Mindenki aludt – én sem keltem fel. Egylégteres volt az albergue, de külön kényelmes fakkokban aludtunk. Nem akartam mocorogni, meg amúgy sem akartam túl korán indulni. Ma csak 25-öt terveztem. Nem akarom feszegetni a sarkam határait nagyon. Így is a napi gyaloglás végére igen rosszul viselkedik. Így csak 7-kor keltem, fél 8-kor indultam.
7 km-re volt Sahagun, ott megreggeliztem. Nagyon jól emlékeztem erre a városra. Anno sok fényképet is csináltam, most nem volt kedvem. Ma majdnem végig egyedül gyalogoltam. Attila már jóval előttem jár – Magdalena gyorsabb tempóra váltott, bár kár rohannia mert tegnap este igen rosszul érezte magát. Kimerült. Sok volt neki a 36 km – az ő sebességével és szerintem nem is iszik eleget napközben. Próbáltam rávenni, hogy ne rohanjon ennyire – de hát még túl fiatal ehhez. 
Jó szeles, de napos idővolt egész nap. A 25 km jó volt elosztva – elég egyenlő szakaszokra szabdalták a falvak. Csak a szokásos események történtek, beszélgetések, pihenések, délután a már ismert alberguebe érkeztem, már majdnem teltház volt. Utánam nemsoká kitették a comletto táblát. Találkoztam itt is 2 újabb magyarral. Délelőtt is egy házaspárral – így már 10-re nőtt a magyar zarándokok száma, akikkel összefutottam. Ez a falucska 2 éve sem volt nagy durranás, most sem. Este csak hideget vacsoráztam. Sötétedésre  komoly felhők közeledtek, viharos volt az idő, de nem esett csak nagyon erős szél volt.  10-kor lámpaoltás volt. Az ágyak jó nyikorgósak voltak, így nem volt könnyű az elalvás. 
Árak:
szállás  donatívós
konzerv 2
kenyér 60 cent
kinder bueno 90 cent
kávé a szokásos 1,2-1,4

Rövid alvás után korai ébredés és reggel 5 órai indulás. Rövid volt az alvás, mert bár időben lefeküdtem, de 10 óra után elkezdtek harangozni. De nem egyszer játszották el a részeg harangozó dalát, hanem háromszor. De nem rövid harangozások voltak ám. Kínunkban már hangosan röhögtünk, hamár aludni nem tudtunk. Amikor ez elcsendesedett, elkezdtek beszállingózni az olasz bringások. Nem halkan. Nem egyszerre. Mintha nem is vastagon 10 után lennénk. Átfutott az agyamon, hogy amikor majd én kelek reggel nagyon korán, a szemükbe világítva megkérdezem tőlük, hogy jól alszanak-e. De reggelre meggondoltam magam, inkább szép csendben kiosontam a körletből. 5-kor már Úton voltam. Magdalena szintén. A városból együtt értünk ki, de a határban felvette a rendes utazósebességét és elhagyott. Egy ideig még láttam a lámpája villogását, de azután azt sem. Rendes kövesúton vitt a jelzés – teljesen sötétben. Ahogy letelt a szokásos 1 óra, meg kellett állnom a lábam miatt. Meg is reggeliztem itt a nagy sötétben – az aszfalton ülve. Hangulatos volt – érdekes élmény. 
Egy idő után az út és a kövesút elválik. Az Aqutania kőnél. Sötétben nem lehet látni a jelet, amely pár méterrel beljebb van. Én emlékeztem rá, hogy nem kell kanyarodni semerre, hiába megy arra az addig követett közút. Én mentem tovább a helyes úton.  Hát igen, az évek, a rutin! Ekkor telefonált a lengyel kislány, hogy baj van, mert egy faluban van és tudja, hogy nem szabadna még jó sokáig falut látnia. Ő nem vette észre a jelet és ment tovább a betonon és 2 km-rel később falvat talált. Mondtam, hogy forduljon vissza és megvárom a kereszteződésben. Amíg ott vártam rá, jó páran el akarták követni ezt a hibát, így kiálltam közlekedési rendőrnek. Tényleg nem lehet látni sötétben a jelzést. A kis malőr után minden ott folytatódott ahol a kényszerű megá ... Tovább »