Reggel a hét órai harangszóra ébredtem. Mivel ½ 8-tól volt reggeli ezért nagyon nem kapkodott a két belga szobatársam sem. Gyorsan csináltam néhány fotót a nyitva lévő szobában, a berendezésről, a hangulatáról. Nekem nagyon bejön az ilyen hangulatú szoba. Ez az időutazás a kedvencem. Ma reggel jöttem rá, hogy honnan a füstös kandallószag. A gerendák vannak erősen átitatva a több évszázados füsttel – ami kiírthatatlanul érezteti még a mai nap is azt, hogy milyen füstszagban éltek elődeink. Persze akkor sokkal hatványozottabban érezhették, mert mindennap használták a kandallót főzésre és fűtésre. És télen a konyha lehetett a legmelegebb helyiség a házban. Itt a nagyobb szobákban is volt fűtési lehetőség, ami nem minden házra volt anno jellemző.
A reggeli a szokásos franciás volt, de szerencsére kiegészült egy kis piskóta darabbal és egy joghurttal. Délig elég jól ki is bírtam vele. Közel 1/2 9 volt amikor elindultam a mai nem túl hosszúra tervezett utamra. Hajnalban már egyszer felébredtem arra, hogy zuhog az eső. Hová lett a tegnap esti biztató napsütés? Reggel nyoma sem volt, de szerencsére napközben többször rám mosolygott a napsugár. Persze előtte mindig megáztam. Nem nagyon, csak annyira, hogy felöltözzek, majd levetkőzzek. Egész nap ez ment.
Kicsit módosítottam a mai ajánlott útvonalon, mert szerettem volna 1-2 kisebb, de érdekesnek tűnő települést megnézni. Szerencsére a Rother útikönyv elég jó térképpel rendelkezik, így bátran módosíthattam. Ezekkel a kitérőkkel 6-7 km-rel növeltem meg a napi mennyiséget, de nagyon nem bántam meg.
Maga a táj is szép volt (bár a tegnap délelőttit nem közelítette meg), de amikor beértem Castelnau de Mandeillesbe, már tudtam, hogy ma már megérte felkelnem. Először is megebédeltem, jó alaposan, nagyon finomat, teljesen jó áron. Előétel: sárgadinnye, igazi f ... Tovább »

Egész éjjel hallgattam az eső újabb és újabb rohamait a tetőtérben elhelyezett hálóhely ablakán. Sok jót nem mutatott a dolog. 7-kor volt a komoly reggeli ezért ½ 7-kor kikászálódtam az ágyból és lecuccoltam a földszintre, tudtam, hogy sokáig nem húzhatom az indulást. Az eredeti terv mára kb. 40 km volt, de már ekkor módosítottam. Az első komolyabb megálló 16-17 km-re van, ez lett a mai terv. Tudom, hogy ez csak fél táv, de ahogy esett az eső, elegendőnek találtam. A pékségben vettem egy darab kenyeret – biztos, ami biztos alapon. Nagyon sajnáltam, hogy ennyire szakadt az eső és nem tudtam fényképezni – a gép a hátizsák legszárazabb rekeszében pihent egész úton. A táj az már-már felért a svájci tájak szépségével. Csak más volt. Már ekkor megfogalmazódott bennem, hogy ide vissza kell jönni. 1300 méter körül jártam és mindenhol legelő, sok évszázados kőfalakkal elválasztva egymástól, marhacsordák, ki tudja hány éves kőitatók, lapályos vízfolyásokkal teli rétek. Ez a táj kb. 600 éve is így nézett ki, leszámítva az aszfalt utat. Amikor beértem Aubracba, ami igazából nem is település csak egy régi uradalom köré épült néhány ház – mintha megállt volna az idő valamikor. Nagyon zuhogott, így esélyem nem volt fényképezni. Fáztam is már, mert a szél is rákezdett rendesen, így betértem egy kis hotel éttermébe, száraz ruhát vettem, ittam egy kávét majd egy jó forró teát. Egy darabig elücsörögtem itt, de azért tovább kellett állnom. Ekkor már mérséklődött az eső intenzitása. Már csak esett és nem zuhogott. Még 8 km volt hátra a csökkentett távból és nem telt bele bő másfél óra és megérkeztem St. Chély-d’-Aubrac faluba. 
Elég sok zarándokszállás, hotel, étterem van itt. Kiválasztottam egy ósdi lakóházban, inkább lakótoronyban lévőt, ami jó választásnak tűnik. A torony padlásterében van a zarándo ... Tovább »

