nem az adott nap estéjén, hanem másnap reggel írok. Az ok nagyon prózai. Az este kegyetlenül fáradt voltam és le akartak szakadni a lábfejeim úgy bokából. Máskor is szokott ilyet produkálni, de fél vagy egy óra múlva elviselhetővé válik az érzés. Az este nem ez történt. Internetem nem volt, ezért úgy döntöttem, hogy nem erőszakolom meg magam és nem írok semmit, csak felpolcoltam a lában és néztem ki a fejemből. Sokat nem veszítettetek, mert csak ma este tudom (remélem) feltölteni az internetre.
Tegnap átkeltem az Óperencián is. Átléptem Felső- (ober) Ausztriába és átléptem az Enns folyót is. A reggeli remek volt, kiadós, kitartott estig. A szállodában a kijelentkezéskor örömmel állapítottam meg, hogy a recepciós hölgy magyar. Elmondta, hogy Attila is itt szállt meg náluk és azóta is követi az útját. Sajnos csak röviden tudtunk beszélgetni mert neki munkája volt engem meg várt az út. Ekkor már majdnem 9 óra volt. Nem kapkodtam el az indulást. Ragyogó, már-már perzselő napsütés – így nem volt kecmec – kalap fel, bármennyire is meleg volt, adott egy kis árnyákot az arcomnak, fejemnek. Jó erős kaptatóval indultam neki a mai útnak, de még reggel teli energiával lazán vettem az akadályt. Napközben volt még néhány izgis emelkedő majd természetesen lejtő, amit a térdem sokkal jobban utál. De hát nem lehet mindig csak felfelé menni! Mindig csak a csúcsra törni! Néha alá is kell szállni!
Strengbergig 3-szor tartottam útszéli pihenőket, zokni cserét és lábápolást. Nem sajnáltam rá az időt. Olyan már a talpam a sok vazelintől, mint a pólyás babáknak. Strengbergben megnéztem a templomot, ami nem volt túl díszes, de pont az én ízlésemnek megfelelő. És ráadásul kellemes hűvös volt bent. A helyi étteremben ittam egy kávét – jó drágán és beszélgettem az egyik vendéggel, aki már megjárta ... Tovább »

A mai napra a könyv ígért 1070 méter szintemelkedést és 990 métert szintcsökkenést. Na, ez vastagon megvolt! Szerintem 3-szor is! Az érzetem szerint.
Reggel gyönyörű napsütésre ébredtem, a kellemes reggeli után még körbejártam a kis falut, néhány fénykép kedvéért és vásároltam némi kaját, mert hát nem tudtam a mai nap beszerzési lehetőségeit. Azért hagytam reggelre a fényképezést, mert az este nem nagyon volt kedvem a fürdés után felöltözni és lábra állni. Jó volt ez így! Nem kapkodva, fél 9 után indultam el a mai napi megpróbáltatásra. Láttam én a könyvben, hogy lesznek rendesen szintkülönbség változások, de megcsinálni több volt, mint elolvasni. Nem a számszerűség ment az agyamra, hanem, hogy az egyik dombról le, a másikra fel és ez ment – az állandó liftezés. A lefelé menetet a térdem nem is nagyon szerette. Kárpótlásul fantasztikus tájakat láttam. Na, ezt szeretem Ausztriában – az ilyen lankákat, dombokat, hegyeket, völgyeket, legelésző teheneket (bár azokat ma nem láttam, csak éreztem a szagukat). És ez, ahogy haladok Felső-Ausztria és majd Tirol felé még inkább csak fokozódni fog. Amikor bejönnek az alpesi házak a tehenek kolompolásával! De azért így egészen más megélni ezt az egész osztrák szépséget, mint kocsival. Kocsival egy domb csak egy enyhe megtorpanás, max. egy sebességi fokozattal vissza kell váltani, és már fent is vagy a tetején – de gyalogosan egy „könnyű” hátizsákkal minimum kettőt kell visszaváltani és be kell kapcsolni az ütemes lihegőt is! Ma legalább 20-szor leizzadtam, de úgy rendesen – kb. 4-5 liter folyadék utánpótlás kellett. De megérte, pazar volt. Csináltam sok jó tájról fényképet, de sajnos ezek a fotók nagyon keveset adnak vissza az élményből, de azért megosztom veletek. Szorozzátok meg a látott képek értékét 20-szal, tegyétek hozzá a madárcsicsergés ... Tovább »

