Túléltem az éjszakát. Aggodalmam ellenére egész jól és mélyen aludtam, még ha nem is sokat. Gondolom segített a sok fájdalomcsillapító is. Attól tartottam, hogy a fájdalom jelentősen erősödik majd – de nem. A szemem az rendesen beszíneződött, de a horpadás mélysége az arccsontomon kisebb lett. Ennek roppant módon örültem. A lila-kék szemkörnyék nem zavar. A hatalmas táska sem a szemem alatt. A mérete azért nem érte el a turisták bőröndjeinek méretét, amelyeket felhalmoztak az előtérben – mint nagy zarándokok. Némelyikükre ráakasztottam volna a nagy gurulós bőröndöt, hogy ráncigáld egész nap a zarándokösvényen, ha olyan nagy zarándok vagy! Ezzel szaladgálj vidáman, röhörészve! Biztos leolvadt volna a mosoly az arcukról. Hajnalban 5-kor kelt az a csapat, amely éjszaka fél 12-kor még kiabált, zörgött, vihorászott. Reggel 5-kor ott folytatták, ahol abbahagyták az este. Nem nagyon érdekelte őket, hogy a 160 fős hálóteremben mások még esetleg pihennének – akiknek a csomagját nem pakolják fel egy buszra és viszik odébb 25 km-rel és esetleg van olyan, aki nem a 2. napot tölti ezen az úton.
Én úgy döntöttem, hogy csak nagyon későn indulok, amikor a zöm már úton lesz. Legalább nem látom őket és nyugodtabb lesz a napom. 7-kor még nem tudtam elindulni, mert még mindig itt voltak és akkor kezdtek neki a reggeli imának a kemény zarándoklat sikeressége érdekében. Vártam hát ¾ 8-ig. Ezen a nyugati vidéken augusztus végén ½ 8-kor világosodik. Ekkor láttam, hogy az egész táj ködben vagy inkább felhőben úszik. Igazán hangulatos volt. Portomarinban van egy mesterségesen duzzasztott tó – amely hosszan nyúlik el a város előtt. Tegnap nem csináltam fotókat – nem voltam olyan állapotban – de a 2 évvel ezelőtti utamon igen, ha valakit érdekel, akkor az megnézheti a 2012-es út fényképeinél. Most reggel esélyem sem volt fotózni, olyan tejfehér volt minden. De varázslatos volt az erdő így is. Ez az állapot tartott egészen 10 óráig, akkor mintha varázsütésre elmúlt volna. 
A terep nem volt túl nehéz. Persze a térdsérülés miatt én küzdöttem rendesen, megéreztem minden lejtőt és emelkedőt. A sebességem is 4 km/óra körül mozgott. Mára 24 km-t terveztem csak, Palais de Rei volt a mai megálló. Itt, egy külön megbízatást is teljesítenem kellett egy kedves ismerősömnek. Az ő kövét helyeztem el a Plaza Major mellett álló zarándok emlékműnél. 
A város elején lévő albergueben kaptam szállást. Lett volna biztos máshol is, de most ez volt a tuti és már nem akartam tovább terhelni a térdem. Elég volt neki mára ennyi. 23 km. Holnap biztos jobb lesz. A fejem, arcom fáj, de attól simán tudok gyalogolni, ami korlátoz, az a térd, de az sem akadályoz meg abban, hogy minden nap menjek 25 km-t. amúgy sem akarok többet menni, nincs értelme rohannom.  Az albergue a könyv szerint sem valami nagy durranás. 6 euró volt, ami jó árnak mondható. Az 50 fős hálóban volt 1, azaz egy konnektor. Kézzel mosó hely nem volt, a mosógép a megszokotthoz képest drága volt, 4,4 euró. Internet, wifi nem volt, konyha alig. Szóval itt ne szálljon meg senki. 
Délután a tisztálkodás után lebicegtem a városba – egyrészt teljesíteni a szomorú, de kedves küldetést, másrészt venni akartam valami folyékony ételt, vagy legalább narancslevet. Mert a rágás és szájmozgatás nem nagyon ment. Azon túl, hogy siesta időszak volt, amúgy sem volt nyitva semmi. Nem tudtam semmit venni. Ettem egy hamburgert, nem kis küzdelem árán. Este egy zarándokmenü keretén belül egy tengeri hallevest. Ez nagyon finom volt, a csirke felejtős. Régen sem szerettem ezt a várost.
Mai árak:
szállás 6
kávé, a szokásos 1-1,3
friss narancslé 2 dl 2-2,5
hamburger sült krumplival 3,5
tonic 2
menü 10