Ma semmi extra nem
történt, jöttem 25 km-t és ennyi! Itt akár be is fejezhetném a mai napot, de,
hogy mit kapnék, néhány „papaleone-camino” függőtől, azt inkább el sem merem
képzelni.
A megszokott időben és
módon indult a nap, azzal a pici különbséggel, hogy a tegnapi szállás, ami ugye
egy önkormányzati volt és adományos alapon működött, a reggeli is beletartozott
az adományba. Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ha adomány, akkor az lehet
0 euro is, ez nem igaz. Bár elméletileg lehetne, de ez normális ember fejében
meg sem fordul(hat). Annyira normálisak és rendesek voltak itt is, és nagyon
rendben volt az egész szállás, hogy ez oly fokú bunkóság lett volna, mit ide
Lacháza, az pedig innen már elég messze van! Én tegnap azt az összeget adtam (7
€), ami a többi helyi szálláson is az ár volt. Szóval a reggeli, bolti pirítós,
keksz, tej, vaj, lekvár, kávé. Ettem pár falatot és úgy indultam a mai távra.
Az első 1,5 km laza sík
terep, de ahogy kezdett világosodni, a hajnali sötétségből kezdett elősejleni a
szomorú 1 km. Valahol fönt volt a vége, jó magasan. Amikor tudatosodott bennem,
hogy az a vékony fehér sáv, ami kúszik igen szép tempóban felfelé, az bizony az
El Camino soron következő szakasza a hegyre, egyből nem kezdtem
... Tovább »
Rosszul indult a nap.
Elaludtam! Atyaúristen! Most mi lesz? Gondoltam első riadalmamban, de ahogy
körbenéztem és felderengett a barakk belsejének körvonala, rájöttem, hogy hol
is vagyok. Az éjszaka a hideg miatt többször is felébredtem, utoljára 4.55-kor.
Most meg már 5.55 volt. Elkések! De honnan is? Szép lassan, óvatosan kicipeltem
az előtérbe a cuccaim, hogy az a néhány ember, aki nem ilyen mániákusan korán
kelő, tudjon még aludni és az előtérben felöltöztem, készre pakoltam a zsákot,
ami azt jelenti, hogy a technikai felszerelést, amivel mostanság alszom
belegyömöszöltem. 6.17-kor már kopogtam a helyi vasútállomás kövezetén.
Átmentem a kis városkán,
ami meglehetősen barátságosnak tűnt így hajnalban – az emberek nélkül meg amúgy
is szeretem a településeket – csak a hideg keserítette meg egy kicsit az
életem. A szokásos rövid szerkómban voltam és gondoltam, hogy az első ½ óra
után már sokkal elviselhetőbb lesz az idő. Annyira hideg volt, hogy a
fényképezőgépet sem volt kedvem elővenni. Vacogtam. Fokoztam a tempót, de most
még az sem segített. Elég hamar átértem az első kis faluba, nevét sem tudom és
szerencsére volt egy közért-bár kompozíció 6 négyzetméteren, de volt forró
kávé. Más sem, de most nem is bántam. Kicsit átmelegített, csak úgy állva, a
hátizsákkal egyensúlyozva döntöttem le a kis melegséget. Hogy tud örülni az
ember ilyen apróságnak is. Itt
... Tovább »
Ki vagyok, mint a liba.
Úgy elöljárójában. Tehát ha nem leszek túl összeszedett ma (sem), akkor
legalább ma betudhatjátok az állapotomnak.
A mai story ott
kezdődött, hogy tegnap megírtam a napi blogot, feltettem nektek és nekiláttam
átgondolni a következő napot, azaz a mait. Kikerekedett a szemem, amikor
megláttam, hogy valami 17,5 km-en keresztül semmi nincs csak út, út, ja és egy
kis út. Semmi falu. Elsőre kicsit bizarrnak tűnt a dolog. Olvasom a
kisokosomban, hogy vigyünk kaját, vizet meg más túlélő készletet. Átgondoltam,
a kajámat megettem azt nem kell vinnem, vizet amúgy is vinnék. Az meg nekem nem
akkora dráma, ha nem megyek át 2-3 kihalt falucskán, ahol úgysem tudok inni még
egy kávét sem, nem hogy egy szendvicset ehessek. Időszámvetést végeztem. Ha
normálisan indulok, és nyomok egy kövér 5 km/h sebességet, akkor ½ 10-re
emberlakta környékre érek. Ez pont olyan, mintha 4-gyel csoszognék és 12-14 km
múlva találnék egy kávézóhelyet a 3. faluban, mert ugye az első 2 még alszik,
amikor engem vendégül láthatna. Tehát semmi emberhalál nincs. Néztem a további
mennivalót is. Kisakkoztam, hogy kb. olyan 26-27 km lazán meglesz! Nyugodtan
hajtottam a fejem a párnám helyett a karomra.
