Reggel minden úgy történt, ahogy annak történnie kellett, amiért visszajöttem ide. Mindenkinek kellemes hangulatban indult a napja – egy komolyzenei, avemarias, pavarottis összeállítással. A tegnap esti vacsora sem sikerült rosszabbul, mint szokott. Szerintem nem is tudják elrontani, évek óta ugyanaz a menü, de ezt kevesen veszik észre, mert hát aki először jár itt, annak újdonság, nekünk, visszajáróknak meg megismételt gasztronómia gyönyör – így nem tiltakozunk. Egy négyfogásos vacsoráért, ami remek borral van kísérve elkérni 7 eurót igazán nem pofátlanság. A reggelivel hasonló módon vagyunk. 3 euró és nem egy szelet pirítóst kap az ember egy kis vajjal és lekvárral, hanem amennyi beléd fér, illetve jólesik. Narancslé, kávé. Mindenkinek az arcán elégedettséget láttam reggel is. Azok sem csalódtak, akik az én javaslatomra álltak itt meg, bár eredetileg tovább mentek volna.
Szóval a kiadós reggeli után majdnem 7 órakor indultam el a mai nem túl könnyű szakasznak. de tudtam, hogy az utolsó ilyen egész napos kemény etap. Sok volt felfelé, bár nem túl kemény. Ma még csak belekóstoltunk a lefelé menetbe, de tudom, hogy a java, a göröngyös, gurulós, kavicsos meredek szakasz majd holnap hajnalban vár rám. Tehát készülök, lélekben. Viszont a táj, az idő kárpótolt mindenért. Fantasztikus volt a kilátás – O Cerebrionál még a felhők fölé is sikerült belesni egy kicsit. Volt olyan gondolatom, hogy a 23 km után még esetleg egy 9 km-es az előbb ecsetelt szakasszal megtoldom a mai napot, így nem reggel kell botladoznom majd a sötétben, de letettem róla. A talpaim, sarkaim jelezték, hogy ne feszegessem a húrt. Így megálltam Fonfrianál és nem mentem Triacastelaig. Fronfia egy pici falu egy hatalmas, több mint száz férőhelyes alberguevel és egy hasonló befogadóképességű étteremmel, 5-6 házzal. 2 után érkeztem, alig v ... Tovább »

Ma reggel megint nem keltem túl korán. Indulni csak 6.20-kor indultam. Valahol az elsők között. Az út nem okozott túl nagy fejtörést, a műúton, illetve mellette vezetett egészen Villafrancaig. Az első órában még elég sötét volt. Most a Hold sem világított olyan nagyon, lassan elfogy. Emlékszem amikor indultam Frómistából milyen volt a Szuper Hold. Villafranca del Bierzo még aludt, amikor beértem – pedig náluk nem ünnep a mai nap. Egy bárban megreggeliztem – kicsit drágább volt, mint szokott lenni – de hát ez van. 
Az egész napom betonon telt, már ami a gyaloglást illeti. Az autópályát kerülgettük egész nap. A kijelölt út majdnem egésznap a főútból leválasztott betonösvényen haladt. Nem volt hálás szakasz. Nem is szerette a lábam. Nagyságrendekkel problémásabb volt, mint szokott. Bevettem az utolsó 2 gyógyszert is. De, hogy használt-e? 
Ma az egyik általam igen kedvelt, de roppantul egyszerű alberguebe igyekeztem. Ruitelánban van. El sem lehet téveszteni. A tetőtérben kialakított dormitórium igen izgalmas. A vacsora, amit itt készítenek fantasztikus volt 2 éve. Remélem sikerül ma begyűjtenem a leves receptjét is. A reggeli ébresztő 6-kor lesz az Ave Maria hangjaira és kellemes reggeli illattal. Így holnap nem is kelhetek korábban. Ez itt alapszabály. De nem gond, mert amúgy sem kell rohannom. Holnap vagy Fonfria (23 km), vagy Tricastela (31 km) a cél. Majd a lábam megmondja. És az már Galícia, az utolsó tartomány. Reggel lesz egy 6-700 m magas kapaszkodó majd le ugyanennyi, de emlékeim szerint ez az utolsó komolyabb erőpróba.
Ma is találkoztam és beszélgettem néhány érdekes emberrel. Többek között Jeniferrel, aki New Yorkból érkezett. Szeretem a nemzetköziséget. Beszélgettünk az amerikai hosszú turistautakról, amelyek teljesen mások mint itt Európában.  Nincs szállásrendsze ... Tovább »

