Jelzett utat a jelzetlenért…..! A mai napnak ez lett a mottója!

Hajnalban többször felébredtem és füleltem, hogy mit csinál az eső odakint. Abbahagyta. Reménységgel töltött el. Végül fél 7-kor keltem, szépen kényelmesen. Odakint madárcsicsergés és szikrázó napsütés. Jól indult a nap. Fél 8 körül búcsúztam a házigazdáéktól, akik még egy kávéra is meghívtak, és indultam a csúcs-, pontosabban a határtámadásra. A hármas (szlovák, osztrák, magyar) határkőnél lévő mini szoborparkban és pihenőhelynél lepakoltam a zsákot, és kb. 20-25 percet töltöttem el. Nem azért mert már nagyon fáradt voltam, hisz alig jöttem pár km-t, hanem csináltam néhány fotót, megreggeliztem, amit még a szállás mellett lévő kisboltban vettem, és tanakodtam egy sort, hogy menjek a jelzett úton, ami a mai napra 30 km-t jelent, vagy vágjak le egy kanyart, vagy kettőt és jelzések nélkül menjek Berg, Wolfsthal felé. Csilla adott egy jó kis itinert, de a memória problémáim miatt nem tudtam mindent megjegyezni, inkább csak az irányát éreztem. Elő kellett volna vennem a netbookot, hogy pontosítsam az információkat, de inkább a megérzésre apelláltam. A másik ok, ami miatt dilemmáztam, az a földutak sarassága volt. Pár percig tűnődtem, hogy inkább a hosszabb, de biztosabb utat válasszam, vagy a (feltehetőleg, ha nem szúrom el) rövidebb, de kihívásokkal jobban megtűzdelt utat. Néztem a felhőket is, amik Bécs felől jöttek.  A kihívást választottam. Jó sokáig a szlovák-osztrák határ mentén, pontosabban a valamikori határsávban meneteltem. Kemény volt a szél, majd levitt a lábamról – így felvettem a hosszú ujjú pólómat is. Így elviselhetőbb volt az időjárás, bár melegem még így sem volt. Ezen a szakaszon gyalogolva a régi határőrzésen gondolkodtam, a vasfüggönyön és, hogy ma milyen egyszerű határt lépni. 2 percen belül 3 országot érintettem – 25 évvel ezelőtt nem így ment volna a dolog, a zarándokút sem erre vezetett volna, nem dönthettem volna ilyen szabadon, mint ma. Tartottam egy rövid, zokni cserés lábmasszírozós pihenést kb. 6 km-rel a határátlépéstől, majd újult erővel mentem tovább. Nagyon féltem, hogy csupa sár lesz minden, de nem volt az. Az út nagy részén szilárd burkolat volt, így ezen kellemesen meglepődtem. Egész nap láttam tőlem jobbra Pozsony látképét. Hol közelebb, hol távolabb volt. Tudtam, hogy közelítenem kell az autópályához, erre emlékeztem a Csilla leírásából, így, bár bizonytalanul, de egy helyen jobbra fordultam, a mező kellős közepén lévő keresztútnál. Volt néhány perc, amikor elbizonytalanodtam a döntésemben, de már nem volt mit tenni, mentem előre. Később kiderült, hogy nem döntöttem rosszul. Sikeresen és teljesen szabályosan átkeltem az autópálya fölött, így már tudtam, hogy jó oldalon állok. A távolban láttam 2 települést, az egyiket Kittsee-nek gondoltam, a másikat Bergnek. Megkérdeztem egy hozzáértőt, hogy jól gondolom-e, ő bólintott. Egy szerviz úton elhagytam az autópálya határátkelőt és irányba vettem Kittsee-t. Úgy, toronyiránt, persze nem a szántáson, de a kis utakon. Találtam egy pihenőhelyet, ahol remek térkép volt a környék turistaútvonalairól, ezen beazonosítottam a tervezett utamat és az ismételt zokni csere után vidáman indultam útnak. Megszűnt az a pici bizonytalanság is, ami bennem volt eddig. Nagyon kényelmes, nyugodt tempóban értem be Wolfsthalba. Nem másztam meg a hegyet Bergnél, hanem lusta módon megkerültem – az elég forgalmas főúton. De megnyugtatok mindenkit – fokozott odafigyeléssel tettem mindezt! 3 órára be is értem Wolfsthalba. Hosszú, elnyújtott falu, kb. a felénél megtaláltam a Villa Pannonica-t, amit ajánlottak, mint zarándokbarát szállást. A barátsággal együtt volt 37 euró a szoba ára, reggeli nélkül. A személyzet kedves, az épület kissé kaotikus, de barátságos, hangulatos. A jól megérdemelt fürdés és kötelező mosás után 20 perc lábpihentetés következett, mert azért elfáradtak rendesen a virgácsaim. Így a levágásokkal együtt kb. 5 km-t spóroltam a kilométereken. A kis pihenő után felkerestem a templomot ami Szent Jakabnak van szentelve, sikerült is bejutnom, láttam Petiék bejegyzését a vendégkönyvben, magam is írtam néhány sort. Szerettem volna beszélni a pappal is, de nem volt sehol. Megtudakoltam, hogy hol lehet megtalálni, de a hivatalából nem tudtam kirimánkodni. Kaputelefonon sikerült csak vele beszélni, de ennyi. Pedig a hivatali időben mentem, már ami ki volt írva. Akartam tőle kérni egy osztrák zarándokútlevelet, de nem sikerült. Egy néni elmondta, hogy nagyon idős már a pap és lehet, hogy azért nem tudott ajtót nyitni. Egy fél óra múlva tettem egy kísérletet még, de nem jártam nagyobb sikerrel. Így nem lett osztrák zarándok útlevelem. Ha valaki itt jár, akkor a Haupstrasse 36. szám alatt található a parókia. Nem sokkal a templom előtt. A templom amúgy nagyon szép kívül-belül. Érdemes megnézni! Tettem egy erőtlen kísérletet, hogy vegyek valami kaját, de hamar lehűtöttek ebben a kérdésben, mert bolt az nincs, csak 9 km-rel tovább az úton. Visszabandukoltam a Villa Pannonicaba és akkor láttam, hogy közel hozzá, van valami, de persze zárva van, azonban a kiírás szerint reggel 6-10-ig nyitva lesz, így tudok majd itt reggelizni, így megehetem a tartalék kaját ma vacsorára.

Reggel lesz hol kávéznom! A szálláson találtam wifi-t, kicsit akadozva megy, és sokszor ledob, de ennek is örülök!

Holnap Haslauba szeretnék elérni, ez 31,5 km-re van, remélem megkegyelmez az idő is. Péntekig nem sok jóval kecsegtet, de ha nem esik, csak hideg van azt nem bánom. Már jó egészséges színe van az arcomnak, pedig a sokak szerint imádott, vagy gyűlölt kalap sokat véd a naptól. Jó volt ma gyalogolni, sok minden járt a fejemben, volt a mai napban egy kis kihívás is és sikerélmény is a végén. Persze egy kis sikertelenség is – a zarándokútlevéllel kapcsolatban, de belefér ez is! Csináltam ma pár fotót is, ha sikerül feltöltenem, akkor megteszem!