Ma reggel csak 6-kor keltem. Nem volt kedvem hamarabb. 6.20-kor már úton voltam. Ez az út méltó folytatása volt a tegnapinak, csak sötétben.. Izgalmas 1 óra volt amíg lapos területre értem. Fejlámpa nélkül lehetetlen megcsinálni. Volt aki megpróbálta. Nem sok sikerrel járt. Szerintem megvárta a pirkadatot.
Molinasecaban megreggeliztem, kávéztam. Csináltam pár korai fotót erről a szép kis városról, a hídról. Majd folytattam az utat Ponferrada felé. Közben szedret szüreteltem. Itt is remek volt a termés. És milyen lesz még később?! Ponferrada az utolsó jelentősebb város Santiago előtt. Templomosok által épített várral, régi templomokkal, kápolnákkal. 2 éve tüzetesen végigjártam, így most kevesebb időt szántam rá. A vár még amúgy is zárva volt. Egy alternatív utat választottam, amely némi kérdezősködés után simán meg is volt. Nem voltak jelzések, de az utca neve és iránya nem hagyott kétséget, hogy jó irányba haladok. Calle Santiago de Compostela volt a neve. Volt vagy 7 km hosszú, de a jelölt útnál nagyságrenddel érdekesebb volt. Jól választottam. Találtam egy nagy közértet is, ahol kellemes áron bevásároltam. Ilyenkor lehet azért látni, hogy a kis falvakban igen lehúzzák az embert – mint otthon.
2 óra előtt értem Cacabelos nevű városkába. A hídon túl van a központi albergue egy templom udvarában. A kerítéshez van építve körben a 2 ágyas bungaló sor. Nagyon hangulatos. Konyha nincs, internet elméletileg van a recepciónál. Nagyon szerettem ezt 2 éve is. Néhány embernek meséltem róla napközben – délután mind itt kötött ki. A szállás 5 euró.  
A mai táj nem volt annyira szép mint a tegnapi, sok volt a város – kevés a hegy – völgy. Mára ez jutott. 26 km-t jöttem, nem volt túl megerőltető – a hajnali szakaszt kivéve. Holnapra 28 km-t néztem ki és ha sikerül a már ismert 2 budhi ... Tovább »

A tegnapi bejegyzésből kimaradt, hogy az albergue ára 8 euró volt. Teljesen megérte. A hangulata, a tulajok hozzáállása, stb. A konyhában lévő tejet, kávét, kakaót, kekszet lehetett fogyasztani egész nap. Így hajnalban nem kell üres gyomorral nekivágni a nehéz napnak. Így, én is laza, kakaóivós, kekszevős reggeli után indultam el 5.40-kor.  A kijelölt út, közvetlenül a műút mellett vezetett, így én inkább azon mentem. Lekapcsoltam a fejlámpámat és csak a Hold és a csillagok fényénél gyalogoltam. Csodás volt. Autó egy szál sem, a zarándokok még simán horkoltak – egyedül voltam, teljesen egyedül. Szeretem állapot. Így haladtam majdnem 7 km-t, amikor már kezdett fakulni a hold fénye, hisz a horizont kezdett világosodni. Megállíthatatlanul közeledett a reggel. 
Beérkeztem Rabanal del Caminoba, ahol az első zarándokok ekkor szedelőzködtek. Ittam egy kávét és indultam tovább. Amikor kiértem a faluból akkor bukkant fel a mögöttem lévő hegy mögül a Nap. Nagyon lassan haladtam, folyamatosan hátul volt a szemem, tekergett a nyakam, vissza-visszafordultam fényképezni. Közben láttam a sebesen haladó zarándokokat, egy sem fordult meg, gyönyörködni ebben a csodában. Elrohannak a fantasztikus látvány elől. Csak azt látják, hogy Santiagoba kell érni határidőre. És ott meg kell bámulni egy túlaranyozott katedrálist, mert ez a szokás, elvárás. A természet ragyogásának élvezetét felcserélik a lopott, rabolt aranyból készült tárgyak, épület, népvakító ragyogásával. Szomorú.  De még mielőtt bővebben kifejteném ezt és megbántanék bárkit is, inkább majd csak szűk baráti körben folytatom.
Kellemes volt a fölfelé haladás a Cruz de Ferro felé. Sokkal rosszabbra emlékeztem. Vagy lefaragtak a hegyből, vagy az erőnlétem lett nagyságrenddel jobb. Szinte meg sem éreztem, hogy felfelé haladunk. De tudtam, hogy a lejtmenet ... Tovább »