Reggel a szokásos időben
kiosontam a szobából, szerintem a holland házaspár é
... Tovább »
Ma rövid leszek.
Enervált vagyok. Amennyire sok volt az energiám az elmúlt napokban, ma reggel
úgy ébredtem, hogy szinte semmi nincs. De holnapra már újra lesz! Korán
ébredtem, már volt aki ½ 5-kor útra kélt. Felébresztett. Nem is tudtam már
visszaaludni, így egy kicsivel korábban indultam, mint máskor. Húúú, az első néhány kilométeren nagyon nem
akartam működni. Úgy vánszorogtam, mint ha már az utolsó kilométerek lennének.
Gondolom a tegnapi reggeli hajtás ekkor bosszulta meg magát. A kis faluból
ahonnan indultam két út vezetett ki, persze én a kevésbé romantikusat, ám de
rövidebbet választottam. A hajnali sötétben nem mindegy? Már kezdett világosodni,
amikor láttam, hogy egy fiatal srác, aki az én startomnál még csak
szedelődzködött, a balról jövő (hosszabb) útról beelőz. Na, mondom magamnak, jó
lassú vagyok. Feltűnt, hogy hasonló színű, világoszöld törülköző van neki is
úm. panyókára vetve a zsákján mint az enyém. De jó, nem csak én vagyok ilyen
hülye, hogy a kis törülközőmet kívül hordom. Beértem Sahagúnba kb 1,5 óra alatt,
ami elég vacak részidő és betértem egy korai peregrinókra váró reggeliző
helyre, ahol kellemes reggelit kaptam. Tortilla, narancslé, kávé. Ott volt a
srác is, akinek hasonló törcsije volt, mint nekem. Hasonló!? Az enyém volt.
Ugyanis elhagytam, amikor kiléptem az albergueből. Itt kérdezte meg, hogy
esetleg nem az enyém-e?
A nap egy kicsit
rövidebbre sikeredett, mint úgy általában. És a napnak pont azt a részét tépte
le az élet, amikor a blogot kellett volna írnom. Így az tegnap, azaz 19-én
ELMARADT! Na, nem az érdeklődés hiányában – mert az megvolt a részetekről,
hanem más miatt. De erről majd később. Ma menetközben azon gondolkodtam, hogy
hol tudnék venni egy olyan kínzó eszközt, amellyel magamat tudnám sanyargatni a
tegnapi mulasztás miatt? Olyan övre gondoltam, ami belülről van szögekkel
kiverve és azt viselném egészen Santiago de Compostelaig. Szent Jakab biztos
megbocsátana, de ti is? A helyi sexshopban csak sima korbácsot láttam, szöges
nem volt, pedig az lenne az igazi vezeklés!
Ugyan a nap az rövid
volt, de megtett táv, az előre eltervezett, kb. 25 km. Hajnalban volt, aki már
4-kor indult! Hogy hová sietett? Lehet, hogy még tegnap be akart érni Leonba.
Az olyan 37-38 km és akkor üdén, frissen megérkezik a városba és örül, hogy
leteheti a fenekét, már ha lesz hová! Ezzel nem is lett volna baj, ez a
magánügy kategóriába tartozik, de az már közügy, hogy hangosan hajnalban a
szobában beszélik meg az útitervet. Ami a födém nélküli emeletet tekintve, azt
jelentette, hogy nemcsak az a 8 ember hallotta, aki egy szobában volt, hanem
úgy mindenki. Jó, hogy nem vagyunk egyformák! Ennek a tapintatos társaságnak
köszönhetően már korábban útnak indultam, mint szoktam. Éjszak jó nagy zuhi
volt, de reggel ennek ellenére va
... Tovább »
A későbbi kelést,
értelemszerűen kései indulás követte. De nem kellett rohannom. Ez a 12-13 km semmiség
volt a már edzett lábaimnak. Ragyogó napsütésben gyalogoltam az elején igen
kellemes tájon. A második fele az már annyira nem tetszett, mert kicsit
iparterületen haladt, de hát tudomásul kell venni, hogy a történelmi
városrészek a város belsejében vannak. Körbenőtte őket a 130.000 ember háza és
ipar. Ez van.