Reggel arra ébredtem, hogy hallom a teherautók robognak az ablakom alatt. Arra füleltem, hogy esős a gumihang, vagy száraz. Esős volt. De ahogy kinéztem az ablakon láttam, hogy nem esik, csak vizes az aszfalt. Biztató jel. Szerény reggeli után elindultam Melk felé. A nap ugyan nem sütött, de valami derengés azért már volt. Még ki sem értem a faluból, amikor nagyon kellemes, bár az első pillanatban kellemetlennek tűnő meglepetés ért. Egy idős házaspár a kezembe nyomott 10 eurót és jó utat kívánt. Pislogtam mint  a maki. Mondtam nekik, hogy köszönöm, de nekem van pénzem. De erősködtek és nem volt mit tenni. Beszélgettünk és megtudták, hogy a Jakab utat járom és honnan-hová. Nagyon aranyosak voltak – le is fényképeztem őket. Amikor elköszöntünk végignéztem magamon, hogy ennyire szörnyen nézhettem ki? A kalapom is a fejemen volt, nem a kezemben tartottam. Mindegy. Mosolygósan kezdődött a nap. Aránylag hamar beértem Melkbe. A főteret fúrják-faragják, szépítik. Ott nem nagyon tudtam fotókat készíteni, de 2-3 éve már jártam itt, az akkori fotóimat megnézhetitek. Több ember rám köszönt, hogy „Buen Camino!” „Jakobs weg” és hasonlók. Itt elég sokan ismerték a jelet. Többször összefutottam egy házaspárral, a férfi 6-szor járta meg az El Camino valamely szakaszát – kellemesen elbeszélgettünk egy kávé mellett. Felsétáltam az apátsághoz, de nem mentem be – 2-3 éve már jártam belül. Most tolongtak az amerikai turisták.  Sok busszal hozták őket. Begyűjtöttem a pecsétet és csináltam néhány fotót – a zarándokszobrokról is, és kb. fél 12-kor elindultam Melkből. Ahhoz képest, hogy mindjárt dél, még alig haladtam valamit a mai napon. De nem érdekelt túlságosan – Melk és a beszélgetések megértek ennyit. A nap is kisütött rendesen – végre, végre, végre! Már nagyon vártam. Ma v ... Tovább »

Reggel reménykedve néztem ki az ablakon, de hamar legörbült a szám. Esett. Már megint. De legalább nem zuhogott. Csak esőkabátot vettem és a túranadrágot – bízván abban, hogy elég lesz. A kellemes, bőséges reggeli után fél 9-kor indultam el a mai útra. Sok kedvem nem volt nézelődni, mert végig az arcomba fújta a szél az apró esőcseppeket. Kb. 4 km után kinéztem magamnak egy fedett buszmegállót, ahol az esőnadrág felvételét terveztem. Meglepetésemre ott dekkolt 2 hajléktalan. Gyorsan elmutogattam nekik, hogy mire készülök, nehogy félreértsék a vetkőzőszámot – és pillanatok alatt végeztem. Közben beszélgettünk – ők németül és angolul. Logikusan nem értettük egymást – de nem zavart ez senkit. 
Igazából semmi nem történt a mai napon. Délután 3-4 óráig esett az eső és csak mentem és mentem és mentem. A nap fénypontja a vasárnapi 3 fogásos ebéd volt egy étteremben az út mentén. Találomra választottam egy levest (mert a németet nem értem, a pincér srác egy mukkot nem tudott angolul) ami nem volt rossz választás, mert forró volt és valami májgombóc szerű valami volt benne. A Wiener Schnitzelt nem tudom eltéveszteni, és a rétest sem. Finom volt. Úgy gondoltam - megérdemlem. Az étteremben töltött idő alatt az eső is alábbhagyott – innentől kezdve már csak szemerkélt – így a szárazra cserélt ruhám – zoknim – pólóm – nadrágom kimondottan jól esett és már nem is vizesedtem át. Délután 3-4 között teljesen elállt az eső. Fényképek nem készültek már egy pár napja, mert a zsákban van a masinám, de majd bepótolom - az óceán partjáig még van időm.
Ma kb. 41 km-t gyalogoltam, a végére azért már éreztem a lábam. Még kb. 6-7 km lett volna Melkig, de inkább megálltam, elég volt ez mára. Egy kis falusi fogadóban szálltam meg – elméletileg van internetem – tudom a j ... Tovább »

