Ezt a blogbejegyzést már Magyarországról írom. És már eltelt néhány nap. Ennek az az oka, hogy amikor a 122. napon megérkeztem Fisterraba, minden mással foglalkoztam, csak az írással nem. Egy szót bírtam beírni a blogba: MEGCSINÁLTAM! Gondoltam, hogy majd másnap megírom, de nem így történt. Elvoltam magammal, az óceánnal, a naplementével, a gondolataimmal. Majd következett az utazás, a megérkezés után pedig az egészségügyi intézményeket látogattam, hogy az arc csont törést valahogy kikalapálják rajtam. Most a kórházi ágyon ülve pótolom az elmaradt bejegyzést. Tudom, hogy sokan már le is mondtak arról, hogy lesz utolsó napi rendes írás – de lesz!
Lássuk akkor, mi történt a megérkezés napján.
Reggel sikerült időben ébrednem és ennek következében már fél 6-kor úton voltam. Az élelmes bár tulajdonos már 6-tól nyitva volt a szomszéd faluban – így megvolt a reggeli kávé és mindjárt meg is reggeliztem a tarisznyából. Azt sem kellett tovább cipelnem. Megint tiszta volt az égbolt – már-már giccsesen csillagos. Élveztem. Fejlámpa kikapcsol – zarándok némán, tekintetét az égre emelve bandukol – és hallgatja a semmivel nem összetéveszthető szélturbinák folyamatosan ismétlődő morajlását. A hegygerincen jártam. Igen erős volt a szél – így elkelt a 2 pólós viselet. Túl sok zarándokkal nem találkoztam a napfelkelte előtt. Nem annyira bántam. Sokat gondolkodtam az elmúlt 4 hónapon, a miérteken, a történéseken, a megélt élményeken. Úgy terveztem, hogy a mai egész napot egyedül gyalogolom le – nem akartam társaságot. Persze ez nem jött össze teljesen, mert A
... Tovább »