Leonban 2 nagy
szálláshely van. Az egyik egy kicsit távolabb a történelmi városrésztől, ez kb.
20-25 perc laza séta, az önkormányzat üzemelteti és 5 euróba kerül, majdnem 24
órás nyitva tartás mellett. A másik bent a sétálóutcában van és az egyház
működteti, este ½ 10-kor kapuzárás. Én az előbbit választottam. Elég korán
beértem Leonba és bár 10-13-ig takarítás miatt zárva van, de minden további
nélkül le lehetett pakolni és már csomag nélkül lehetett megkezdeni a
városnézést. Elég rugalmasak és kedvesek voltak. 170 fős albergueről volt szó,
8 fős szobákban.
Megkezdtem hát a leoni
városnézést. Igen régi a város. Már a rómaiak is alapítottak itt várost annak
idején. A neve is erre az időre utal, a latin „legio” szóból ered, ami
véletlenül megegyezik az oroszlán szó jelent&eacu
... Tovább »
Reggel menetrendszerű
ébredés és hajszálpontosan 6-kor nekiindulás a mai napnak. Több esélyes volt a
mai tervezett táv, de az élet természetesen felülírta a terveimet, ami persze
nem volt baj.
A városból a térkép
alapján elég jól kitaláltam, bár nem volt rövid idő. Alvó belváros, ébredező
külváros, bő 1,5 órás kutyagolás, amíg elértem La Virgin de Caminot ahol
reggeliztem. Eddig elég hideg volt, de ahogy kiértem a városból kellemesre
váltott az idő, leszámítva a most még nem túl erős szelet. Virgin de Camino
után választás elé állítják a zarándokot. Vagy megy a rövidebb, de unalmasabb,
autópálya, autóút mellett vezető úton, vagy a valamivel hosszabb, de a
természet lágy ölén haladó szakaszon gyalogol. Én, többek tanácsára is, meg
amúgy sem sietek a hosszabbat választottam. Úgy láttam a nagy többség nem így
tett. Én nem bántam.
Az első variáció
szerint, ahogy terveztem, Villar de Mazarife lett volna mai szálláshely. Ez 22
km volt Leontól, rövidnek is tűnt, meg akkor másnap kellett volna sokkal
hosszabbat mennem Astorgáig, ezért a „b” terv az volt, hogy megtoldom még 14
km-rel és akkor Hospital de Orbigoban alszom. Közte nincs szálláshely. Elég
korán értem Villar de Mazarifebe és feltettem a kérdést a lábaimnak, hogy
... Tovább »
Régen volt ilyen
kellemes napom. Reggel csak ½ 8-kor indultam, laza reggeli a helyi bárban, nyoma
sem volt a tegnapi zord időnek, ragyogó napsütés, gyönyörű táj, kellemes
madárcsicsergés és az a tudat, hogy ma maximum 16 km-t kell megtennem, hogy
beérjek abba szép kis városba, ahol Dóra, a magyar hospitalera vár.
Nem hogy sétáltam a
szikrázó reggeli napsütésben, hanem szinte andalogtam. Mindenki elrohant
mellettem. Bántam én?! Dehogy! Utolért 2 magyar zarándok, váltottunk néhány
szót, de nem akartam visszafogni őket a saját tempójukban én meg a világ minden
kincséért sem voltam képes gyorsabb tempóra kapcsolni. Siettek. Elég hamar
Compostelába kellett érniük a repjegy miatt. Szerencsés vagyok, nem kell
rohannom. A lány 2 napja kezdte Leonban a zarándoklatot.