Ma reggel csak 6-kor keltem. Nem volt kedvem hamarabb. 6.20-kor már úton voltam. Ez az út méltó folytatása volt a tegnapinak, csak sötétben.. Izgalmas 1 óra volt amíg lapos területre értem. Fejlámpa nélkül lehetetlen megcsinálni. Volt aki megpróbálta. Nem sok sikerrel járt. Szerintem megvárta a pirkadatot.
Molinasecaban megreggeliztem, kávéztam. Csináltam pár korai fotót erről a szép kis városról, a hídról. Majd folytattam az utat Ponferrada felé. Közben szedret szüreteltem. Itt is remek volt a termés. És milyen lesz még később?! Ponferrada az utolsó jelentősebb város Santiago előtt. Templomosok által épített várral, régi templomokkal, kápolnákkal. 2 éve tüzetesen végigjártam, így most kevesebb időt szántam rá. A vár még amúgy is zárva volt. Egy alternatív utat választottam, amely némi kérdezősködés után simán meg is volt. Nem voltak jelzések, de az utca neve és iránya nem hagyott kétséget, hogy jó irányba haladok. Calle Santiago de Compostela volt a neve. Volt vagy 7 km hosszú, de a jelölt útnál nagyságrenddel érdekesebb volt. Jól választottam. Találtam egy nagy közértet is, ahol kellemes áron bevásároltam. Ilyenkor lehet azért látni, hogy a kis falvakban igen lehúzzák az embert – mint otthon.
2 óra előtt értem Cacabelos nevű városkába. A hídon túl van a központi albergue egy templom udvarában. A kerítéshez van építve körben a 2 ágyas bungaló sor. Nagyon hangulatos. Konyha nincs, internet elméletileg van a recepciónál. Nagyon szerettem ezt 2 éve is. Néhány embernek meséltem róla napközben – délután mind itt kötött ki. A szállás 5 euró.  
A mai táj nem volt annyira szép mint a tegnapi, sok volt a város – kevés a hegy – völgy. Mára ez jutott. 26 km-t jöttem, nem volt túl megerőltető – a hajnali szakaszt kivéve. Holnapra 28 km-t néztem ki és ha sikerül a már ismert 2 budhi ... Tovább »

A tegnapi bejegyzésből kimaradt, hogy az albergue ára 8 euró volt. Teljesen megérte. A hangulata, a tulajok hozzáállása, stb. A konyhában lévő tejet, kávét, kakaót, kekszet lehetett fogyasztani egész nap. Így hajnalban nem kell üres gyomorral nekivágni a nehéz napnak. Így, én is laza, kakaóivós, kekszevős reggeli után indultam el 5.40-kor.  A kijelölt út, közvetlenül a műút mellett vezetett, így én inkább azon mentem. Lekapcsoltam a fejlámpámat és csak a Hold és a csillagok fényénél gyalogoltam. Csodás volt. Autó egy szál sem, a zarándokok még simán horkoltak – egyedül voltam, teljesen egyedül. Szeretem állapot. Így haladtam majdnem 7 km-t, amikor már kezdett fakulni a hold fénye, hisz a horizont kezdett világosodni. Megállíthatatlanul közeledett a reggel. 
Beérkeztem Rabanal del Caminoba, ahol az első zarándokok ekkor szedelőzködtek. Ittam egy kávét és indultam tovább. Amikor kiértem a faluból akkor bukkant fel a mögöttem lévő hegy mögül a Nap. Nagyon lassan haladtam, folyamatosan hátul volt a szemem, tekergett a nyakam, vissza-visszafordultam fényképezni. Közben láttam a sebesen haladó zarándokokat, egy sem fordult meg, gyönyörködni ebben a csodában. Elrohannak a fantasztikus látvány elől. Csak azt látják, hogy Santiagoba kell érni határidőre. És ott meg kell bámulni egy túlaranyozott katedrálist, mert ez a szokás, elvárás. A természet ragyogásának élvezetét felcserélik a lopott, rabolt aranyból készült tárgyak, épület, népvakító ragyogásával. Szomorú.  De még mielőtt bővebben kifejteném ezt és megbántanék bárkit is, inkább majd csak szűk baráti körben folytatom.
Kellemes volt a fölfelé haladás a Cruz de Ferro felé. Sokkal rosszabbra emlékeztem. Vagy lefaragtak a hegyből, vagy az erőnlétem lett nagyságrenddel jobb. Szinte meg sem éreztem, hogy felfelé haladunk. De tudtam, hogy a lejtmenet ... Tovább »