Reggel kicsit nehezen ébredtem, sok kedvem nem volt a mai naphoz, de összeszedtem magam. 7-től volt reggeli – nem biztos, hogy megérte rá várni, olyan lazán gyenge volt. Mindegy, valami volt, kibírtam vele az első komolyabb városkáig. Olyan, nem tudom milyen idő volt reggel, melegen öltöztem, majd az első kaptatók után mivel a nap is rásegített, vetkőztem. Ez az öltözködés végig kísért egész nap. Valahogy nem tudtam eltalálni a megfelelő réteget. Vagy túl változékony volt az idő. Függött az aktuális magasságtól is, hogy milyen volt a hőérzetem. 900 és 1300 méter között váltakozott a tengerszint feletti magasság.
Közel 15 km-re volt az első valamirevaló város, addig csak pici, 1-2 utcás, vagy 6-8 házas településekkel találkoztam. Itt, Aumont-Aubracban volt minden, ami egy zarándoknak kell. A vasárnap ellenére minden nyitva volt. A turista iroda, a közért, a zarándokbolt, ajándékbolt, hentes, pékség, szóval minden. Kávézás, kajálás, pihenés után indultam tovább. Kicsit elkeserítőnek tűnt a még előttem álló 27 km-es táv, de hát ezt tűztem ki magamnak tegnap este. Remélem sikerül megcsinálni és eljutok Nasbinalsba. 1-2 kisebb megázást eltekintve sok esemény nem történt. Délután 2 körül kezdtek komoly felhők gyülekezni abban az irányban amerre én haladtam. Sok jót nem néztem ki belőlük, villámlott, dörgött – egyenlőre jó messze tőlem. De közelítettünk egymás felé. Haladtam egy falu felé – ekkor már igen tempósan, hogy valami fedett helyet találjak és lőn egy kocsma-étterem. Amúgy is kávéhiányban szenvedtem, így összekötöttem a két dolgot. Kávézom és közben kivárom, hogy mi a csuda lesz ebből. Nem telt el 2 perc és megérkezett az égi áldás. Előbb csak nagy zuhi, majd jelentős jégeső, kicsit csendesebb időszak, majd újra rázendített rendesen. Már majd egy órája itt ülök és várom, hogy csendesedjen, sőt elá ... Tovább »

Reggel ½ 6-kor csörgött az ébresztőm. Gyorsan kivittem a cuccaimat a konyhába, hogy ne zavarjam a többieket és ott összecsomagoltam majd 6 körül elindultam. Teljesen elfelejtettem, hogy ma szombat van. Nekem ugyanolyan egyforma minden nap. Már persze abból a szempontból, hogy menni kell. De amúgy minden nap más és más – minden napnak meg van a szépsége és a gyötrelme is. De hát ezért csináljuk, nem? Otthon a karosszékben sokkal homogénebb lenne az egész hét, hónap. 
A városkából kifelé haladva ismét megerősödött bennem, hogy itt központi téma a zarándoklat. Szobrok, fafaragások, jól jelzett út, boltokban mindenhol ott a fésűskagyló. A város végén egy hatalmas zarándokszobor (fából) mutatja az irányt, hogy merre kell letérni az aszfalt útról. A táj az elég kellemes volt és az idő is kezdett felmelegedni. Már csak nyomait lehetett látni a tegnap esti kiadós, több órás esőnek. Ezen a magasságon már csak állattenyésztés folyik, az is nagyobb részt kint a szabadban, nem is nagyon láttam istállót, kivéve a fejőstehenek istállóját. A többiek ki vannak csapva a legelőre. Egészen más a mentalitás ezen a téren, mint pl. az Alpokban. Más a trágyakezelés, a kaszálás és egész más fajta tehenek, bikák vannak erre, mint mondjuk Svájcban.
Az első néhány apró települést magam mögött hagyva, végre elértem egy olyat ahol nyitva volt egy kocsma, ami egyben közért is volt. Nagy választék nem volt, de ennek is örültem. Vagdalthús konzerv és egy doboz sajt. A gyíkhúst jóízűen megettem a sok napos kenyérdarab felével, a sajtot elraktam holnapra, mert holnap vasárnap lesz, és kitudja mit hoz kajavételi szempontból. Jól megkávéztam. 
Délután elég hamar megérkeztem Saint Alban-sur-Limagnole nevű városkába. Közel 30 km-t nyomtam le, de mivel korán kezdtem, időben érkeztem. Végre találtam olyan szállást, ahol v ... Tovább »