Az egyik faluban (Santibanez
de Valdeiglesias) láttam egy templomot, amelyet még csak 25 éve építettek, de
simán lehetett volna 2-300 éves is. Az antikolás egész jól sikerült. És láttam
egy idős házaspárt, aki akkor indultak az áruikkal, egy pick-upban, bíztam
benne, hogy akkor ma van a piac Astorgában és talán még elcsíphetem a spanyol
kisvárosi piac hangulatát. Kellemes lankás dombokon, szép tájon haladva lassan
elértem azt a pontot ahonnan már rá lehetett látni Astorgá
... Tovább »
Reggel egy szemernyivel
sem aludtam, tovább, mint szoktam, pedig nem feküdtem túl korán. Megszokás!
Interneteztem egy kicsit megreggeliztem és a nyakamba vettem a várost. A
legkorábban a katedrális nyitott, 9-kor. Addig csak úgy sétáltam. Az egész
astorgai belváros, óváros, kinek, hogy tetszik, nem nagyobb, mint a Budai vár
területe. De nagyon kis hangulatos, impresszív az egész. Kellemes korán reggel,
nyugodt a szieszta idején és nyüzsgős, izgalmas este. Jóóó!
9-kor nyitott a
katedrális. Hatalmas ez is, mint minden valamikori jelentősebb spanyol városban
lévő, a középkorban épült egyházi épület. Hatalmas oszlopok, terek belül, bár
már kicsit idegesítő számomra, hogy a főhajó kellős közepét beépítették a
stallummal. Ezt eddig minden spanyol katedrálisnál megfigyeltem. Ez a stallum
az egyházi főakárkik ülőhelye. Ami nagyon szép és díszes, de miért kell
megtörni egy ilyen hatalmas épület belső terét. Megint látszódik, hogy ki van
kiért? Az egyházi főszemélyek nem szolgálták az egyházat, hanem az egyházzal és
persze a hívekkel szolgáltatták ki magukat. Ezek ott bent feszítenek a kis
trónusokon, a pórnép meg lapuljon a stallum mögött, de azért fizessen rendesen
és imádja őket, csókolgassa a kezüket és aranyban járassa azokat, akiknek a
legnagyobb alázattal kellene szolgálni az istenüket. Ezek az emberek, ugye
legtöbbször nem a tudásuk, erkölcsösségük, a valláshoz való hűségük alapján
kerültek magas po
... Tovább »
A mai nap szigorú
számokban: 41 km, 10,5 óra tiszta gyaloglás, kiindulási pont 881 m a
tengerszint felett, a legmagasabb pont 1518 m, és visszaereszkedés 945 méterre.
Számokban csak ennyi de élményekben ma is sokkal több történt.
Reggel ¼ 6-kor keltem,
amúgy sem aludtam túl jól, 2 nő és egy pasi volt a szobatársam és az alsó ágyon
fekvő nő férfiakat meghazudtoló módon tudott horkolni. Szóval reggel időben
keltem, elfogyasztottam azt a laza reggelit, amit Dóra bekészített a
hűtőszekrénybe nekem, majd 6 előtt 10 perccel indultam. Én nyitottam az
albergue kapuját. Közvetlen utánam indultak még néhányan. Reggel megfigyeltem,
amíg tollászkodtam, hogy 10 emberből 7 nem mosott kezet a WC használata után.
Aki az alsó ágyon, alattam aludt nő és horkolt, mint egy férfi, az is kijött a
WC-ből, bejött a mosdóba, megnézte magát, hogy megfelelő-e az éjszakai sminkje
így hajnalban és a csapvíz megengedése nélkül ment tovább aludni. Érdekes és elgondolkodtató.
Tegnap este Dórával és a szlovákiai magyar sráccal pont erről beszélgettünk,
hogy a kézfogás nem annyira szokás, mint nálunk. De megvigasztaltam a srácot,
aki a héten megy haza, mint hospitalero, 2 hónap után, hogy ne aggódjon emiatt.
A kézmosás nem annyira elterjedt sem a spanyoloknál, sem pl. az angoloknál. Én
amióta olvastam egy tanulmányt, azóta külön figyelem ezt. Sem a franciáknál, sem
anno az angoloknál nem tudtam megfigyelni a ké
... Tovább »
Hát, indulhatott volna
a napom jobban is. ¼ 6-kor keltem és settenkedtem a sötét lépcsőn lefelé a
„földszintre”, ölemben a hátizsákkal. Valamit elszámítottam, mert estem
akkorát, mint egy ólajtó. Képzeljétek el amint egy ekkora test földet ér és még
földhöz vágja a zsákot is. De semmi komolyabb baj nem történt, csak az érzékeny
pontomat, a vágott ujjamat éreztem a kelleténél jobban. Egész nap.