Nem aludtam jól és sokat az éjszaka. Kényelmetlen volt az ágy, túl puha, fájt tőle a derekam, folyamatosan zörgött a radiátor – légteleníteni kellett volna. Lehet, hogy mindezek nem zavartak volna, ha elég fáradt vagyok, de nem voltam az. Korán felkeltem, de a reggeli csak 8-tól volt elérhető. Ugyanolyan volt, mint előző reggel. Az éjszaka nem esett az eső – ami reményekkel töltött el a jó időt tekintve. Az időjósok is azt írták még az este, hogy alig lesz eső – talán 2 mm. Ehhez képest ½ 8-kor ott folytatta, ahol tegnap este abbahagyta. Kicsit elkeserített. Vártam ¼ 10-ig az indulással, akkor egy picit alábbhagyott a lendülete, de azért a ponchot vettem fel, mert ekkor már tudtam, hogy nem úszom meg a mai napot. Konzultáltam reggel a motel személyzetével a kijelölt út állapotát illetően és megerősítették az elképzelésemet, hogy igen felázott a hegyen keresztül vezető szakasz – így az elképzelésemnek megfelelően inkább a kerülő, de biztosabb utat választottam. Ahogy haladtam ki a városkából megláttam egy autós-motoros boltot és azonnal beugrott, hogy a motoromhoz ilyen helyen vettem az esőnadrágot, ami azóta is ott vigyorog az ülés alatti tárolóban, eddig érintetlenül. Gyorsan bementem és meg is találtam, amit kerestem. Kemény, durva műanyag nadrág, jó nagy méretben. Megvettem. Azonnal nadrágcsere történt, ott a boltban – nem volt más vevő, így nem zavartattam magam. Tudtam, hogy nem vehetem rá a másik nadrágomra, mert azonnal csupa víz lesz belülről. Ezeknek a nadrágoknak az a tulajdonsága, hogy nem engedi be kívülről az esővizet, de az izommunka által keletkezett hőt, párát sem engedi ki. Nem lélegzik. Persze motoron ez nem gond, ott nem nagyon mozgatja az ember a lábát, pláne nem 40 ezerszer egy nap alatt.  Kényelmetlen, hideg érzés egy ilyenben menetelni, de ez van. Alak ... Tovább »

Esőnap! Ahogy az este gondoltam – itt maradtam. Egész éjszaka zuhogott az eső – reggel nem kevésbé, sőt fokozódott. Nem baj! Ma kiesi magát és holnaptól minden okés lesz! Kiadós reggeli után megbeszéltem a személyzettel, hogy maradok még egy napot. Kihasználom ezt a nem tervezett, plusz pihenést, tényleges pihenésre, a nehezebben száradó ruhák kimosására, olvasásra. internetezésre. Csinálok majd néhány fotót a motelről, ami igen zeg-zugos, de roppant hangulatos, kedves. A reggelinél (ami fejedelmi volt és nem csak a bolt előtt állva elfogyasztotthoz képest) csak minőségi bio dolgokat szolgáltak fel. Tényleg pazar volt a reggeli. Szerintem estig ki is tart a hatása. Néztem a köpönyeget és ott azt jósolták, hogy holnap már csak nagyon kevés eső várható, vasárnaptól meg csak NAPSÜTÉS!

A magyar szakasz margójára!

Ha már így rám szakadt a szabadidő, írok pár gondolatot a magyar szakaszról. Sokan azt hiszik, hogy a Magyarországon futó Szent Jakab zarándokút könnyebb, gyengébb kisöccse bármelyik Spanyolországi El Camino-s szakasznak. Gondolják ezt azok, akik nem járták végig. Semmivel nem könnyebb, mint a kinti utak. Sőt, vannak olyan szakaszok, amelyek nehezebbek a kinti etapoknál. Egy-egy nap teljesítményében semmivel nem képvisel kisebb értéket, mint az ottani napok nehézsége. A szkeptikusok szokták mondani, hogy ez „csak” 8 nap. Nekik üzenem: aki ezt a 8 napot kibírja, annak a 9., a 20., a 35. nap sem okoz nehézséget. F ... Tovább »

Ma nagyon rövid leszek – rövid volt a táv is. De amilyen rövid, olyan vacak.