Ma éreztem ugyanazt az érzést, mint 2 éve a spanyol caminon. Hajnali indulás – még sötétben én nyitottam a kaput, hajnali megvilágításban készített fényképek a városról, egyedüli baktatás, jelek keresése, kávé hiány, 9 km-nél az első csalódás a bezárt kocsmaajtó előtt, majd további 8 km után a második bezárt kocsmaajtónál bosszankodás, további éhezés, le-föl, gyönyörű táj, találkozás zarándokokkal, ebéd, elázás, albergue keresés, stb. Visszajött az érzés, de csőstül!
Részletesen. 5-kor kelés. Egyedül voltam a szobában így nem zavartam senkit a pakolászással, nem a folyosón kellett csinálnom. Tervszerűen 5.30-kor indultam, az utcákon az ilyenkor megszokott senki. Persze minden zárva, így nem is terveztem itt kávét inni. Az első falu 9 km-re volt, majd ott. Gondoltam én, kis naiv. Kellemes idő volt, ebből még bármilyen idő kerekedhetett volna. De ma a rosszabbik kerekedett. A jelzések végig az úton nagyon korrekt módon ki vannak rakva, sokszor ismétlik őket, illetve kereszteződésnél egy általam úgynevezett negatív jelet raknak ki, hogy arra nem jó menni. Egy ferde piros csík áthúzva egy fehér csíkkal. Amúgy itt a Szent Jakab út a francia GR 65 számú úton halad, egészen át a spanyol határon, a jelzése a fölül fehér és alul piros csík. Eltévedésmentes a jelölések rendszere itt, szerintem. Csak nehogy elkiabáljam és holnap eltévedjek! 
Le Puy egy völgyben van, így hamar megkezdtem a kapaszkodást, alig értem ki a városból máris 100 métert emelkedtem. Fél 8 után beértem az áhított faluba, már szinte éreztem a finom kávé illatát, amikor koppantam az ajtón. Túl korán volt még. Nekik. Se kaja, se kávé. Semmi baj, gondoltam - itt a következő falu, alig 8 kilométerre, mi az nekem. Az idő kellemesen hűvös volt, néha szeles, így fel kellett vennem a sálat. Találkoztam végre 3 zarándokkal. Párizsból 1 nő a két tize ... Tovább »

Reggel 8-ra előállt a hintóm, hogy a vad semmi közepén lévő éjszakai menedéket adó kis faházból, visszavigyen a városba. A hintón értsd a szállásadó terepjáróját. A város közepén kiszálltam és sűrű köszöngetések közepette elbúcsúztunk egymástól. Rendesek ezek a francia népek. Pont belecsöppentem a heti kirakodó vásár, piac kellős közepébe. Szinte az egész belváros piaccá változott. Vettem 1 kiló sárgabarackot (a vésztartalékból már csak 8-10 szem maradt) és cseresznyét. Mint később kiderült ez volt a reggelim és ebédem. Megkávéztam és elindultam Le Puy irányába. Kb. 30 km várt ma rám. Kicsit kapkodtam a lábam egész nap, mert nem estére akartam odaérni. Részint mert meg akartam nézni a várost, rendesen, részint el akartam menni fodrászhoz, mert elég meleg szakasz következik, most így júliusban Franciaország közepén. Már több mint 2,5 hónapos a hajam, nem akarok megfőni miatta. Szóval ezek miatt, kicsit nagyobb tempót diktáltam, aminek később annyi lett a negatívuma, hogy a sarkam rendesen elkezdett fájni. Erre oda kell figyelnem a továbbiakban. Szóval jó tempósan nyomtam a kilométereket, közben zacskóból megettem a barackot, amit előzőleg egy bolt mosdójában megmostam. Mert mégis más azt a mosatlan gyümölcsöt megenni amit én szakítok le a fáról, meg más, ha akárki fogdossa előttem. Találkoztam csendőrökkel – jól elbeszélgettünk, jól tudtak angolul, nagyon normális emberkék voltak. Meg is ajándékoztam őket egy-egy IPA-s kitűzővel.
Többször megálltam 15-20 percekre – a lábam miatt és mert elég meleg is volt. Néha csak a fűben telepedtem le, de volt, hogy kávéivás ürügyén mentem be a hűvös presszóba és kucorogtam le egy félreeső sarokban, ahol a cipőmet is levehettem – feltűnés nélkül.
Fél háromra beértem Le Puyba. Akartam néhány távoli fényképet csinálni a városról, de a masinám nem akarta. Vacak ... Tovább »