A faluból a kijutás
elég izgisre sikeredett. Kb. 1-1,5 km sziklás, lejtős terep az erdőben, vak
sötétben. Romantikus volt az tény. Főleg azoknak, akik lámpa nélkül gondolták
ezt végrehajtani. Lámpával sem volt egyszerű. Amikorra leértem az aszfaltos
útra, kezdett pirkadni. Nem voltam ma kibékülve a sárga nyilakkal. Illetve azok
hiányával. Mindjárt korán reggel volt egy félreérhető jelzés, nem lehetett
eldönteni, hogy az aszfalt útra vonatkozik a nyíl, vagy az ösvényre. Én az
aszfaltot választottam. Úgy okoskodtam, hogy a betoncsík mindenképp bemegy a
faluba, az ösvény meg kitudja? Mint később kiderült nem választottam rosszul, még a +2 km ellenére sem. Jó kis
szerpentinen ereszkedtem le azt a kb. 400 métert és nem köveken bukdácsolva. A
reggeli landolás után nem biztos, hogy örömködött volna a lábam. Így is
lázadozott a terhelés ellen.
Szokásos időben kelés,
pakolás, indulás. Most a pakolás kicsit tovább tartott, mert az este már nem
tudtam összerakni a ruháimat, mert csak 11-re értünk vissza és akkor tudtam
levenni a szárítóról és már nem akartam zörögni. De így is 6.00-kor már
baktattam. Kicsit szeles, hűvös idő volt, de azért rövid szerkóra öltöztem, a
hajnali hosszú pólóval felturbózva, és szandál. Sík útnak nézett ki a mai nap
és végül az is volt. Az első 1 óra után kicsit kezdett jobb idő kerekedni. Úgy
terveztem, hogy Villafranca de Bierzoba kb. 1,5-2 óra alatt beérek és akkor ott
majd reggelizem. Beérni beértem csak reggelizni nem tudtam, semmi nem volt még
nyitva az útvonalamban, pedig még kicsit tekeregtem is a szűk kis utcás
óvárosban. Feladtam, megnéztem, hogy a következő falu csak 6 km, addig simán
kibírom, sőt még jobban is fog esni. Így is volt. Eseménytelen, egyedüli
barangolásom eredményeként elillant az idő, hipp-hopp, már ott is voltam a
Pereje nevű falucskában. 9 óra volt ekkor. 1 utca - abban egy bár. Érdekes volt
a falu előtti temető. Szintén egy utcácska volt benne, mint a faluban. És itt
nem a földbe temetkeznek, hanem urnákba, de nem hamvasztanak, hanem koporsós
temetés van, de a föld fölött, jó hosszú urnákban. Ezen úgy elgondolkodtam, de
csak addig, amíg meg nem kaptam a 2 hatalmas szendvicsem és a kávém.
A tegnap esti
szálláson, azzal kezdték a megérkezésemkor, hogy reggel 6 előtt TILOS felkelni.
Nem értettem, de megértettem. Volt már ilyen az életemben. A parancs az
parancs. Az alberguet 2 buddhista szellemiségű fazon vezette, nagyon
barátságosak voltak és újszerű „üzletpolitikával” találkoztam, de erről majd
később. Azzal indokolták a nem túl korai kelést, hogy majd ők ébresztenek
bennünket, zenével. Így is történt. Bár természetesen a szokott időben
felébredtem, de engedelmeskedve az ukáznak (nem esett nehezemre) szenderegtem
még egy kicsit. És 6-kor az Ave Maria szólalt meg és később is más, ismert
olasz áriák. Összességében nagyon kellemes volt. És ahogy kiléptem a folyosóra,
megcsapta az orromat a kellemes reggeli illata. Nagyon ritkán szoktam ilyen
korán reggelizni, de ez most kihagyhatatlan volt. Nem volt nagy durranás a
reggeli, de kezdésnek jó volt. Tipikus amerikai reggeli, kávé tejjel,
narancslé, pirítós, jam, vaj, kakaó. Volt a padlástérben egy amerikai csoport,
azok nem annyira értették a korai zenés ébresztést, de a reggeli láttán, és a
pirítós illatát érezvén megenyhültek kicsit. Az újszerű üzletpolitikáról csak
egy mondatot. Maga a szállás 5 euró, ami ugye nem mondható soknak, a vacsora 7,
a reggeli 3 euró. Ezek sem horribilis összegek. Senkitől nem kérdezték meg, előre, hogy akarja
... Tovább »
Későn feküdtem, korán
keltem. Meg is lett az álmossága! A szokásos 6-kor indultam, de majd meghaltam
az álmosságtól. Persze a faluban semmi nem volt nyitva és ahogy néztem a
térképet kb. 2 óráig falvat sem fogok látni. Persze ebből 3 óra lett.