Reggel nem akartam túl korán indulni, mert elhatároztam, hogy ma csak Purkersdorfig jövök, ami 15 km. A következő lehetséges megálló már túl messzinek tűnt. Így fél 9-kor indultam, ahogy az eső is abban a percben kezdett szemerkélni, ahogy az utcára tettem a lábam. Pár száz méter után a rövid ujjú pólóra már felkerült az esőkabát. Az első közértnél megálltam, hogy esélyt adjak az esőnek az abbahagyásra és vettem némi reggelit is, amit az utcán állva, a bolt fedezékében elfogyasztottam. De még ez az idő sem volt elég arra, hogy elálljon. Még csak 1,5 km-t haladtam és eltelt már majdnem egy óra – így tovább indultam, napellenzők, kiugrók árnyékában. 1 km után beugrottam egy kávézóba egy jó kis kávéra és időhúzásra. Ahogy továbbindultam jó rendesen rákezdett. Ekkor még a ponchom csak tartalékban volt a zsákban. Egyre jobban szakadt, megláttam egy templomot – gondoltam egy próbát megér. Szerencsére nyitva volt. Bementem – teljesen egyedül voltam. Vártam, hogy csendesedjen az eső és szárítkoztam. Eltelt több mint 1 óra - az idő nem javult – gondoltam – itt még sem maradhatok egész nap. Poncho elő – beöltöztem és a hátralévő kb. 10 km-t erőltetett menetben lenyomtam. Csak azt látták a helyiek, hogy valami nagy testű zöld viharzik az esőben. Mivel a ponchom még mindig rövid – nem nyúlt meg az istenadta – a térd környéke 1-2 perc alatt átázott. Kemény szél társult az esőhöz, ráadásul a szélirány is folyamatosan változott, nehogy már ki tudjam számítani, hol járok jobban, melyik oldalon? De úgy v ... Tovább »

A mai nap csak 23-24 km-re volt tervezve – de ahogy az már nálam lenni szokott – másként alakult.

Reggel teljesen kipihenve ébredtem – nem volt az a lábfájás, lábrángatózás, mint előtte éjszaka, fél 7 helyett csak 6.45-kor indultam. Keletről gyönyörűen sütött a nap – de Bécs felől fenyegető felhők torlódtak az égen. Ajaj, mi lesz ma? Gondoltam. Hűvös volt a szél, átfújta a dupla pólóimat, de nem akartam megállni, mert 3 km-re volt a következő falu, ahol beterveztem a reggeli vásárlást és a kávét. A reggeli megvolt – a kávé elhalasztva. A közért előtt volt egy pad, ott kényelmesen megreggeliztem (felvágott, kifli és alma és 2 csík a mogyorós ritter szeletből 3,8 euro) és beöltözve elindultam Fishamed felé, szigorúan a jeleket követve. Ezen a szakaszon, azért hagy némi kívánnivalót a jelölés, még bent a faluban, nem volt egyértelmű a dolog, de végül is letaláltam a folyó melletti ösvényre, ahol már nem kellett több jelölés, mert nem lehetett letérni. A végén azért nem ártott volna egy Y elágazásnál egy kis iránymutatás, de most jól döntöttem. Beérkezve Fishamed főterére, irány a füstös kávézó, az elmaradt kávé pótlására, ami rendben, dupla mennyiségben meg is történt. A szokásos cipős, zoknis, lábkenegetős rituálét az utcán végeztem. Ezt követően úgy döntöttem, hogy maradok a 9-es főút mentén, azzal nagyot nem hibázhatok, mert az bevisz Schwechat központjába. Az osztrák jakabos jelzés meg ki tudja merre? Hangsúlyozom! A könyvben lévő térképeknek nem sok köze van a valósághoz, de még a saját jelzésekhez sem. Remélem az út későbbi részén ez erőteljes javuláson megy majd át! ... Tovább »

Ma volt az első eltévedés világnapja! Tudtátok? Ha nem, akkor ma megtudjátok (illetve, remélem, hogy holnap, mert ma nincs netem).

