Reggel nagyon úriasan keltem. Fél 7-kor. Nem terveztem mára sem nagy távot. Leon 14 km-re volt és onnan már csak 8-ra La Virgen del Camino. A következő albergues település 14 km-re van ezért odáig eszembe nem jutott menni. Majd holnap reggel. Holnap már Hospital de Orbigóba érek a kedves magyar hospitalerákhoz. Attila már ma odaért, de megvár. Pihen egy napot és holnap este főz egy lecsót, a jobbik fajtából. Ma én csináltam – egy egész jól sikerültet. Mint kiderült a lengyel neve is ugyanaz mint a magyar.
Visszatérve a reggelre, kb. fél 8-kor indultam el a faluból egy kávé és némi reggeli elfogyasztása után. Leonba az út elég lehangoló, de hát ez a nagyobb városok hátránya. Ipari területeken kell áthaladni, sok autó között. Hiába van jól szeparálva a gyalogút, a szag és a zaj akkor is ott van. És már elszokik ennyi idő után a zarándok ezektől a civilizációs förmedvényektől. De majd visszaszokik. Hamar. 
Leon tüzetes megtekintésétől most eltekintettem, anno egy napig csavarogtam itt. A városba beérve egy önkéntes szolgálat térképpel, bőséges információval, hasznos tanácsokkal látta el a zarándokokat. Kellemes meglepő odafigyelés. Tetszett. A Leonból kivezető út is hasonló volt mint a bevezető. Csak ez az oldal volt a modernebb, újabb. A bevezető szakaszon azon rendesen látszik a válság. Sok üzem, telephely árválkodott bezárva. Lehangoló látvány.
Leonban egy patikában vettem 2 újfajta krémet. Az eddigiek a végüket járták és az újaknak van esélyük, hogy érjenek is valamit. Bizakodom.
A mai célvárosba beérvén könnyen megtaláltam az alberguet. Nagyon jó, tiszta világos, kultúrált konyhával, mindennel ami egy zarándoknak kelhet. Mint említettem rittyentettem egy laza lecsót. Nagyon jó lett. Került hozzá egy üveg vörösbor is.
A délután beszélgetéssel, angol tanulással telt. Van egy ír úrie ... Tovább »

Húúúú, de kellemetlen, hülye, szeles idő volt reggel. Már alapból 2 pólóra öltöztem, de első pillanatban úgy tűnt, kevés lesz. A szemfüles bártulajdonos már reggel 6-kor nyitva volt az albergue mellett és így egy kis meleg tejeskávéval öntött belénk egy csöpp melegséget. 
Nem kellett keresni a jelet, mert a zarándokösvény a műút mellett vezetett egészen Reliegosig, mintegy 13 km-en keresztül. Hát nem volt túl izgalmas. De a napfelkelte az gyönyörű volt. Kárpótolt mindenért. Az éjszakai kevés alvásért, amit a horkolók, a járkálók és a szélvihar okozott. A reggeli csípős hidegért. A monoton útért. Mire teljesen előbújt a nap, a szél is elállt és a hőmérséklet is kellemes sétálósra  emelkedett. 
Reliegosig csak a szokásos dolgok történtek, Sorban leelőző zarándokok, néhányan rácsodálkoztak a zászlósorra a zsákomon, néhány megjegyzés az elmeállapotomra vonatkozóan. Azonban volt egy érdekes momentum. Egy Milos nevű szlovák srác utolért és elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy ő Kassáról indult, és már izgatottan várta, hogy kik azok az őrült magyarok, akik előtte járnak és különböző bejegyzéseket hagynak a vendégkönyvekben. Egyet megtalált. Ő is minimális költségvetéssel csinálja végig az utat, mint Peti, Bálint és Attila, csak kajára költ, arra is nagyon keveset. Csak ingyenes helyeken alszik. Vennie kellett egy új bakancsot, ami az amúgy is halovány költségvetését rendesen hazavágta. De élvezi az utat és nem bánta meg, hogy nekivágott, pedig igen komoly lábproblémái voltak. Reliegosba együtt értünk be. Meghívtam egy reggelire, amit elsőre nem akart elfogadni, de később már nem ágált. Jó volt vele találkozni. Persze az ő hosszú lépteivel hamar lehagyott és szelte tovább a kilométereket az óceán felé. Érdekes figura volt.
A következő kisváros Mansilla de las Mulas volt. Kellemes 2-3 utcácska, n ... Tovább »