Triacastelaban 2 út közül lehet választani, én a jobb oldalit, a rövidebbet
választottam. Ma amúgy is csak egy 19 km-t terveztem. Ma van a 4. hét utolsó
napja. Kb. szombaton érek Santiagoba, nem kell rohanni, és fáradt is voltam egy
kicsit. Az út első szakasza roppant izgalmas volt. Nemcsak azért mert sűrűn
kellett a lámpámat kapcsolgatni, hogy nehogy elmulasszak egy alig látható
jelet, hanem a patakcsobogás és madárcsivitelés miatt. Én nem tudom, hogy hány
száz féle hangot hallottam, de nagyon sokan énekeltek. Ez egy kicsit túllendített
a koffein hiányon. De azért vártam már az első falut. Rövid, de intenzív
emelkedős-ereszkedős szakaszokon haladtam nagyon lassú, álmos tempóban. 8 körül
felsejlett az első falvacska, de kiderült, hogy csak falumaradvány, 2-3 házzal
és kb. 5-6 rommal. Elképzeltem, hogy milyen lehetett itt az élet 100-200 évvel
ezelőtt. Mit csináltak az emberek egész nap, hogy szervezték meg az életüket,
mit csináltak esténként, amikor nem volt TV, internet (az most sincs) és úgy
kb. nem volt semmi. Hogy alakultak ki ezek a mini közösségek, hogyan fejlődtek,
majd hogyan haltak ki. 9-ig sokszor már azt hittem, hogy már mindjárt ott
vagyok, ahol emberek is lesznek egy nyitva lévő bárral, de mindig csalódnom
kellett. Vagy az út kanyarodott el élesen más irányba vagy nem falu volt, csak
valami ház. A t
... Tovább »
Ma reggel nem sikerült
időben felkelnem. 5-kor felébredtem de gondoltam, még ejtőzöm a kelés
időpontjáig. Sikerült. Majd ½ 7-ig aludtam. Na persze nem maradtam le semmiről.
Hétkor indultam, nem kellett lámpáznom, már nyitva volt néhány kávézó a
legnagyobb örömömre. Átszeltem a várost, a kijelölt útvonalon, csináltam néhány
fotót a városról és amikor az egyik kis utcát fényképeztem, belekerült a
nézőkébe az a kanadai lány, akit Astorga óta nem láttam. Megörültünk egymásnak.
Rohant felém, hogy father, father! Mert Astorgában lányommá fogadtam, egy
kikötéssel, hogy a zsebpénzt nem tőlem fogja kérni. Lányom még úgysem volt! A
közös örömködés és néhány kérdés-válasz után ő ment a reggeli kávét meginni, én
meg folytattam az utam.