Az éjszaka alig aludtam valamit, folyamatosan fájt az egész lábam, nem csak a lábfejem, hanem az egész. És folyamatosan rángatózott. A tervezett fél 7-es indulást betartva, bepróbálkoztam a boltosnál egy kávéra, de nem jártam szerencsével. Vettem viszont 2 sajtos kiflit, (ár 2,3 euro) és menetközben eltüntettem a parókiáig, ahol ismét megkíséreltem a zarándokútlevél beszerzését. Nem sikerült – így jártam, nem lesz az osztrák szakaszon útlevelem, de attól még gyalogolni fogok. Szép kényelmesen átsétáltam Hainburgba, ami egy kellemes kis falvacska, vagy talán városka, hangulatos főtérrel, kellemes régi falakkal, városkapuval. Megálltam egy kávéra, természetesen duplára. Majdnem fenékkel jöttem ki a kávézóból, olyan cigifüst volt bent. Elszoktam már tőle, hogy ilyen intézményekben lehet dohányozni. Itt még igen. Fura volt, kellemetlen. Gyorsan kipakoltam az utcára és ott ittam meg a kávét, ott cseréltem zoknit, ápoltam lábat (ezeket amúgy sem bent akartam). Így is csodabogárként tekintettek rám. A kávézás után betértem az egyik közértbe, ahol vettem némi élelmet. (Költöttem 3,8 eurot.) Ki tudja, mi lesz később? Csak keveset, hogy ne kelljen cipelnem sokat. Itt vagy 6 közértlánc volt jelen. Úgy vettem észre ez volt a környék ellátó települése. Innentől szigorúan követtem a fésűskagyló jelzéseit. Beértem Bad Deutch Altenburgba, ahol már elkezdett az addig csak hideg, szeles idő rosszabbra fordulni. Szemerkélt az eső. Keresztbe-hosszába végigjártam a falut a jelet követvén – kicsit ... Tovább »

Jelzett utat a jelzetlenért…..! A mai napnak ez lett a mottója!

Hajnalban többször felébredtem és füleltem, hogy mit csinál az eső odakint. Abbahagyta. Reménységgel töltött el. Végül fél 7-kor keltem, szépen kényelmesen. Odakint madárcsicsergés és szikrázó napsütés. Jól indult a nap. Fél 8 körül búcsúztam a házigazdáéktól, akik még egy kávéra is meghívtak, és indultam a csúcs-, pontosabban a határtámadásra. A hármas (szlovák, osztrák, magyar) határkőnél lévő mini szoborparkban és pihenőhelynél lepakoltam a zsákot, és kb. 20-25 percet töltöttem el. Nem azért mert már nagyon fáradt voltam, hisz alig jöttem pár km-t, hanem csináltam néhány fotót, megreggeliztem, amit még a szállás mellett lévő kisboltban vettem, és tanakodtam egy sort, hogy menjek a jelzett úton, ami a mai napra 30 km-t jelent, vagy vágjak le egy kanyart, vagy kettőt és jelzések nélkül menjek Berg, Wolfsthal felé. Csilla adott egy jó kis itinert, de a memória problémáim miatt nem tudtam mindent megjegyezni, inkább csak az irányát éreztem. Elő kellett volna vennem a netbookot, hogy pontosítsam az információkat, de inkább a megérzésre apelláltam. A másik ok, ami miatt dilemmáztam, az a földutak sarassága volt. Pár percig tűnődtem, hogy inkább a hosszabb, de biztosabb utat válasszam, vagy a (feltehetőleg, ha nem szúrom el) rövidebb, de kihívásokkal jobban megtűzdelt utat. Néztem a felhőket is, amik Bécs felől jöttek.  A kihívást választottam. Jó sokáig a szlovák-osztrák határ mentén, pontosabban a valamikori határsávban meneteltem. Kemény volt a szél, majd levitt a lábamról – így felvettem a hosszú ujjú pólómat is. Így elviselhetőbb volt az időjárás, bár melegem még így sem v ... Tovább »