A mai nap laza volt, de szeles! 24 km majdnem 5 óra menetidő alatt. Nagyon szeles, de erről majd később!

A reggeli keléssel nem volt gond, esti korai fekvés eredménye a hajnali ébredés. Reggel 7-kor már kiléptünk a plébánia kapuján. Bevallom férfiasan – megszöktünk a reggeli ½ 8-as mise elől. Lehet, hogy ciki, de nem volt reggel hangulatom. Viharos szélben siettünk át Tatán. Gyönyörű a hely, de nagyon cudar volt a reggel. Jó, kellemes sétaidőben sok időt el lehet itt is tölteni. De nem ma reggel. Ott és akkor azt éreztem, hogy túl kell élni. Hamar kellett téliesíteni a reggel kigondolt ruházatot.  Ahogy kiértünk a város szélére a nyílt mezőre, akkor kaptuk csak meg igazán a szelet. Addig is erős volt – innentől viharos. Sehol egy bokor, fa, facsoport, ami egy kicsit felfogná a szelet, amit kicsit jobbról-előlről kaptunk. Lehet, hogy a reggeli szökés miatt volt? Ezen tanakodtam.  Jó keményre vettük a tempót. 5 km/h az nekem kemény! Ütemes, dacos haladás a szélben. Jó szolgálatot tett fekete, nagy karimás kalap. Jobbra, előre szegett fejjel haladtunk kb. 4 km-t. Egy pillanatra sem lankadt a lendület. Egy kicsit aggódtam, hogy nehogy visszaüssön ez később, de ha lassabban haladunk, akkor fáztunk volna. A reggel még kicsit vizes szandálom rövid idő alatt csont száraz lett. Találkoztunk a mező kellős közepén egy elődünk földi – zarándok maradványával. Erről láthattok majd képet is a mai albumban. Vigasztaló is volt egyben és elgondolkodtató is. Vigasztaló, hogy jó az útirány, de elgondolkodtató is – lehet, hogy itt szokták kilehelni a lelküket a zarándokok?  Végre elértünk egy facsoportot. Maga volt a megváltás. Enyhült a szél nyomása, már nem kellett előredőlve haladni. Végre volt egy irányváltás is, ilyenkor mindig megkönnyebbül a zarándok, hogy végre lát egy jelet, ami mutatja az irányt. Megbizonyosodik, hogy jó úton jár.  A mai hideg szeles menetelés ellenére jobban éreztem magam, mint tegnap. Sík volt a terep és ezt jobban tolerálta a lábam. Száraz, szeles az idő, így nem volt saras a mező, nem kellett csúszkálnom. Persze, azért a mai napot is izgalmassá tettem, kicsit becsatangoltam a csalitosba. Vizes, térdig érő fű! Térdtől lefelé csurom víz minden. A következő falu még vagy 6-7 km-re volt. Átöltözni nem volt hangulatom abban a süvöltő szélben. Nem volt más hátra, mint előre, nagy iramban haladtunk, hogy a menetszél szárítson. Lassan a szandál tocsogása is megszűnt – ez biztató jel volt – száradok. Látunk néhány őzet – érdeklődve figyeltük egymást. Azoknak írom, akik ritkán járnak így a természetben – nagy az élet a mezőn. Az erdőben is, de a mezőn talán még nagyobb. Rovarok, bogarak ezrei élik előttünk a rövid életüket és lehelik ki lelküket, hogy azonnal táplálékot szolgáltassanak más rovaroknak, akik ugyanígy tesznek pár nap múlva. Tömegével láttunk ma is ilyet. Az ember elgondolkodik, hogy bár tudni tudja, hogy így van, de mégsem szembesül vele nap, mint nap. Találkoztunk már rókával is, aki érdeklődve figyelt bennünket. Nem túl közelről, így gondolom nem volt veszett – de érdekes volt! Jó látni, hogy él a természet.

Ezen elmélkedve, a tempón nem lassítva beértünk Mocsa községbe, ahol a közértben begyűjtöttünk némi frissen sült fornettis terméket. Beszereztünk még némi infót arról is, hogy hol lehet találni a presszót? Elbaktattunk, ahol kicsit megpihentünk, 2 kávé és egy igazán jóleső tea után gyakorlatilag is kiolvadtunk. Majd 1 órát pihentünk, ránk fért! Erőltetett menetben tettünk meg 14 km-t. Ahogy beértem a kocsmába, ohhh, bocsánat a presszóba, a Runkeeper megőrült, azt állította, hogy 60 km/órás sebességgel rohanok. Lehet, hogy a hely szelleme hatott így rá? Csak nehezen tudtam rávenni, hogy, kapcsoljon már ki! Így aki a mai Runkeeperes adataimat akarja megnézni, az meg fog lepődni. Közben a nadrágom, zoknim és szandálom is megszáradt, így az átöltözés elmaradt. Az emberek kedvesek voltak, érdeklődve néztek a csodabogarakra, akik ilyen sokat gyalogolnak – még ilyen zord időben is! Nem tudják, hogy nem a zord idő miatt gyalogolunk, hanem a megérkezés öröméért!

Elhagytuk a falut és már csak laza 10 km volt hátra. Semmi extra nem történt, csak róttuk a hosszú egyenes szakaszokat, a kilométerek csak fogytak, fogytak, a szél kitartott, de mi is!

Már 1 órakor Nagyigmándba értünk, ahol a plébánián kaptunk szállást! Azoknak, akik nem tudják, hogy ez általában mit jelent írom, hogy közös helyiségben a földön a matrac és rajta mindenkinek a saját hálózsákja! Ennek is meg van a feelingje! Aki zarándok, annak nem kell magyarázni! Hideg van kint, így bent is nagyon hűvös van és mivel közel vagyunk a földhöz érezzük a huzatot is! Mindenki dupla öltözékben bújt be a hálózsákba. A hölgy, aki fogadott bennünket nagyon kedves, segítőkész volt és a faluban is bárkivel beszélgettünk. Rendes népek laknak erre! A gázkonvektorokba nem tudtunk életet lehelni, de volt meleg víz bőségesen és meg tudtuk csinálni a nagymosást is. Kint a szélben hamar megszáradt minden. Vannak örömök az életben. Ma újramostuk a tegnap és tegnapelőtt mosott dolgokat is, mert soha nem száradt meg rendesen. De ma igen. Nézzük a pozitív oldalát a szélnek. Az is egyfajta pozitívum, hogy mindenki korán ment pihenni, mert a viharos szél mindenkiből kivette az energiát. este 7-kor már mindenki „ágyban” volt és fél 8-kor már csak én voltam ébren. Hogy mi ebben a jó? Holnap mindenki friss lesz és üde!

Most hallom a 8 órási harangszót! Néhányan megébredtek! De mindjárt zuhannak is vissza az álomba.