Az esti, sokáig tartó beszélgetés után rövid volt az éjszaka, mivel 5-kor keltem és fél 6 után már úton voltam. Egy darabig – amíg sötét volt Magdalena jött velem, az ő lámpája ugyanis elég vacak. Amint kivilágosodott és én az aktuális masszírozós pihenőmet tartottam, ő ment tovább. Astorga előtt becsületesen megreggeliztem, kávéztam. Tortilla volt a menü.  Ki is tartott délutánig. Astorgát nagyon szerettem 2 éve – 2 napot töltöttem itt, bejártam keresztül-kasul, emlékszem a koreai – kanadai – magyar bulizásra, Dórára a magyar hospitalerára, a csoki múzeumra, a Gaudi által megálmodott, de soha fel nem szentelt püspöki palotára, a csodálatos városházára. Szóval emlékeimben itt él. Köszönhető ez annak is, hogy milliószor láttam az akkor készített fényképeket és többször elolvastam az akkori blogbejegyzésemet. Erre jó a blog. Újra átélni az élményeket. Most Astorgán csak átsétáltam. Kihagytam a katedrálist is. 
Mára 31 km volt a terv, de a végén csak 28,5 km lett. Pedig odaértem, ahová terveztem. Reggel sikerült egy kicsit rövidítenem az úton. Az alternatív utat választottam. A tegnapi pihenő és a csodálatos masszázs sokat segített a lábamon. Persze elfáradt a sarkam a nap végére, de a nap első szakaszát igen jól viselte. Szerintem ha ilyen szép lassú tempóban haladok, akkor nem lesz ennél komolyabb gond vele. Ezt meg már megszoktam.
El Gansoba érkeztem 2 órakor. Egy pici falu, szerintem csak 1 albergue van benne, én legalábbis nem találkoztam másikkal, egy bár és egy közért, egy templom és kb. 40-50 lakos. Az albergue nagyon kellemes hangulatú, barátságos, kényelmes. Ajánlom azoknak, akik nem akarnak nagyvárosban megszállni. Olyan igazi albergues a hangulat. A délután során jó sokan jöttek, még sem érzem a tömeget. Az olaszok főznek a konyhában, a németek söröznek, a spanyolok du ... Tovább »

Normális időben való ébredést követően laza elindulás. Két út vezetett Orbigoba – én a könnyebbiket választottam. Nem volt szép napfelkelte, a lakott települések valahogy eltakarták előlem. A választott út jórészt a főútvonal közvetlen közelében ment, nem volt sok szép látnivaló.  Szokásos kis falvak, bezárva minden – nagy vallási ünnep volt.
A mai cél Hospital de Orbigo volt, ami csak 24-25 km a választott, rövidebb úton. Tervszerűen érkeztem egy kényelmes nap után, 1-2 között. Már nagyon vártak a magyar hospitalerák és hospitalero. Nagyon kedvesek, aranyosak voltak. Soha nem fogom nekik elfelejteni ezt a fogadtatást. Nem is gondoltam, hogy ennyire szeretetteljes lesz a megérkezésem. A legjobb, legnyugisabb, legkisebb szobában kaptam elhelyezést. Ebéd, sok-sok beszélgetés, egy kis borozgatás, fényképezgetés, lazulás. Úgy döntöttem, hogy pihenek egy napot – ha már ilyen kedves emberek közé sodort a camino szele. Ma behúzhattam a 3000. megtett kilométert is. Jó érzés volt tudni, hogy megvan.   
A szombati, 108. nap szimpla pihenéssel telt. Kellett a lábamnak és jól esett a lelkemnek is. Van időm bőven és hát hol tartsak  pihit,  ha nem itt. Reggel, még jó korán elmentem kicsit csavarogni a fényképezővel a nyakamban. A hídon csináltam néhány fotót, de hamar visszajöttem, mert csípett az idő. Jó hideg volt. 10 fok. Délelőtt csináltam a semmit – kimostam a hátizsákom leszerelhető részeit, rendezgettem a dolgaimat. Dél körül kaptam Irénkétől egy fantasztikus talp-, és testmasszázst, kb.  2 órás volt és azt hiszem nagyon ellazultam tőle mert simán belealudtam. Szerintem holnap szinte új lábakkal vágok neki a 31 km-nek. Reggel jó korán akarok majd indulni, így ma - bár fáradt nem vagyok, de időben megyek aludni.
Délután befutott 4 magyar zarándok így a 6 fős ... Tovább »

