Túl a harmadik napon. Az eddigi legszebb és egyben legesősebb nap. Az éjszaka kevés alvással, sok forgolódással, kínlódással telt. Begyulladtak a hólyagok helyei és érezhetően lüktetett. 6-kor keltünk, a szobatársaink szintén. A tetőtéri ablakon aranyosan kopogott az eső. Mintha jelezték volna mi vár ránk! A békák azt írták a neten, hogy délig csak esni fog, utána felhőszakadásra lehet számítani. Elég rosszul állt a szénánk, de nem volt mit tenni. Szedelődzködtünk. Nem ment gyorsan az elindulás – az este nem pakoltunk össze – így reggelre maradt – de a hycomatos mozgásom miatt igen nehezen ment a dolog. Felerőltettem a bakancsot – hátha csak az első lépés lesz elviselhetetlen. 5 lépés után úgy döntöttem, hogy feladom. Na, nem az utat, hanem a mai bakancsviseletet. Lesz, ami lesz – túraszandál, zoknival és jöjjön a Gerecse és tegyen próbára! Jött és próbára tett.  Amint kiértünk Tarjánból és bent ballagtunk az erdő fái alatt újra elkezdett keményen esni az eső. A fák oltalmazó koronái alatt felvettük az esőgumikat (F1), azaz az esőkabátot és én a ponchóm. Addig, amíg ez a művelet tartott a fák levelei visszatartották az esőt, majd ők is megadták magukat. Az amúgy is laza, felázott talajon élvezetes volt a csúszkálás. Aki szokott túrázni, az tudja milyen fontos egy ilyen talajon a megbízható, biztos bakancs bokatartó ereje, biztonsága. Ez hiányzott nekem most – de nagyon. Ennek örömére a lábfejem és a talpam minden kicsi, pici és még annál is pirinyóbb izmai nagyon elfáradtak. Nem is gondoltam, hogy ennyiféle izmom van! Ennek a mai napnak ez volt a kihívása. Hál’ Istennek nem esett sokáig, kb. 1 órát áztunk. Vagy megkegyelmeztek az égiek, vagy megijedtek a nagy zöldruhás rémtől, aki csúszkált és cuppogott a sárban. Szép látvány lehettem, még jó, hogy nem volt tükör a környéken. ... Tovább »