Hát, a mai napom nem sikerült olyan energikusra, mint a tegnapi. Éjszaka 2-ig nem bírtam aludni, annyira pörgött az agyam. Ennek következtében keveset és azt is rosszul aludtam. Reggel a szokásos időben keltem, és reggeli után nem sokkal indultam. Lassan haladtam ma. Ennek 2 oka volt. Az egyik a nagy szintemelkedések és csökkenések – és a lejtőkön én fokozott óvatossággal ereszkedem, ha nagy a lejtésszög, akkor inkább szerpentinezek. A másik ok, hogy nagyon sokat fényképeztem. Szeretem ezt a tájat – ezt szeretem igazán. Eddig még nem volt alkalmam ilyen sokat gyalogolni ezen a vidéken – mindig csak vezetés közben sóvárogtam érte. Most volt benne részem rendesen. És nem csak a látványban, hanem a szagokban, illatokban is. Közelről szemlélhettem meg a pici hegyi falvak vagy csak tanyák világát, a munkát a földeken, a rétek és legelők gondozását, trágyázását, a gépi kaszálását, a fű forgatását, szárítását, összegyűjtését. A szabadon legelésző teheneket, vagy a modern istállókban lévő állatállományt is megszemlélhettem. Szóval sokat merengtem, rá-, rácsodálkoztam dolgokra és szívtam magamba a jellegzetes alpesi trágyalével locsolt rétek szagát, illatát. Sokak számára ez kellemetlen és fintorognak – én  kimondottan szeretem, mert akkor tudom, hogy vagy Ausztriában vagyok, vagy Svájcban. Csak itt ilyen a levegő. És én ezt szeretem. Azt hiszem, hogy eddig a tájélményeket tekintve ez volt a legjobb napom. Nem volt könnyű a terep, de nem bántam és ma a jelzésekkel is ki voltam békülve. Egy-két bizonytalanság volt csak, de összességében jól volt jelezve a Jakobsweg. A verővényes mezők és legelők után jártam sötét fenyőerdőben is, ami nagyon hangulatos volt. Mintha egy sötét szobába léptem volna be. Gyorsan zenét is váltottam. Az addig hallgatott Presser Picit gyorsan lecseréltem egy Észak-Amerikai eredet ... Tovább »