Reggel nagyon úriasan keltem. Fél 7-kor. Nem terveztem mára sem nagy távot. Leon 14 km-re volt és onnan már csak 8-ra La Virgen del Camino. A következő albergues település 14 km-re van ezért odáig eszembe nem jutott menni. Majd holnap reggel. Holnap már Hospital de Orbigóba érek a kedves magyar hospitalerákhoz. Attila már ma odaért, de megvár. Pihen egy napot és holnap este főz egy lecsót, a jobbik fajtából. Ma én csináltam – egy egész jól sikerültet. Mint kiderült a lengyel neve is ugyanaz mint a magyar.
Visszatérve a reggelre, kb. fél 8-kor indultam el a faluból egy kávé és némi reggeli elfogyasztása után. Leonba az út elég lehangoló, de hát ez a nagyobb városok hátránya. Ipari területeken kell áthaladni, sok autó között. Hiába van jól szeparálva a gyalogút, a szag és a zaj akkor is ott van. És már elszokik ennyi idő után a zarándok ezektől a civilizációs förmedvényektől. De majd visszaszokik. Hamar. 
Leon tüzetes megtekintésétől most eltekintettem, anno egy napig csavarogtam itt. A városba beérve egy önkéntes szolgálat térképpel, bőséges információval, hasznos tanácsokkal látta el a zarándokokat. Kellemes meglepő odafigyelés. Tetszett. A Leonból kivezető út is hasonló volt mint a bevezető. Csak ez az oldal volt a modernebb, újabb. A bevezető szakaszon azon rendesen látszik a válság. Sok üzem, telephely árválkodott bezárva. Lehangoló látvány.
Leonban egy patikában vettem 2 újfajta krémet. Az eddigiek a végüket járták és az újaknak van esélyük, hogy érjenek is valamit. Bizakodom.
A mai célvárosba beérvén könnyen megtaláltam az alberguet. Nagyon jó, tiszta világos, kultúrált konyhával, mindennel ami egy zarándoknak kelhet. Mint említettem rittyentettem egy laza lecsót. Nagyon jó lett. Került hozzá egy üveg vörösbor is.
A délután beszélgetéssel, angol tanulással telt. Van egy ír úrie ... Tovább »

Húúúú, de kellemetlen, hülye, szeles idő volt reggel. Már alapból 2 pólóra öltöztem, de első pillanatban úgy tűnt, kevés lesz. A szemfüles bártulajdonos már reggel 6-kor nyitva volt az albergue mellett és így egy kis meleg tejeskávéval öntött belénk egy csöpp melegséget. 
Nem kellett keresni a jelet, mert a zarándokösvény a műút mellett vezetett egészen Reliegosig, mintegy 13 km-en keresztül. Hát nem volt túl izgalmas. De a napfelkelte az gyönyörű volt. Kárpótolt mindenért. Az éjszakai kevés alvásért, amit a horkolók, a járkálók és a szélvihar okozott. A reggeli csípős hidegért. A monoton útért. Mire teljesen előbújt a nap, a szél is elállt és a hőmérséklet is kellemes sétálósra  emelkedett. 
Reliegosig csak a szokásos dolgok történtek, Sorban leelőző zarándokok, néhányan rácsodálkoztak a zászlósorra a zsákomon, néhány megjegyzés az elmeállapotomra vonatkozóan. Azonban volt egy érdekes momentum. Egy Milos nevű szlovák srác utolért és elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy ő Kassáról indult, és már izgatottan várta, hogy kik azok az őrült magyarok, akik előtte járnak és különböző bejegyzéseket hagynak a vendégkönyvekben. Egyet megtalált. Ő is minimális költségvetéssel csinálja végig az utat, mint Peti, Bálint és Attila, csak kajára költ, arra is nagyon keveset. Csak ingyenes helyeken alszik. Vennie kellett egy új bakancsot, ami az amúgy is halovány költségvetését rendesen hazavágta. De élvezi az utat és nem bánta meg, hogy nekivágott, pedig igen komoly lábproblémái voltak. Reliegosba együtt értünk be. Meghívtam egy reggelire, amit elsőre nem akart elfogadni, de később már nem ágált. Jó volt vele találkozni. Persze az ő hosszú lépteivel hamar lehagyott és szelte tovább a kilométereket az óceán felé. Érdekes figura volt.
A következő kisváros Mansilla de las Mulas volt. Kellemes 2-3 utcácska, n ... Tovább »