Kellemesnek ígérkező
napnak néztem elébe. Gyönyörű idő, de azért hosszúra öltöztem, mert a reggelek
csípősek tudnak lenni, de sokat ígérő napsütés. A városból kiérve láttam olyat,
aki sátorban aludt, sőt mellette volt egy hálózsákos emberke is. Neki már a
sátorban sem jutott hely. Ennek is meg van a varázsa. A koreai csapat közben
szép lassan lehagyott, külön-külön, mert ők sem együtt gyalogolnak. Az első
kávézóhelyen beértük egymást, és találkoztam két észak-koreaival is. Hogy ők, hogy tudtak eljönni? Megpróbálom majd
estére kideríteni. A reggelinél kicsit lazítottam az öltözékeme
... Tovább »
Szerintem az eddigi
szakasz legunalmasabb napja volt. Kb. 25 km, de nem ezért, hisz ennél már volt
sok hosszabb szakasz is. Nem olyan volt a táj, amit igazán tudtam volna
élvezni, de ezt majd látjátok a fényképekből is. Volt, hogy 1-2 óráig nem is
emeltem a szemem elé a masinát, pedig a nyakamban lógott. A tegnapi vagy
tegnapelőtti táj szépségét meg sem közelítette a mai. A Meseta – amit oly sokan
szidnak és átkoznak – szerintem sokkal érdekesebb volt. De hát, kinek a pap,
kinek a papné! A tegnapi jórészt állattartó szakaszt mára felváltotta, a
növénytermesztéssel foglalkozó falvak tömkelege. De, amíg régen, a Camino
eddigi részén a rendezettséget, a föld szeretetét éreztem a gazdálkodók keze
nyomán, itt most nem volt ilyen érzésem. Sok volt az elhanyagolt, parlagon
hagyott terület. Akár Magyarországon is lehettem volna. Azt írják az
útikönyvek, hogy Galícia a legszegényebb földrajzi-, gazdasági egysége
Spanyolországnak. Lehet, hogy értem az okát. A másik dolog, ami nagyon nem
tetszett ma, hogy itt éreztem először (azt az egy esetet kivéve, amit írtam),
hogy a lehúzásról szól a szolgáltatás a zarándokok számára a pihenőhelyeken,
bárokban. Nem tartották pofátlannak 1 doboz 0,33-as üdítőért 1,5-2 eurót is
elkérni. Ez eddig nem volt jellemző. És mivel megjelent a tengernyi turista
zarándok ezt meg is tehetik. Mert 4-5 napi „zarándoklat” alatt, nem számít az
annyi! A nagy tömeg miatt a kiszolgálás sem ment olyan kedvesen, mint amit az
elmúlt hónap minden áldott napján megszokhattam. Futószalag – nesze zabálj –
érzetem volt. ... Tovább »
Azt hittem, ma nem
fogok vacogni, de tévedtem. Reggel 5.40-kor indultam, ehhez persze 5.15-kor
kellett kelnem, amivel nem is volt különösebb gond. De kőkemény hideg,
fogvacogtató, párás idő volt. Mivel kánikulára öltöztem, bár a szandálomat
visszacseréltem a bakancsra, mert a szandálban sokkal jobban elfáradt az ember
lába, nem volt túl melegem. És mindenhol pára, szinte Angliában éreztem magam.
A madarak is aludtak még, csak ½ 7 körül voltak hajlandóak ébredezni. 7 óráig
embert sem láttam, akkor bújtak elő az igazi zarándokok az albergueből. Láttam
egy „kordé”-hoz hasonlító szerkentyűt az egyik nőnél. Le is fényképeztem. Sík
úton nagyon gyorsan tudott haladni, de az emelkedőkön és köves szakaszokon
bizony nem volt könnyű dolga a kocsijával.
9-ig semmi nem volt
nyitva, még az a bár sem, ami már 2 km-ről hirdette magát, hogy ilyen meg olyan
finom kaják vannak. Rákészültem, de zárt ajtó fogadott. Végül 9-kor tudtam
valami keveset enni és egy fél adag kávét inni egy igen fura helyen. Nem kértem
még egy kört.
A hajnal úgy kezdődött,
ahogy terveztem. Gyönyörű hajnal - millió csillaggal, ¼ 6-os kelés, ¾ 6-os
indulás, egy szál pólóban (mármint felül). Ahogy beértem az alvó erdőbe, azért
jóval hűvösebb volt, de még elviselhető.
Mára csak laza 20 km
volt a tervezett távolság. Mehettem volna ma 30-at, vagy 35-öt, de akkor mit
csinálok holnap délelőtt. Jó ez így. Többször megálltam, pihentem, és nevettem
azokon, akik rohantak, mintha kergetnék őket. Meg-megkérdeztem őket, hogy ma be
akarnak érni Santiagoba? De mindenki tagadott. Volt egy idős ember, szinte
futott, ha nem akarom megsérteni, akkor azt mondom, hogy mulatságos volt.