Reggel fél 8-ig bírtam aludni. Önmagamhoz képest nem semmi. Kár is lett volna korábban ébredni, kelni – esett az eső majd tejfehér köd ereszkedett le a falura. Sok kedvem nem lett volna útra kelni. Az egész 20 személyes szálláson összesen hárman aludtunk. Az este bekészítette a személyzet a lekvárt és a vajat a hűtőbe és reggelre ígérték a friss bagettet. Nem érkezett meg. Így a reggeli elmaradt, pontosabban 2 kanál lekvár és egy vödör lötty kávé volt. Reggel nagy nehezen egy kis lopott internet útján 5. próbálkozásra sikerült a tegnapi blog bejegyzést közkinccsé tenni. 
Az első valamirevaló falu 13 km-re volt – így addig se kávé, se kaja, se semmi. Igen hangos kopogás kísért végig ezen a 13 km-es szakaszon. A szemem volt. Az egyik lábápolási szünetben elcsábultam. Hozzányúltam a vésztartalékhoz – a barackhoz. Némelyik egész jól beért. Ezzel a pár szem barackkal kibírtam a faluig, ahol megálltam egy kis étteremnél. Majdnem teltház volt. A szokásos módon – vakon rendeltem, de most is bejött. Grillezett marhaszelet – krumplival, salátával. Először húztam a számat, mert nem volt úgy átsütve a hús,  ahogy én szeretem, de mint kiderült nagyon finom volt így is. Volt hozzá dijoni fűszeres mustár, remek volt az összhatás. Már nem először állapítom meg, hogy a franciák nagyon tudnak főzni. Desszertnek almatorta volt – nem volt nagy durranás, de ezzel is a bendő telt. A zarándok meg nem finnyáskodik. Itt, Montfaucon-en-Valeyban a Notre Dame templom belül is nagyon szép volt, nem volt túl díszítve és 17. századi németalföldi festők művei voltak kiállítva, magyarázó szöveggel, rendes megvilágítással. Jaaa! És egyáltalán nyitva volt a templom – mert az errefelé nem nagyon szokás. Nagyon sok bezárt ajtóról pattantam le. Bosszant az ilyen.
Az ebéd után újult erővel vágtam n ... Tovább »

Mivel tegnap este jó fáradt voltam, amikor nem kis szerencsével és némi ráérzéssel elsőre megtaláltam a szállást a zegzugos kis városkában, nem nagyon volt hangulatom még városnézést is csinálni. Pedig érdekelt a város. Így reggelre halasztottam. Nem akartam túl korán indulni – nem terveztem nagy távot, csak 27-28 kilométert, így nem kellett rohannom.
Kényelmesen megreggeliztem – végre egy jó reggelivel leptek meg – még sonka is volt és elindultam felderíteni ezt a sziklákra épült város óvárosi részeit. Igazi középkori városszerkezet. Girbe-gurba, le-föl, keresztül-kasul futó keskeny utcák, sikátorok, beugrók, néhol kiszélesedő terekkel. A házak építésénél az egyenest elfelejtették használni. De a függőónt is! Ha fölfelé nézett az ember akkor ott is csak szabálytalan alakzatokat látott. Érdekes építmények voltak. Azt nagyon sajnálom, hogy belül nem tudtam megnézni az épületeket, lakásokat, az is megérne egy külön tanulmányt - szerintem. Megelégedtem a külső résszel. Pár száz évvel ezelőtt egy sötét este nem szívesen sétáltam volna erre. Lehet, hogy még ma is elgondolkodnék rajta. Talán most jobb a közbiztonság és van közvilágítás, de a hangulata azért megmaradt. A történelmi óváros nem volt túl nagy – így aránylag hamar végeztem, visszamentem a hotelbe, összepakoltam magam és elindultam a mai útra.
Az út nem volt túl izgalmas. Az első 10 kilométeren volt 2 falu, kellemes táj, sok szikla és folyamatos emelkedés. A második falu után tűnt fel, hogy mindig emelkedik az út. Gondoltam, most már csak felérek a tetejére. De nem. Mind a 27 kilométeren emelkedett. 1100 méter magasságik. Erre nem számítottam, de őszintén szólva nem is figyeltem rá előzetesen. Úgy vagyok már vele – ha emelkedik, hát emelkedik – fel kell menni „osztjónapot”! Megfigyeltem, hogy ilyenkor kicsit ... Tovább »