Mindenki aludt – én sem keltem fel. Egylégteres volt az albergue, de külön kényelmes fakkokban aludtunk. Nem akartam mocorogni, meg amúgy sem akartam túl korán indulni. Ma csak 25-öt terveztem. Nem akarom feszegetni a sarkam határait nagyon. Így is a napi gyaloglás végére igen rosszul viselkedik. Így csak 7-kor keltem, fél 8-kor indultam.
7 km-re volt Sahagun, ott megreggeliztem. Nagyon jól emlékeztem erre a városra. Anno sok fényképet is csináltam, most nem volt kedvem. Ma majdnem végig egyedül gyalogoltam. Attila már jóval előttem jár – Magdalena gyorsabb tempóra váltott, bár kár rohannia mert tegnap este igen rosszul érezte magát. Kimerült. Sok volt neki a 36 km – az ő sebességével és szerintem nem is iszik eleget napközben. Próbáltam rávenni, hogy ne rohanjon ennyire – de hát még túl fiatal ehhez. 
Jó szeles, de napos idővolt egész nap. A 25 km jó volt elosztva – elég egyenlő szakaszokra szabdalták a falvak. Csak a szokásos események történtek, beszélgetések, pihenések, délután a már ismert alberguebe érkeztem, már majdnem teltház volt. Utánam nemsoká kitették a comletto táblát. Találkoztam itt is 2 újabb magyarral. Délelőtt is egy házaspárral – így már 10-re nőtt a magyar zarándokok száma, akikkel összefutottam. Ez a falucska 2 éve sem volt nagy durranás, most sem. Este csak hideget vacsoráztam. Sötétedésre  komoly felhők közeledtek, viharos volt az idő, de nem esett csak nagyon erős szél volt.  10-kor lámpaoltás volt. Az ágyak jó nyikorgósak voltak, így nem volt könnyű az elalvás. 
Árak:
szállás  donatívós
konzerv 2
kenyér 60 cent
kinder bueno 90 cent
kávé a szokásos 1,2-1,4

Rövid alvás után korai ébredés és reggel 5 órai indulás. Rövid volt az alvás, mert bár időben lefeküdtem, de 10 óra után elkezdtek harangozni. De nem egyszer játszották el a részeg harangozó dalát, hanem háromszor. De nem rövid harangozások voltak ám. Kínunkban már hangosan röhögtünk, hamár aludni nem tudtunk. Amikor ez elcsendesedett, elkezdtek beszállingózni az olasz bringások. Nem halkan. Nem egyszerre. Mintha nem is vastagon 10 után lennénk. Átfutott az agyamon, hogy amikor majd én kelek reggel nagyon korán, a szemükbe világítva megkérdezem tőlük, hogy jól alszanak-e. De reggelre meggondoltam magam, inkább szép csendben kiosontam a körletből. 5-kor már Úton voltam. Magdalena szintén. A városból együtt értünk ki, de a határban felvette a rendes utazósebességét és elhagyott. Egy ideig még láttam a lámpája villogását, de azután azt sem. Rendes kövesúton vitt a jelzés – teljesen sötétben. Ahogy letelt a szokásos 1 óra, meg kellett állnom a lábam miatt. Meg is reggeliztem itt a nagy sötétben – az aszfalton ülve. Hangulatos volt – érdekes élmény. 
Egy idő után az út és a kövesút elválik. Az Aqutania kőnél. Sötétben nem lehet látni a jelet, amely pár méterrel beljebb van. Én emlékeztem rá, hogy nem kell kanyarodni semerre, hiába megy arra az addig követett közút. Én mentem tovább a helyes úton.  Hát igen, az évek, a rutin! Ekkor telefonált a lengyel kislány, hogy baj van, mert egy faluban van és tudja, hogy nem szabadna még jó sokáig falut látnia. Ő nem vette észre a jelet és ment tovább a betonon és 2 km-rel később falvat talált. Mondtam, hogy forduljon vissza és megvárom a kereszteződésben. Amíg ott vártam rá, jó páran el akarták követni ezt a hibát, így kiálltam közlekedési rendőrnek. Tényleg nem lehet látni sötétben a jelzést. A kis malőr után minden ott folytatódott ahol a kényszerű megá ... Tovább »