Ma is csak 25 km-t jöttem. Nem ennyit terveztem, de így alakult.
A szokásos bőséges reggeli és kávézást követően 8 után pár perccel indultam el. Több mint 1 óráig gyalogoltam, amíg kiértem a városból – előbb a lakóövezetet hagytam el, majd az üzleti területet is. A város szélén lévő bevásárlóközpontba bementem. Na nem azért, mert nagyon hiányzott az a tény, hogy több mint 3 hete nem voltam ilyen helyen – nem vagyok egy shopping man -  hanem, mert tudtam, hogy kulturált WC van és pénzt is akartam kivenni. Amilyen gyorsan csak lehetett már ismét az úton voltam. Ausztriának ez a tájéka, nem különösebben vonzó a tájat illetően – de ezen is túl kell lenni. A távolban már felsejlettek a magas hegyek körvonalai – de csak nagyon homályosan, mert elég párás volt az idő. Néhány nap és odaérek. Annak ellenére, hogy esőt vártam ma, az szerencsére elmaradt, helyette délelőtt szikrázó napsütés, délután gyorsan átvonuló felhőzet és erős szél volt. kiegyeztem vele. 
15-16 kilométernél álltam először. Lambachba értem, ahol a közértben vettem egy kis péksüteményt és némi folyadékpótló sörösüvegbe zárt citromos valamit. A füvön megterítettem – ettem, ittam, lábat ápolgattam, majd 30 perces szünet után folytattam az utat. Még 19 km várt rám. Végül csak 8-9 km teljesült ebből, mert kezdtem érezni, hogy az egyik nagy lábujj kezd begyulladni – ugyanis tegnap körömvágás volt és sikeresen megsértettem valamit. Latolgattam, hogy mi legyen, de úgy döntöttem, hogy inkább többet pihentetem, kenegetem ma és akkor van arra esély, hogy reggelre már kifelé megyek ebből a problémából. A hozzáértők itt most felhördülnek, hogy nem közvetlenül a gyaloglás előtt kell körmöt vágni. De, könyörgöm – 4,5 – 5 hónapig ezt hogyan oldjam meg. Majd legközelebb óvatosabb leszek. Mással is történik ily ... Tovább »

Reggel 8 körüli indulást követően már nem is kerestem a jakobsweges jeleket, tudtam, hogy át kell jutnom az autópálya másik oldalára, ott nyugatra tartva kb. 4-5 km után északra kell fordulnom és rá kell lelnem a Traun nevű folyóra, melynek partját végigkövetve eljutok a mai célállomásra, Welsbe. Valahogy így járták a zarándokutat 500 évvel ezelőtt is, csak nem volt autópálya, meg dübörgő kamionok, és persze GPS, na de még egy jól megrajzolt térkép sem. Csak elmondás alapján, a helyiek által porba rajzolt, rögtönzött skicc volt a zarándok összes segítsége. És persze a szája, hogy tudjon kérdezni. Ennyi út sem volt, mert volt a bécsi út, vagy linzi út vagy a Salzburgba vezető út esetleg a Linznél északra forduló út a nürnbergi út. Sokkal egyszerűbb volt mint ma, persze az összes nehézséget se felejtsük el. Időjárás, felszereltség, öltözet, lábbeli kérdése, útonállások, élelmezés. Ez a mai út a tájékozódás szempontjából nem volt túl bonyolult. Könnyen megtaláltam a Traun folyót. Jól kiépített út kerékpárosoknak és gyalogos turistáknak. Árnyas fák, amik majdnem végig hűs árnyékot adtak és madárcsicsergés. Már jöttem kb. 7 km-t, amikor láttam kiírva, hogy Wels már csak 17 km. Az már nem volt sok – csak a végére dögunalommá vált. Nem nagyon szoktam unatkozni az úton, de ma 12 körül elkezdtem ásítozni. Őszintén szólva elég ingerszegény volt az út. Mintha egy fákkal borított alagútban haladtam volna. Az elején, amíg el nem értem az első vízierőművet, még csak-csak. Ott átkeltem a túlpartra és ott tört rám az unalmasság érzése. Itt valahonnan becsatlakozott az Osztrák Szent Jakab út is és végig együtt haladtunk Welsig. Sehol egy falu, egy kocsma, vagy legalább valami más színű gabonatábla, a domb mögül előbukkanó templomtorony. SEMMI! Csak néha egy-egy bringás törte meg az egyhangúságot. Wels közeledtét jelezte egy szennyvíz ... Tovább »