A tegnap esti kemény zuhinak reggel már nyoma sem volt, verőfényes napsütés fogadott. Jót tett a tegnapi „korai” végzés, pihenés. Olyan energikusan indult a napi gyaloglás, mint már néhány napja nem. Lehet, hogy a kávéért rohantam a szomszéd faluba? Mert itt, Manthesben nem találtam alkalmas helyet, hogy az első kávét megigyam, csak 3 kilométerrel arrébb. Találtam egy pékséget is ahol vettem egy darab pizzát. Kimondottan finom volt, és bőséges is. Ki is tartott a hatása jó darabig. Végre a vidék is kellemesebb volt, egyre-másra jöttek velem szembe az almáskertek, barackosok. Sajnos ekkor még csak később érő barackokkal találkoztam, de lett ez később jobb is. Kellemes kis falvakon haladtam keresztül. Semmi extra nem történt, néha megálltam kávét inni. Ma önmagamhoz képest sokat – 4-et ittam. Jó erre a kávé és azt figyeltem meg, hogy ezen a vidéken mintha az árak is csökkentek volna a svájci határhoz közeli falvakhoz képest. Persze közértet, bótot, ábécét itt sem látni, max. egy pékség-édességbolt van. 11 körül végre többszöri próbálkozás után találtam egy olyan barackost ahol már szüretelhető érettségű volt a termés. Szüretelték is a helyiek – pontosabban bolgár és román vendégmunkások. Besegítettem nekik 3 kg erejéig. Még egy-két napot érhetett volna, de nem értem rá várni, gondolom majd utóérik a zsák tetején. Ha már cipelem. Már így is ehető volt, de nem mertem belőle sokat enni, nehogy gondot okozzon, meg hátha lesz még érettebb is! 1 körül már pont azon gondolkodtam, hogy kellene valamit ebédelni, amikor egy elhagyatott ház hatalmas cseresznyefája alatt találtam magam. Persze csak ami kilógott az utcára. Érett, illetve picit túlérett cseresznye fürtök kínálták magukat. Én meg mindennek ellen bírok állni, csak a csábításnak nem – ha cseresznyéről van szó! Álló helyzetben meg is ebédeltem. N ... Tovább »

Ma olyan voltam, mint a jó munkaerő, amennyivel később kezdtem a napot, annyival hamarabb fejeztem be. Reggel esőre ébredtem, így nem nagyon kapkodtam az indulással. Laza, franciás reggeli – lekvár, vaj, bagette, kávé, narancslé. ½ 10 után láttam, hogy indulhatok. Nagy nehezen kikeveredtem a városból – az én utamat nem jelölte semmi, így módosítottam a reggelt kifundált utat. Nem volt ez sem rossz, csak másik. Elég ocsmány felhők vettek körbe, így sok jót nem jósoltam magamnak a mai napra az esőt tekintve. Be is jött. Ma sikerült többször felöltöznöm, megáznom, majd a szikrázó napsütésben levetkőznöm és megszáradnom. 2-szer fel is kellett függesztenem a gyaloglást és betelepedtem előbb egy fészerbe, később egy templom lépcsőjére. Amikor kicsit csendesedett folytattam az utat. Ezeknek a megállóknak köszönhetően nem haladtam túl gyorsan. És a lábam is hátráltatott egy picit. Sokkal jobban összeszokott már a bakanccsal, de azért még voltak izgis pillanatok – csak kevesebb és ritkábban. De jó lesz ez – még néhány nap és minden ok a bakancs területén. Szóval nem haladtam túl gyorsan – 4 óra után értem be Beaurepainbe. Ennek a városkának már volt egy sajátos hangulata. A következő lehetséges megálló az kb. 20-22 km-re volt, elnézve a mai haladási tempómat, az idő múlását, és a sötét felhőket, úgy döntöttem megállok. Igen-igen, de hol? A 3 lehetséges szálláshely mind teli volt. Kis bóklászás, kérdezősködés után kikötöttem egy pici étteremben, ahol a személyzet és a vendégek közösen találtak nekem szállást. Nem a városban, mert ott nekik sem ment, hanem egy délre eső kis faluban. Ez úgy 5-6 km-re volt, megszervezték, hogy átvisznek kocsival. Jó is volt, mert közben leszakadt az ég, jó nagy zivatar kapott el, fény-, és hangjátékkal kísérve, mintegy méltó lezárásaként a mai napnak. A szálloda pic ... Tovább »